Carter

Sokat akar a szarka... Nem gondoltam, hogy igaza van a kritikáknak, de ez a film sajnos tényleg rossz. Az akciójelenetek szépek, az operatőri munka is erős. De mindkettőre igaz, hogy fárasztó, túl sok, idegesítő. A sztori egy katyvasz, a CGI miatt ol... Többyan, mintha egy bugos videójáték átvezető kisfilmjét nézném. Többször visszatekertem a jeleneteket, hogy ez most komoly, ezt így benne hagyták? Az alapötlet komoly, és lehetett volna ez egy Tyler Rake- vagy Hardcore Henry-szerű akciómámor, összességében viszont csak egy félkészre megcsinált, fárasztó kapkodás.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Nem csak azért fárasztó végignézni, mert ultra erőszakos, hanem azért is, mert az állandóan pörgő-forgó kamera egy idő után kimondottan idegesítő. Egyes jeleneteknél szinte a nézhetetlenség határát súrolja az állandó képremegés. Azt azonban el kell ismerni, hogy az akciójelenetek elképesztően jól lettek megkoreografálva, némelyik olyan hajmeresztő, hogy a John Wick akciószekvenciái ehhez képest estimesének hatnak. A történet innen-onnan összeollózott, nem ezért fogunk emlékezni rá, ráadásul a játékidő is indokolatlanul hosszú… Az egész olyan benyomást kelt, mintha egy vérgőzös fps-játékba csöppentünk volna, hiszen van itt vírustól kezdve a CIA-ügynökökön át a zombiszerű lényekig minden. Tömény brutalitás, közhelyes sztori, kizárólag akcióőrülteknek.

Szoktam panaszkodni a játékidőhöz viszonyítottan kevés akciójelenetre hasonló kaliberű filmeknél, na itt sikerült még túlzásba is esni, bár ezzel nem is lenne annyi baj, mint magával a megvalósítással. Mert több, mint két órán át bámulni ezt a trágya módon egysnittesre montírozott (gyakorlatilag minden vágás látszik mert ugrik egyet a kép), folyamatosan mozgó, de sokszor inkább rángatózó kamerával felvett rettenetet, hát embert próbáló feladat. Nem szoktam kinyomni filmet, de itt elgondolkoztam, egyszerűen nem bírtam már ezt az epilepszia közeli állapotot. Ha nem volt még migrénje az embernek, és kíváncsi milyen érzés, nézze meg ezt a filmet, mert egy óra után garantáltan hasogatni kezd a feje. Ehhez jön talán a leggyengébb CGI amit valaha rendes filmben láttam, a félig skorpió Rock-ot is sikerült alulmúlni a Múmia 2-ből. Egyszerűen elképesztő. A történet valami zombivírusos, CIA ügynökös, Észak-Koreás meg DMZ-s katyvasz, elég zavaros és őszintén a folyamatosan össze-vissza pásztázó kameramozgás közben (mármint konkrétan egy tetves dialógus nincs, ahol 10 másodpercre lenyugodna az operatőr) egyszerűen nem tudtam a feliratot felfogni. Ja és a legszebb, hogy mindez 132 percen keresztül. A Hardcore Henry azért működött mert 40 perccel rövidebb volt, a történet pedig nem gondolták túl, és úgy vették fel, hogy az embernek ne folyjon ki tőle a szeme.

Tetszik, ahogy a koreai alkotók mostanában új ösvényeket vágnak a filmművészet végtelennek tetsző dzsungelébe, de úgy tűnik, hogy ezzel a filmmel zsákutcába futottak.

Mármint 20 percet birtam. Minden idők legprimitivebb flimje.

Látszik, hogy egy csomó helyről inspirálódott ez a film, ami egészen addig nem baj, ameddig marad még benne eredetiség. A zúzós jelenetei ellenére azonban a Carter nem épp ilyen, túlságosan ismerős minden szempontból, ha értitek, mire gondolok...