Bent

Fél óráig bírtam, utána nem kötött le. Lényegében egy nem szokványos túlélőtörténetet mutat be művészi elemekkel. Nem mondják be vagy írják ki, hogy a cselekmény során hány óra vagy nap telt el, magadnak kell kikövetkeztetned, de közben elveszel. A főszereplő és a sérült, röpképtelen galamb között erős párhuzamot von a cselekmény. Erős hangsúly van a kiszolgáltatottságon. Tetszettek a fények és a színek, de ettől még undorítóan realisztikus. A zárójelenet monológja miatt elérte a 3 csillagot, de ez inkább 2 és 3 között van. 5/10

A filmnek van mondanivalója, azonban tempója olyan csigalassú, hogy a valódi kérdés inkább az, megéri-e ezért végignézni. A sztori egyszerű, tolvajunk beragad egy gazdag műkedvelő apartmanjában, mely éhezteti és folyamatosan kínozza, miközben hősünk egyre kétségbeesetten keresi a menekülést a művészet börtönéből. A film metatextuális üzenete hallucinációk formájában próbál választ adni a főszereplő világára, azonban a minimális dialógus és zárt helyszín csak nehezen ad teret bármilyen morális dilemma vagy életfilozófiai kérdés feltárására. A rendező azonban minden jelenetet túlhúz, és egy különlegesen vontatott és álmosító filmet kapunk, melynek konklúziója egy kicsit sem éri meg figyelmünket. Willem Dafoe sajnos alig kapott valamit, amin dolgozhatna itt.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Willem Dafoe kétségkívül zseniális színész, azonban az Inside annyira vontatott és elvont, hogy mire belendül, pont vége van. Éppen ezért nem tud semmilyen témát kibontani, a metaforák ugyan működnek, de még a klassz befejezés sem tud igazi katarzist adni. Kár érte, akár működhetett is volna.

Sajnos ez elég unalmas lett, pedig imádom Willem Dafoe-t.