Az 1978-ban bemutatott Halloween az évek során kapott sok-sok folytatást és egy 2007-es remake-et (amelyhez szintén tartozik egy második rész), a negyvenedik évfordulóra pedig megajándékozta a nézőket/rajongókat egy újabb mozival. Itt van tehát a tizenegyedik Halloween film, amely elsőre még nem hallatszik annyira izgalmasnak. Csakhogy Michael Myers 2018-as kalandja úgy aposztrofálja magát, mint a legelső film közvetlen második része. Folytatásként pedig azt mondhatjuk rá, hogy egész korrekt munka a maga gyermekbetegségeivel együtt is.
A történet fonalát négy évtizeddel az 1978-as haddonfieldi események után vesszük fel: Michael Myers egy elmegyógyintézetben tengeti napjait, míg Laurie Strode (igen-igen, újra itt van Jamie Lee Curtis) szemmel láthatóan nem tudta túltenni magát a késelős gyilkos ámokfutásán. A nőnek ugyanis az a rögeszméje, hogy egykori nemezise újra el fog jönni, s az életére fog törni. Laurie erre a gondolatra fűzte fel az elmúlt negyven évét: felépített egy erődre emlékeztető házat, szépen felfegyverkezett, mi több, a saját lányát is erre a nagy találkozásra próbálta kiképezni. Ebből a film narratíváját illetően két dolog következett: egyrészt egy nem túl jó anya-lánya (sőt nagymama-unoka) kapcsolat, másrészt pedig az önbeteljesítő jóslat. Hiszen mikor máskor, hát pont október 31-én Michaelnek sikerül megszöknie a kórházból, s útja nem vezethet máshová, csak Haddonfieldbe.
David Gordon Green filmje tehát valóban az eredeti, Carpenter-féle alkotás szellemi örököseként hivatkozik magára, s elmondható róla, hogy hűen tiszteleg elődje előtt, ugyanakkor képes volt felmérni azt is, 1978-hoz képest új időket élünk. Moziban ülve nagyon jó volt hallani az ikonikus szintetizátor zenét, jó volt látni, ahogy megidézi az első film képsorait (s helyenként még ki is forgatta őket), kellő mértékű a brutalitás (Michael akciózása a benzinkúti wc-ben igencsak megadja az alapot). Még az is egész szimpatikus, hogy az bizonyos slasher-alapfelállás kapott egy kicsike bosszúfilmes vonalat. A hangsúly viszont a „kicsikén” van, mert az új Halloween még mindig a slasher zsáner keretein belül mozog, s a legtöbb hibáját épp ennek köszönheti. A legszembetűnőbb, hogy túl sok karaktert mozgat tök feleslegesen, s bizonyos szálakat vagy nem varr el, vagy túl nagyvonalúan bánik velük. S bizony túl sok az olyan rész, ami a végeredmény szempontjából teljesen feleslegesnek bizonyul (lásd. a két újságíró nem túl veretes nyomozása, de említhetném Allyson pasi ügyeit is). Olyan benyomást kelt, mintha csak az időt húzná egy-egy gyilkolás között, amelyek egyébként bár valóban brutálisak, többségét jóval előre meg lehet jósolni (vagyis mindenfajta meglepetés oda). A dokis szál is egy kissé túlzottan erőltetett lett, bár szépen bemutatta azt, hogy Michael személye bizony nemcsak Laurie számára lett rögeszme. És igen, tudom azt is, hogy bizonyos logikai bukfenceken sem kéne fennakadni, de azért valahol tök vicces, hogy egy városban 2018-ban nem tud elterjedni másodpercek alatt a hír, hogy pont Halloweenkor egy szökött gyilkos ólálkodik a közelben, s este a gyerkőcök vígan sétálgatnak az utcákon. Mi kell, hogy az emberek érzékeljék a helyzetet? Egy idős hölgy pisztollyal! Érdekes módon ezután Haddonfield meg olyan lett, mint egy kísértetváros.
Bár a fent említett hibák kicsit rontanak az összképen, továbbra is kitartok a fenti állítás mellett, miszerint a 2018-as Halloween egy korrekt folytatás. Bár a zsigeri borzongás elmaradt, a visszatérő elemek, valamint az első film szellemisége érződik a kész művön, s talán ki tudja, de ezzel sikerül egy kis életet lehelni egy kifulladónak tűnő franchise-ba.
74 Halloween (2018)
Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen... több»
Szereplők: Jamie Lee Curtis, Judy Greer, Will Patton, Haluk Bilginer, Jefferson Hall
