Ahol a bölény dübörög

Az a kérdés, hogy mennyire vagy SNI-s, agyatlan, agyatlan-ruppótlan amcsi képregénymítosz-imádó... Illetve ez nem kérdés, mert nem figyelemhiányos analfabétáknak forgott a film. Nem kell sem kábszer, sem valamely hígítású etilalkohol oldat, még feg... Többyver sem, hogy élvezd. Azon kevés jó dolgok egyike, ami a nyolcvanas években termett. Persze a nyolcvanas évek ivartalanított, cukor-, zsír- és gondozásmentes popkultúrájának a tükrében. Befogadható, a szó valós, píszísséget és díszszittyaságot mellőző, old-school értelmében. Már persze, ha régen jártál iskolába, és a pad alatt a Popó Magazint lapoztad, nem a szifónon tapogattad a Zengri börcöt. David Lynch-ről szokták mondani, hogy nem kell értelmezni a filmjeit, csak élvezni. Megfelelő pszichedelikus támogatás mellett amúgy nem kivitelezhetetlen, de "távol álljon tőlem, hogy a drogokat, az alkoholt és az erőszakot éltessem". Viszont ez nem lincs, itt értelmezhető sztori van, és egy kielégítő befejezés. Nem kell hozzá semmi más, csak hogy nyomtatásban értesült legyél az Egyesült Államok legnagyobb ívű konstruktív őrültjéről.

Nem gondoltam volna, de ez a film nem hogy nem tetszett, de kimondottan idegesített. Pedig a félelem és reszketés Las Vegasban nálam nagy kedvenc, de Bill Murray ebben a filmben fullba nyomja a kretént.