Rabbit Trap

Kevés időd van ezen a bolygón, töltsd valami olyan mozival, ami értéket ad át, szórakoztat, vagy elgondolkodtat, és ideális esetben az adott film ezeket még ügyesen kombinálja is. A Rabbit Trap nem ezt a filozófiát követi, helyette hihetetlenül unalmas, folyamatosan merengő művészfilmruhát ölt, ahol még a sztori felénél is várod, hogy valami végre történjen, ami ezeknek a semmitmondó dialógusoknak keretet ad. Történik is valami, de erre kb. egy órát kell várni, és az igazat megvallva, nem érte meg a dolgot. Nem szeretem ezekben a filmekben, hogy metaforájukat olyan mélyre csomagolják merengésekben és semmitmondó mondatokban, hogy minden életkedvem elmegy, hogy egyáltalán feltárjam a narratíva - amúgy érdekesnek ható - népi-kozmikus horrortitkait. Egyszerűen nincs ingerem erre, mert az álommal küzdök, olyan karakterek miatt, akik nem rokonszenvesek vagy érdekesek, mégis végtelen hosszan nézzük, ahogy szenvednek. Mit kéne szeretni vagy megfejtenem, ha a rendező nem akarja, hogy élvezzem a filmélményt? Olyan, mint egy olyan könyvet olvasni, ami kétmondatonként swahilire vált, aztán csodálkozik, ha nem értik a hiányzó elemeit. Ezt szerintem egy rövidfilmbe kellett volna levágni; 20-30 percben remekül el tudták volna mesélni a sztorit végtelen vergődés nélkül.