Zajos sikert aratott a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon Nadine Labaki alkotása, a Kafarnaum, ahonnan el is vitte a Zsűri Díját. Majd pedig több számos, neves filmfesztiválról is díjat vagy éppen díjakat tudott elhozni. Nagy csata is zajlott le a forgalmazási jogért, ami végül a Sony Classics Pictures-nél landolt, akik raktak egy rendkívül erős Oscar kampányt a film mellé, aminek végül meg is lett a gyümölcse. Hiszen a Kafarnaum ott van az Oscar, Legjobb Idegen Nyelvű Film kategória listáján.
És teljes joggal. Nagyon erős mondanivalójú és koncepciójú filmről van szó. Egy 12 éves kisfiú beperli a szüleit azért mert ők életet adtak neki. Persze, elsőre ez túlzónak hangozhat ez, de egy kicsit fel kell "nagyítani" a problémát, hogy jobban tudjon hatni, hogy jobban tudjon megérinteni. A bírósági tárgyalás történik a jelenben és azon keresztül flashback formájában ismerhetjük meg a múltat, kapván egy kiábrándító összképet.
Elég sok olyan mozi van ami szintén a hatalmas társadalmi különbségeket taglalja, a nyomor ismertetése szemszögéből. De nagyon kevés van közöttük akik úgy igazán meg tudják érinteni, valamint elgondolkodtatni az embert. Hiszen rengeteg hibába lehet beleesni egy ilyen témáról forgatván. A leggyakoribb csapda giccs felé elmenni, mondjuk a sajnálkozáson és az érzelgősségen keresztül. De ez a film ennek a közelébe sincs. És az összes bukta lehetőséget szépen ki is kerüli. Ettől válik igazán hatásossá.
Valamint ahelyett, hogy teljesen a nyomasztás vagy éppen a megható kategória felé orientálódna, inkább összemossa a kettőt. És ez a mix brutális. Teremt egy nagyon széles érzelmi skálát amin ide-oda húzza a nézőt ahogy csak ő akarja.
Emellé társul egy már-már klausztrofób érzést keltő operatőri munka, ami igazán bravúrosra sikeredett. Sok közeli, néha már arcbamászó képet kapunk és nem is nagyon vannak "nagyterű" beállítások. Végig abban a kis burokban vagyunk kvázi"bezárva".
És akkor maga a kritika a társadalom felé. A film bár egy eset történéseit mutatja be, de ennek ellenére érezteti hogy ezzel egy általános képet akar festeni a helyzetről. És mer hibáztatni. Ami azért is nagy dolog mert az ilyen alkotások a történetmesélés és az életkörülmények bemutatása mellett ezt már nem merik vagy nem is akarjâk. De a Kafarnaumban teljesen nyíltan ki van mondva a lényeg. Annyira rossz, kilátástalan a helyzet, hogy például a gyerekekről még anyakönyvi kivonat sem készül a születésük után, és így később sem jutnak semmiféle olyan papírhoz, ami igazólná az ő létezésüket, hogy semmi esélyük kitörni ebből a burokból, és hogy kis túlzással minden nap a túlélésért küzdenek stb. Nem szabadna ilyen körülmények közé gyereket szűlni. Ez a film egyértelmű üzenete, hogy a szülők sokszor megszokásból, a hagyományok betartása érdekében, társadalmi norma betartása miatt szeretnének gyerekeket. Valamint talán azért is mert így próbálnak tapaszt keresni az ő gyerekkoruk séredelmeire. És ez egy ördögi kör. Ez tehát az elgondolkodtató és nyomasztó rész.
A felemelő részeket pedig az apró örömök, a vicces történések, (Csótányember fantasztikus figura, önálló filmeket neki!) és az odaadó szeretet szolgáltatják a leginkább. De mégegyszer mondom, sosem válik giccsessé. Az arányok és a mértékkel remekül ki vannak kalkulálva.
És ezzel az érzelmi párosítással mondja ki, nagyon hatásososan az alkotás a saját válaszait egy nehéz társadalmi kérdésre.
90 Kafarnaum (2018)
Zain 12 éves, mégis korát meghazudtoló bölcsességgel, szeretettel és nyitottsággal fordul a világ felé. Vigyáz a testvéreire, felelősséget vállal a közösségért, amiben... több»
Szereplők: Nadine Labaki, Zain Al Rafeea, Yordanos Shiferaw, Boluwatife Treasure Bankole, Kawsar Al Haddad
