Michelangelo Antonioni rendezte a filmet, melyben egy fotós (David Hemmings) témát keresve egy pár nyomába ered, akik egy parkban sétálnak. A nő tiltakozik a fotózás ellen, megpróbálja megszerezni a felvételeket. A képek nagyításakor furcsa dolgok derülnek… több»
Sokszor találkoztam vele, így erőt vettem magamon és megnéztem. Nem tetszett. Ez a film egy nagy lufi. Túl sokan, túl sokat akarnak belemagyarázni. Sajnos attól, hogy ráhúzzuk a művészfilm jelzőt, még nem lesz több értelme. Ez is egy elszalasztott le... több»
A film összbevétele 20 000 000 dollár volt (imdb.com).
Felkerült a Steven Jay Schneider által létrehozott listára, az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalszra.
(Norbi)Ez volt az első olyan nem pornográf film, amelyben női intimszőrzetet lehetett látni.
(citizenfour99)Michelangelo Antonioni sok esetben a végkifejletet, megoldást teljesen mellőzte, mivel nem azt tartotta fontosnak. Ebben a filmben is inkább egy kérdést feszegetett, miszerint amit az ember maga körül érzékel, az csak egy szubjektív leképezés, vagy pedig objektív folyamat, és mindenki ugyanazt látja-e.
(citizenfour99)Az egyik jelenetben, mikor a főszereplő a képeit mutogatja, az egyik képen látható Julio Cortázar is, akinek a regényéből készült a film.
(citizenfour99)