Ruben Brandt, a gyűjtő (2018)

Hihetetlen, hogy az igényes filmre várakozó népet meg lehet szédíteni egy ilyen kétdimenziós, szellemi fogyatékos grafikájú filmmel, csak azért mert művészeti utalások vannak benne. Tényleg ez kell nekünk? Inkább egy igénytelen Transformers sokadik rész, mint még egy ilyen hulladék, amit a Filmalap nagyon sok pénzzel támogatott, s mégis annyi minimális költségvetésű magyar film van, aminek a nyomába se ér.

Egy valamit máris le lehet szögezni a Ruben Brandt, a gyűjtővel kapcsolatban: hosszú, évtizedes nagyságrendű várakozás után végre kaptunk egy olyan, nagyközönségnek szánt magyar animációt, amelyre méltán lehetünk büszkék. Nemcsak film-és képzőművészeti utalásokkal árasztja el a nézőt, hanem kiválóan ötvözi a különböző mozgóképes műfajokat, s végeredményként egy pörgős, dögös, minden percében szórakoztató és élvezetes mozit varázsoA történet szerint a címszereplő egy művészetterapeuta, szakmájának legjobbja, aki svájci villájában segít gazdag pácienseinek. Csakhogy Rubennek is megvannak a maga problémái: visszatérő rémálma, hogy híres festmények támadnak rá. Hogy úrrá legyen a problémáján csapatot toboroz, s kezdetét veszi egy nemzetközi rablási hullám, melynek célja az álmában kísértő képek megszerzése. A csapat sikeres, a hatóságok tehetetlenek. Egyedül Kowalski nyomozó fedezi fel az összefüggéseket az ellopott képek között, s minden követ megmozgat azért, hogy elkapja a bűnbandát, csakhogy közbeszól az a bizonyos szerelem… Milorad Krstic nem volt rest, s a 96 perces filmjének szinte minden egyes képkockája valamilyen művészettörténeti csemegét rejteget a néző számára, legyen az akár egy festmény, egy szobor, egy filmművészeti geg, vagy egy építészeti stílus. Mindez egy páratlan képi világot ad a filmnek, ami elsőre talán szokatlannak tűnik (köszönhetően a szürrealizmus hangsú... több»

Tipikus művész (vagy inkább elvont) jellegű/beütésű történet, aminek a nívóját a képzőművészet bevonásával próbálják emelni és mindenki el van tőle ájulva, mert magyar az alkotás. A grafika rendkívűli módon zavaró, a karakterek két dimenziósak, a zene pedig csak méginkább rásegít a szándékosan groteszk, hipszter hatású összképre. Egyszóval a Ruben Brandt nagyon rétegfilm, mondom ezt úgy, hogy a noir és az animációs film műfaja nem áll tőlem messze. Az élményt különös módon rombolta még az is, hogy nagy elvárásokkal ültem neki a filmnek.

Nem mindennapi történet az biztos. A látványa egészen különleges, amit a zenei aláfestések még inkább kihangsúlyoznak. Mindenképpen többször nézős darab.

Hát nekem valahogy nem hozta azt az érzést a film, amit a többi kommentelőnek. A karakterek gyengék voltak, engem fusztrált is a kinézetük és a rengeteg művészeti (filmes és festészeti) utalás, amit nagyon a néző arcába toltak, hogy az is értse, aki életében nem járt múzeumban vagy kiállításon. A történet is kissé lapos, bevallom, helyenként bele is aludtam.

Személy szerint elég absztrakt alkotásnak tartom, mind történetileg és mind a karakterek ábrázolása tekintetében. De ez teszi egyedivé ezt az alkotást. Ám csak egyszer nézős a számomra, hiába mozgalmas a cselekmény.

Nagyon egyedi film. A látványvilágához még csak hasonlót sem láttam még. A története is különleges.