2019.01.23 10:07 Filmdoki Olvasottság: 224x
0

Papák az űrben

Clint Eastwoodot nem ok nélkül tartják az egyik legjobb rendezőnek. A színészből lett direktor az évek alatt számtalan műfajban kipróbálta magát a kamera mögött és nem egy emlékezetes darabot tett le ez idő alatt az asztalra. Bár jobbára erőteljes drámáival szerzett magának hírnevet, azért pár könnyedebb filmet is megrendezett. Ilyen a 2000-es Űrcowboyok is, melyben maga mellé gyűjtött még néhány nagyöreget, hogy kicsit poénkodjanak és közben megmentsék a Földet.

A történet dióhéjban annyi, hogy négy pilóta az '50-es években nagyon reménykedik abban, hogy ők lesznek az első emberek, akik meghódíthatják a világűrt. Legnagyobb pechjükre viszont egy csimpánzt éri ez a megtiszteltetés. A négy férfi szétszéled. 40 évvel később mindenki éli a maga kis életét, míg meg nem hibásodik egy orosz műhold, melyet épp az egyik volt pilóta, Frank tervezett. A veterán pilótának gyanús, hogy hogyan szerezték meg az oroszok a terveket, de végül elvállalja a feladatot, hogy segít lehozni a műholdat, egyetlen feltétellel: ő és három volt társa lesznek azok, akik felmennek érte az űrbe.

Papák az űrben

A történet igazából sablonokból építkezik mindvégig és túl nagy meglepetéseket sem tartogat. Számos kérdés is felmerülhet a film nézése közben. Például már maga az alapötlet sántít. Na nem az, hogy öregek mennek az űrbe, mivel a NASA emberei erre kitértek, hogy nincs semmi akadálya ennek, hiszen, ha kellően egészséges, akkor egy 60 év feletti ember is kiutazhat az űrbe. A probléma ahhoz hasonló, mint amit az Armageddonnak is szokás felróni. Miért ezeket az idős embereket képezik ki az űrutazásra, ahelyett, hogy a fiatal asztronautákat tanítanák meg a műszerek alkalmazására. Jó, mondjuk ez utóbbit megteszik, de akkor is, a film túlságosan arra épít, hogy az események úgy alakuljanak, hogy hőseink oldjanak meg szinte mindent.

Aztán a műhold kapcsán van egy úgymond váratlan fordulat, melyet most nem lövök le, viszont annyit megemlítenék, hogy az oroszok miért nem tájékoztatták erről a NASA-t? Persze, amerikai film, így nem meglepő, hogy az oroszok általában elég inkompetensnek vannak ábrázolva. Továbbá az elmaradhatatlan sablonok nagy része megvan, így a brigád összegyűjtése, konfliktusok a csapatban és a felettesekkel. A romantikus szál úgyszintén kipipálva, némi drámával fűszerezve és természetesen a hősies végkifejlet sem maradhat el.

Ez a film viszont ékes példája annak, amikor hajlamosak vagyunk ezek fölött a butaságok fölött szemet hunyni, mivel mindvégig tudjuk, hogy ez a mozi csak szórakoztatni akar. Érezni, hogy az alkotók sem gondolják ezt teljesen komolyan, hiába a kicsit komolyabb hangvétel a film második felében.

Az Űrcowboyok mondhatni olyan, mint egy ős feláldozhatók. Néhány idősebb nagy sztár összejön, bohóckodik egy sort és közben ők is és mi is piszkosul jól szórakozunk. Akárcsak Sly filmjében, úgy itt is hihetetlen önrfelexívek a szereplők, a humor jelentős része korukból adódik, mely egyesek számára zavaró lehet, hogy erre igyekeztek építeni, ám én úgy hiszem sikerült a megfelelő mennyiségűre belőni őket, illetve hála Easwoodnak, Jonesnak, Garnernek és Sutherlandnek ezek egyáltalán nem lesznek erőltettek, mivel a négy nagy öreg hihetetlen rutinnal és nagyon nagy összhangban alakítanak.

Megjegyzendő egyébként, hogy a csapat egyébként nem teljesn így nézett volna ki, Sutherland és Garner helyett Sean Conneryt és Jack Nicholsont szerették volna megnyerni.

A négy öreg elképesztő beleéléssel kelti életre az egyébként nem túl mély figurákat, akik tényleg a színészeknek hála lesznek igazán szerethetőek. Alakításuk nagyszerűségét egyébként mi sem példázza jobban, mint a Jay Leno show-s jelenet, melyet teljes egészében improvizáltak. Számomra ez igen meglepő volt, de ebből is látszik milyen beleéléssel keltették életre ezeket a karaktereket. A magyar szinkron pedig igen sokat hozzátesz a főhősökhöz, ugyanis Reviczky Gábor, Vass Gábor, Dobránszky Zoltán és Helyey László ugyan olyan beleéléssel szinkronizálnak, mint ahogy külföldi kollégáik alakítanak. Annyit viszont megjegyeznék a szinkronnal kapcsolatban, hogy számomra kissé furcsa volt a Jones-Vass Gábor párosítás, bár meg lehet szokni. Véleményem szerint viszont Rajhona Ádám azért jobban illett volna ide, de ez tényleg csak az én meglátásom.

A film két órájával viszonylag hosszúnak mondható, viszont unalmasnak kevésbé. Egyrészt a már említett első órában a kiképzés és a humor bőven lekötik a néző figyelmét. Néhány unalmasabb és mondhatni kötelező momentum azért akad, így az említett romantikus szál, mely nem nevezhető túl kidolgozottnak és mélynek, mi több, ha kihagyják az se lett volna gond, de szerencsére nem is tolják túlzottan a néző képébe, így nem válik nagyon zavaróvá. A cselekmény második fele az űrben játszódik, és itt már a feszültebb, akció dúsabb és látványosabb jeleneteken van a hangsúly. Némi színvonalesés viszont érezhető, mivel itt már kevesebb a humorosabb jelenet, ámbár izgalomból nincs hiány, illetve nem egy szemkápráztató felvételnek lehetünk tanúi, az akciók pedig prímán vannak megoldva.

Előbbiek mind a mai napig szemet gyönyörködtetőek és meg is látszik rajtuk a befektetett munka. A NASA űrhajósai egyébként külön kiemelték, hogy mennyire realisztikus lett az űr ábrázolása, illetve a szkafanderek kidolgozása. Emellett a trükkmesterek nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a fény-árnyék hatások minden jelenetben tökéletesek legyenek, annak megfelelően, hogy épp felkel vagy lenyugszik a nap. A CGI viszont kissé rosszul öregedett, ez főleg a számítógép által animált karaktereknél tűnik fel. Bár hozzá kell tenni, hogy nagyon keveset használták és tényleg csak olyan esetekben, amikor nagyon szükséges volt. No és azt se feledjük tényleg hogy egy 17 éves filmről beszélünk.

Az az Űrcowboyok egy remek kis popcornmozi, mely tökéletes kikapcsolódást nyújt két órára. Eastwood munkásságának kedvelőinek bátran merem ajánlani, de aki szereti a humoros és egyben izgalmas filmeket, véleményem szerint az sem fog csalódni. Viszont azt mindenképp tartsátok szem előtt, hogy ez a film egyáltalán nem akar olyan mélységeket közvetíteni, mint a Nincs bocsánat, a Gran Torino vagy épp a Millió dolláros bébi. Ha így ültök le elé, akkor garantált a jó szórakozás.

75 Űrcowboyok  (2000)

akció | kaland | thriller

1958-ban az Amerikai Légierõ parancsnoksága kiválasztotta négy legjobb és legmerészebb pilótáját, hogy felkészítse õket az elsõ ûrutazásra. Ám a tervek végül másképp... több»

0