4 évvel a VAN (valami furcsa és megmagyarázhatatlan) sikere után Reisz Gábor új filmjével egy időutazásra invitál minket, hogy választ kapjon/kapjunk arra a kérdésre: itt állok harminc valahány évesen, de tulajdonképpen hol is rontottam el az eddigi életemet?
A film főszereplőjével Merthner Tamással (akinek a bőrébe a filmet író és dirigáló Reisz bújt bele) szakít a barátnője franciaországi tartózkodásuk alatt, a srác visszatér Budapestre, s elkezd keresgélni a múltjában. Leginkább arra kíváncsi, minek köszönhetően nem működtek az eddigi kapcsolatai kissrác korától egészen a filmbéli jelenig. Felidéz dolgokat (pl. iskolai kalandok), visszaemlékszik a rendszerváltás követő évekre, az első garázszenekarban véghezvitt szárnypróbálgatásokra, hogy csak néhány példát említsünk. Ahogy minden ember, ő is oly’ sok minden szeretett volna lenni: festő, vízilabdázó, zenész, de leginkább: szerelmes. De mi van akkor, ha a szerelem valójában csak akkor létezik, ha már nincs? Tinédzserként még könnyen lehet, hogy nem is egy lányba/fiúba lesz szerelmes az ember, hanem magába az érzésbe, abba a bizonyos „aföldfelettlebegős” feelingbe zuhanunk bele, de normális-e az, ha ez 30 éves korunkra sem változik?
Ha a fenti kis szinopszist valaki elolvassa, legyinthetne annyival az egészre, hogy „hát ez nem valami nagy sztori, mitől lenne ez a film jobb/több bármely más szakítós filmnél”, na meg „intellektuális agymenés, semmi más”. Részben igaza is lenne: nevezhetjük szakítós filmnek a Rossz verseket, s nem is a történetben a legerősebb, s igen tuti biztos, hogy megjáratja az agyadat, de miért is lenne ez baj? Ráadásképpen a történetvezetése (akárcsak az emlékezés folyamata) csapongó, kesze-kusza. Ezt viszont remekül használja ki az író-rendező-főszereplő mind vizuális, mind narratív lehetőségek szempontjából egyaránt. Nagyon érződik, hogy a Rossz versek egy személyes film, s az alkotó a nosztalgiájához igencsak fanyar iróniával viszonyul, valamint nem kevés játékossággal (hogy csak egyetlen példát említsünk: musicaleket megidéző és kifordító, buszon ülős, dalolós jelenetek). Ez utóbbi jól tetten érhető a vizualitáson (pl. egy szobából azonnal egy film noir-ba kerülhetünk, egy medencébe csobbanhatunk, vagy buszra szállhatunk), míg előbbi a kis magyar valóságra tett képi és verbális megjegyzésekre (az ódivatú oktatásunk, az akciós termékeket hirdető óriásplakátokkal teletűzdelt városok, no meg Arany János pont úgy néz ki, mint Sztálin). S ne felejtsük el azt sem, hogy remekül él a filmes referenciákkal (pl. Szomszédok megidézése, amelyet a Fargo megidézése követ, vagy a Remény rabjaira emlékeztető szabadulás a kerekekből, esőben, s ezek csak a jéghegy csúcsai). Röviden összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy a film egyik iszonyatos erőssége a jóízű és változatos humora képileg is, nyelvileg is. S hadd jegyezzük meg még azt is, hogy a karakterek kidolgozottságát és mélységét illetően az író-rendező szerencsére nem csak önmagára gondolt: említhetjük a fiatalkori Tamásokat alakító Seres Donátot, Prukner Mátyást és Barnabást, vagy a családtagok közül a Valit alakító Monori Lilit és az apát alakító Kovács Zsoltot, mindannyian remekül hozzák a maguk figuráit.
De legyen bármennyire is játékos és humoros ez a nosztalgikus visszatekintés, eljutunk napjaink Budapestjére, ahol Mehtner Tamás a harmincas éveiben jár, egy cégnek készül csirkehúsról szóló reklámfilmet forgatni, de érzi, hogy ami most van, az valamiért nem jó úgy, ahogy van. Hiszen a gyermek-és tinédzserkorában jelen voltak az ideálok, amelyhez képest a jelenbeli állapota köszönőviszonyban sincs, s Tamás múltja tesz is egy finom szembesítést erre vonatkozóan, hogy aztán ennek köszönhetően a felnőtt főszereplő meghozza az (első) igazán fontos döntését. (Ezen a ponton hívnám fel a figyelmet a reklámcég mosdójában zajló jelenetre, egyszerűen zseniális) De ugyanitt megjegyezhetjük azt is, hogy az egész film lezárása talán nem a legkerekebb, s legerőteljesebb, azt is hozzátehetjük, hogy visszaköszön az emlékezés mechanizmusa: befejezni lehet, de lezárni nem.
2018-ban több nagyon jó magyar filmmel gazdagodtunk, s nagy örömünkre szolgált, hogy Reisz Gábor új alkotása, a veszettül szórakoztató, ugyanakkor kellőképpen elgondolkodtató Rossz versek is egy újabb gyöngyszemmel gazdagította ezt az esztendőt. Zárásképpen csak annyit mondatunk: „Hecikuma!”
73 Rossz versek (2018)
Miután barátnője, Anna, aki éppen Párizsban tölti ösztöndíjas éveit, szakít vele, Tamás élete darabjaira hullik. A harmincas évei elején járó férfi a múltba merülve... több»
Szereplők: Niels Schneider, Szabó Domokos, Kovács Zsolt , Hajdu Szabolcs, Reisz Gábor
