Kár ezért a filmért, mert bár ügyes - manapság hiánypótlónak is mondható - a témaválasztása, és több helyen iszonyú feszült, véres és kegyetlen, nem tud igazi horrorcsemegévé válni, mivel amatőr módon elcsúszik néhány kifejezetten idegesítő banánhéjon. A végeredmény horrorista szemmel nézve ugyan tetszetős, de nem eléggé. Több
Vannak filmek, amelyeket mostanában láttam és egy személy kapcsolta őket össze, akármilyen módon és ez Eli Roth személye. Ezeket a filmeket fogom ezentúl az Eli Roth testvériség mozijainak nevezni. Ez annak egyik oszlopos darabja, hiszen ezt maga Roth rendezte. A charme-os rendező, romlott aggyal. A férfi, akinek filmjeiben egyszer csak elbaszódik minden. Ez a mozija nem titkolt főhajtás egy korábbi, mára klasszikus, kult státusznak örvendő dzsungel horror film előtt, amely saját idején erősen megosztotta a közönséget, ugyanakkor megágyazott a found footage filmek-nek, melyek mostanra érték el a dömping csúcsot, hiszen havonta jön ki egy-két darab a témát felkarolva. Az őseredeti film a megosztó direktor-zseni (?), Ruggero Deodato, "Cannibal Holocaust, 1980" című drámája volt. Valójában már korábban is készültek a műfaji sajátosságokat eszközként használó filmek, igaz, nem sok és kevésbé ismert darabok, mint az 1971-es "Büntető Park - Punishment Park". Több
Hogy végül is milyen film lett a Green Inferno? Elég vegyes az összkép. A színészi játékoknak, a számtalan kikacsintásnak, a vérbő és páratlanul naturalista ábrázolásnak, a nagyszerű vágóképeknek, kamerakezelésnek köszönhetően és a nagybetűs hangulat alapján igazán kiemelkedik az újhullámos filmek sokasága közül. Több
