A fehér sivatagban

Sokáig meggyőződésem volt, hogy a németek csak rosszak lehetnek. Persze évtizedek óta túl vagyok már e hamis dogmán. A német civilből lett katona ugyanúgy nem érezhette jól magát a háborúban elszakítva a családjától, mint a francia, holland, lengyel,... Több vagy akár magyar. Ha csak nem volt valamilyen rendellenes agyi elváltozása. Ez a film megmutatta, hogy nyelvtől függetlenül akár barátok is lehetnénk, főleg, ha a körülmények azt kívánják. Arany János szavai zsonganak egyfolytában a fejemben: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Embernek lenni mindég, minden körülményben.” Azt hiszem, ennél többet senki nem érhet el élete folyamán.

A cselekménye számomra egyszerűen nem túl mozgalmas, rengeteg türelem kell hozzá, egy szóval meg kell szenvedni a filmmel, de szerintem megéri. Nagyon maga alá temetett a hangulata, amelytől órák múltán sem tudtam szabadulni.

Simán el tudom képzelni, hogy miért is nem került be ez a film a mainstream vonalba, noha Rupert Grint-et azért mindenki ismeri, remekül is alakít. Sokkal nyersebben mutatja be a háborút, mind nagyon sok híres produkció. Emberibb és ugyanakkor abszurdabb, amit eddig ismertem. Szerintem zseniális alkotás.