Az elmúlt években többször is láttam ezt az alkotást, és minden alkalommal mondott valami újat, mindig magával ragadott a hangulata, és a szememet is rabul ejtette a látvány. Pedig kis túlzással élve szinte nem is történik a filmben semmi, koherens cselekményről csak némi megszorítással beszélhetünk, és aki mozgalmas, a látványosságot a grandiózusság szinonimájaként felfogó produkciót vár, az minden valószínűség szerint csalódni fog. Ám aki nyitott a művészet iránt, aki képes meglátni a természet szépségeit, és el tud gondolkodni egy-egy művész érzésein, meglátásain, az élvezni fogja ezt a filmet. Ez az alkotás nem pályakép, nem életrajz, annál több, de bizonyos értelemben véve kevesebb is.
Itt ugyanis nem Friedrich teljes életpályáját ismerhetjük meg, és még azt sem kronologikus/lineáris történetmesélés formájában. Balladaszerű kihagyásokkal, időbeli ugrásokkal mondja el a rendező a sztorit, igazi romantikus, kissé talán csapongó stílusban. A filmben Friedrich alakja nem jelenik meg ténylegesen, személyén keresztül azonban Schamoni a kora dogmatikusságával, merevségével szembeszegülő mindenkori művész helyzetére (is) reflektál. Egy olyan művész helyzetére, akit minden korszakban megtalálhatunk, akit csak kevesen értenek meg, és aki nyomorra ítéltetett, mert csak elvétve akadnak olyanok, akik felismerik a tehetségét. A történet költői víziókkal mesél arról, hogyan próbált kitörni Friedrich ebből az elszigeteltségből, mennyire nem értették meg a kortársai - de az utókor sem feltétlenül - a művészetét, a természetről vallott felfogását. Képeit gyakran tartották "depressziósnak", "élettelennek", hiszen nála nem annyira az ember volt a főszereplő, hanem a panteisztikusan felfogott táj, amelyet nem csupán ábrázolni, de átérezni, megérteni és megértetni is akart.
Nagyon izgalmas az a filmben elhangzó friedrichi kijelentés, miszerint ő a természetnek nem a "külsejét" akarja megmutatni, hanem a "belsejét". Mindezt pedig a korabeli dogmatikus művészet, a művészeti élet irányítói nem tudták elfogadni és megérteni. Friedrich átértelmezte a természetet, annak az emberi (és a földi) életben betöltött jelentőségét, műveiben azt mutatta meg, mit jelent, ha az ember a fenségessel találkozik, de ezt az egyszerű emberek értetlenséggel fogadták, a hatalmon lévők pedig demagógiát, felforgatást láttak mindebben. A film nagyszerűen adja vissza a művész ellehetetlenülésének, érvényesülése képtelenségének történetét, és mindezt jól szimbolizálja az, amikor Friedrich halála után a hivatalnokok felmérik a vagyonát, és csak a képek kereteit találják értékesnek. Érdekessége ennek az alkotásnak, hogy képileg is sokszor reflektál Friedrich festményeire, vagyis a készítők felkerestek jó néhány olyan helyszínt, amelyet a művész képein is láthatunk, s a festmények felvillantása után láthatjuk magát az adott tájat is.
A rendezőnek és az operatőrnek sikerült megragadniuk Friedrich művészetének jellegét, sokszor lélegzetelállító képeket tudtak produkálni, és a nézőt egyszerűen bele tudták rántani ebbe a romantikus, kissé sötét tónusú, magányos, mégis nagyon sokszínű és izgalmas világba. Szerintem aki kicsit is nyitott az efféle élményekre, annak igazi csemege lesz ez a film, és akár többször is meg tudja nézni. Nekem pontosan ezek a tájképek adtak hatalmas vizuális élményt, és noha már nem először láttam a filmet, újra és újra beszippant Friedrich művészete.
