Totó, a hős

Ezzel együtt három munkáját láttam Jaco van Dormael belga filmrendezőnek, szerencsére ezt nem elsőként, mert, ha így lett volna, biztos, hogy nem nézek tőle több filmet. A másik kettő („És a nyolcadik napon...”, „Mr. Nobody”) viszont tetszett. Ez nem... Több, mert össze-vissza szabdalt irreális történet, a folytonosság állandóan meg van szakítva, a néző rákényszerül puzzle darabkákból összerakni a filmet, ami hol sikerül, hol nem. Nagyon érződik az elsőfilmes rendezők túlzott akarása, mindent meg akarok mutatni, ami bennem munkál. Felváltva, tetszőlegesen összedobált sorrendben láthatjuk Thomas (csúfneve: Van tyúkleves) életének mozzanatait, aki identitás zavarban él; azt hiszi, hogy a szülőotthonban kiütött tűz miatt őt elcserélték Alfréddal, a szomszéd csecsemőjével. Újszülött kor, gyerekkor, felnőtt évek és idős életkor állandóan keveredik a filmben, talán előírás volt a lineáris elbeszélés tiltása. Tipikus művészfilmes megközelítés és ábrázolás, ami esetemben nem jött be. A rendező kedvelt színésze a valószínűleg Down-kóros Pascal Duquenne, akinek a játéka annyira megtetszett a direktornak, hogy egy következő filmjében főszerepet bízott rá. A napi minimum egy film megnézése között elment, de újrázás szóba sem jöhet!