A filmnek van mondanivalója, azonban tempója olyan csigalassú, hogy a valódi kérdés inkább az, megéri-e ezért végignézni. A sztori egyszerű, tolvajunk beragad egy gazdag műkedvelő apartmanjában, mely éhezteti és folyamatosan kínozza, miközben hősünk egyre kétségbeesetten keresi a menekülést a művészet börtönéből. A film metatextuális üzenete hallucinációk formájában próbál választ adni a főszereplő világára, azonban a minimális dialógus és zárt helyszín csak nehezen ad teret bármilyen morális dilemma vagy életfilozófiai kérdés feltárására. A rendező azonban minden jelenetet túlhúz, és egy különlegesen vontatott és álmosító filmet kapunk, melynek konklúziója egy kicsit sem éri meg figyelmünket. Willem Dafoe sajnos alig kapott valamit, amin dolgozhatna itt.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Willem Dafoe kétségkívül zseniális színész, azonban az Inside annyira vontatott és elvont, hogy mire belendül, pont vége van. Éppen ezért nem tud semmilyen témát kibontani, a metaforák ugyan működnek, de még a klassz befejezés sem tud igazi katarzist adni. Kár érte, akár működhetett is volna.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Lassú, vontatott, elképzelhetetlen! Aki menekülni akar, az nem nézeget videót, nem pihenget, alukál, elképzelhetetlen, hogy egy olyan lakásról van szó, amit a japánok megvehettek volna szabadalomként mint atombunkert, hogy az ajtó és a fal keményebb, mint az ablakok, hogy egy lakásban megszólal a tűzjelző, beindul az oltórendszer, és erről semmilyen jelzést nem kap az állandó 24 órás portaszolgálat... Számtalan egymásnak ellentmondó butaság és hiba.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
