
Vélemények (3)
Mikor kiadták az első (Miután) részt, én is ugyanabban a szituációban voltam, mint Tessa és Noah. Úgy ment az életem, mint ahogy a Miután filmeket alkották. De Tessa megismerte az ő Hardinját, ahogyan valóban én is. ❤️ Ahogy jöttek sorjába a következő filmek, úgy mi is eltávolodtunk egymástól. De van még remény, mert sose fogjuk elengedni egymást igazán!❤️ Most, hogy megnéztem a Miután annyi minden történt c. filmet, bevallom, felnyitotta a szemem, és rájöttem, létezik igaz szerelem!❤️ Mert bármiből is van a lelkünk, övé és az enyém egy!❤️❤️ És küzdeni kell egymásért!❤️Meg kell lépned a szebb jövődért, és ne add fel!❤️❤️
Megkockáztatom, hogy ez a széria leggyengébb darabja. Itt már végérvényesen nem történik semmi sem. Nem is értem, hogy ezt már minek csinálták meg.
Oké, ezek a filem sohasem az erős sztoriról voltak híresek, de ez már mindegyiket alulmúlta. Remélem, hogy egyszerűen már csak nem lesz több epizód.
Nagyon bejön a film, tetszik a film nagyon, lehetne még vagy 2 rész, de ugyanazokkal a szereplőkkel, akik benne voltak a Miután annyi minden történtben is.