2017.02.20 22:01 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
1

A második résszel együtt válik teljes értékűvé

A Harry Potter filmeknél vetették be először és azóta szinte az összes olyan film esetében ellövik a filmkészítők, amelyet több részes regényből adaptáltak a filmvászonra, hogy a befejezést két részletben (megszakítva) tárják a közönség elé. Értem a motivációt, a bevételnövelést is meg hogy miért szeretik elhúzni a sikeres franchise-okat a végtelenségig, de ez a módszer azért soha nem tesz jót egyetlen filmnek sem. Az Éhezők viadala esetében sem sikerült igazán ez a duplázás (azért Suzanne Collins regényének harmadik részében nincs annyi történés, hogy ebből két teljes értékű filmre való kifusson), de mivel alapvetően imádom ezt a sorozatot, így még kicsit örültem is, hogy egy évvel később ért véget az őrület és annyival tovább lehetett az életünk része ez a fantasztikus sztori. Így hogy két film készült, A kiválasztott első részét el tudták vinni a készítők egy mély lélektani irányba, megismertük Katniss lelkiálapotát az után, hogy Peeta-t elvesztette és hogy megtudta, hogy a 12. körzetet, az otthonát megsemmisítette a Kapitólium. Jennifer Lawrence nagyon jó (mint mindig), Josh Hutcherson-t én magam eddig is kedveltem a szériában, de ebben a részben mutatja meg Peeta-ként igazán, amit tud, már nemcsak azt a szerelmes, jószívű fiút láthatjuk, akit az első két részben megismertünk, hanem egy megtört férfit is, aki nemcsak a szerelmét, hanem önmagát is elvesztette.

Számos jól sikerült jelenetet kapunk ebben a filmben, láthatjuk azt hogyan pattan ki a szikra a még megmaradt körzetekben, hogyan tör ki a lázadás (ennek tökéletes jelképe a gáton játszódó rész, amely alatt hallhatjuk Katniss-t is, ahogy a Hanging tree-t énekli), de ott van még Peeta kiszabadítása is, a kórház lerombolás a nyolcadik körzetben vagy amikor Katniss visszatér a lerombolt tizenkettedikbe).

A második résszel együtt válik teljes értékűvé

Hónapokig tartott a találgatás, hogy melyik lesz az a pont, ahol kettészedik a történetet (és aki olvasta a regényt az pontosan tudja, hogy van egy igen meghatározó jelenet, aminél egyértelműbb lezárást nem is tudtunk volna elképzelni). Talán túl egyértelmű is lett volna, Francis Lawrence nagyon okosan érezte úgy, hogy azt a bizonyos "megtámadós" jelenetet még megtoldja egyetlen gondolattal, így úgy várhattuk a következő részt, hogy még inkább ráhangolódtunk lélekben arra, ami ezután fog következni.

Egyetlen csillagot vonok le azért, mert a két záró epizód együtt ad ki egy teljes értékű filmélményt. Egyébként imádom, ahogy a többi részt is!

akció | kaland | sci-fi | thriller

Katniss Everdeen történelmet írt, kétszer is túlélte az Éhezők Viadalát. Ezzel azonban nem értek véget megpróbáltatásai, ugyanis a Kapitólium bűnbakot keres a lázadásra.... több»

1