Karácsonyi vihar

Tavaly és most (2023) is megnéztem így karácsony közeledtével. Annyira nem jó, hogy jövőre is sorra kerüljön. De számomra kedves, vidám, kellemes kis sorozat.

Mikor a lakás karácsonykor megtelik a sok finomság illatával, úgy került a képernyőre ez minisorozat, és úgy hiányzik belőle a friss levegő, mint a lakásból egy alapos szellőztetés. Lassú tempóban vezetett, szívmelengető minisorozat egy díszes karácsonyi csomagban. Ilyen csodás csomagot csak karácsonykor kap(hat) az ember, vagyis ennyi szeretet, romantika, barátság és emberség csak ezen az ünnepen zsúfolódhat ennyire össze. A sorozat kezdetén besétálsz egy mesekapun, és a film végéig nagyon jól érzed magad ebben a repülőtéri felnőtt mesevilágban – talán még azonosulni is tudsz egyik-másik karakterrel. A történetszálak keverednek, többnyire kiszámíthatóak, így könnyen nézhető és emészthető. Csakhogy amint vége a csillogásnak (eláll a vihar), fogynak az ünnepnapok, be kell látni, hogy az ünnepi falatok után majd újra hétköznapit eszünk, találkozunk majd veszekedős szülőkkel, súlyosan beteg emberekkel, segítségre szoruló amnéziás idősekkel, letűnt művészekkel, beképzelt és sznob gazdagokkal, és kiderül, hogy a kabátunkra hullott hópihe milyen hamar elolvad. Egyszerű, romantikus, presszó stílusú minisorozat a felnőtt kapcsolatokról és kötődésekről.

A történet egész egyszerűen csak lepereg, nem maradt utána semmi.

Úgy érzem, hogy a cím ellenére ez nem épp a legjobb karácsonyi film, amit valaha láttam. Egyszer meg lehet nézni, de ennél több egyszerűen nincs benne.