A múlt pengéi

Az első 10 percben, amikor Chris Pine jól fésülten autózik egy nyitott luxusjárgányban végig egy üres országúton, majdnem kikapcsoltam, mert ez egy tizenkettő egy tucat autóreklámra emlékeztetett, de aztán továbbnéztem... később is előkerültek beállí... Többtások, amik mintha lifestyle magazinok divatreklámjai lennének, de nem is ez a fő baj... a szövevényesnek szánt történetben olyan csacska fordulatok, motivációk és egyebek kerülnek elő, amik az egyébként nem is érdektelen alapsztorit életszerűtlenné teszik, mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, hogy egy romantikus drámát, vagy thrillert akarnak-e gyártani. A gyakran émelyítő zenei aláfestés, a beállítások, néhány fordulat a sztoriban más-más zsánert juttatnak eszembe, és maga az alaptörténet pedig egy ezektől különbözőt indokolt volna – nehéz volt mit kezdeni ezzel a filmmel...

El tudom képzelni, hogy kisregényben ez a történet ütős, mert ott a párbeszédek is fenntarthatják az olvasó érdeklődését, de a forgatókönyvet nem sikerült jól megírni. Hogy a végén legyen fordulat, az egészet úgy vágták össze, amitől logikai ellentmondások merülnek fel a nézőben. Nem véletlen, hogy a rendező szexjelenetekkel operál, amikor már unalomba fulladna a sztori.

Jól indult, de a közepétől egyhangú lett, és kicsit vontatott.

Az elején még azt hittem, nem lesz rossz, de az egész film csak abból áll, hogy mesélgetnek, hogy mi történt régen.