Nem adok kosarat!

A fele előtt járok valamivel, és most már végignézem. Viszont annyira nem köt le, úgyhogy módomban áll már most összefoglalni a véleményem, már úgyse jön semmi, amit ne lehetne már előre sejteni. A film története (eddig): van egy lány, akinek nagyon megy a kosárlabda. Az anyja inkább nőies lányt faragna belőle, de mégis a kosárlabda felé vezet az útja. Kicsit jobban küzd a szomszéd fiú szerelméért, mint fordítva. 2000-ben, amikor készült, még szokatlan volt a céltudatos és független személyiségű nő ábrázolása, főleg fekete körökben (az első fehér szereplő 30 percnél villan meg egyetlen másodpercre, hogy 47 percnél visszatérjen – ez egy manapság már elterjedt, úgynevezett minden-szereplő-fekete műfajú film). Mára szerencsére se az erős és független nő, se a feketék tömeges ábrázolása nem szokatlan, akár egyszerre se, és már egyre kevesebb ősember akad fenn ezen... Ha ezeket a korát megelőző tulajdonságokat kivonjuk az egészből, akkor ami mostanra marad, az egy kicsit hallmarkos romantikus sportlimonádé, fogjuk rá, hogy némi fekete kulturális bepillantással. Látjuk pl., hogy a feka csajok hogyan oltogatják egymást az öltözőben, majdnem le is rágtam a körmöm izgalmamban. Bár a pontszámokat elnézve túlértékelt a film, azért filmhiányos unalmas estéken egy nézésre megfelelőnek látszik. Az eddigiek alapján.

Ha nem érdekel a kosárlabda és az afroamerikai kultúra, bele se kezdjetek. Különben meg ha ifen, akkor sem a műfaj legjobbja, az tuti. Talán még a zenéje, az elmegy valamennyire.

Sok egyedi, varázslatosan jól megcsinált jelenetet tartalmaz, kellemes légköre van, és érzelmileg is igényes részek vannak benne. Én nem tudom miért, de nekem feldobta a napomat, jó kedvem lett tőle.