2019.04.07 23:57 Paulo-Varga Olvasottság: 103x
0

A lázadás nehézségei - Elrabolt világ

Rupert Wyatt új filmje már csak azért is rokonszenves darab, mert nem remake, folytatás vagy képregényadaptáció: az eredeti ötleten alapuló Elrabolt világ műfajokat házasít, megidéz egy sor klasszikust, John Goodman pedig remekel benne. A megváltás azonban így is elmarad.

Wyatt neve A majmok bolygója - Lázadás okán vált ismertté, hiszen 2011-ben nagy meglepetésre sikerrel indította útjára az előzménytrilógiát, mely különösen szép teljesítmény volt annak fényében, hogy mi történt a franchise háza táján a ‘70-es évek túlnyomórészt elbaltázott folytatásai, valamint Tim Burton kevéssé sikerült rebootja után. A 2014-ben készült, nem kifejezetten emlékezetes Hazárdjáték óta Wyatt érezhetően sok energiát ölt az Elrabolt világ projektbe: nemcsak íróként és rendezőként, de producerként is működik, ami egyfelől jelzi, hogy manapság mennyire nehéz pénzt keríteni eredeti ötleten alapuló, effektekkel bőségesen megpakolt disztópikus sci-fire, másrészt pedig a rendező produceri kreditje alapján az is egyértelmű, hogy Wyatt nagyon el szerette volna készíteni a filmet. Az Elrabolt világ emellett azért is egy szimpatikus próbálkozás, mert Wyatt egy szabálytalan szerkezetű, nézőt próbáló alkotást hozott össze, mely, mintha nyíltan szembe menne mindazon elvekkel, amelyeket a mai plázamozik közönsége elvárna egy műfaji filmtől.

A lázadás nehézségei - Elrabolt világ

A szerteágazó történet egyszerre igyekszik működni inváziós sci-fiként, sötét hangulatú disztópiaként, politikai parabolaként és családdrámaként is. Egy földönkívüli faj megszállta és uralma alá vonta a Földet, dacára a technikai hátrányban lévő, de szervezett ellenállásnak. A pazar főcím egyben egy időugrást is jelent: tévéhíradó-részletek foglalják össze, hogy az emberiség 10 év alatt hogyan hódolt be az idegeneknek: a politikusok bábok, totalitárius diktatúra uralkodik, miközben valójában senki nem tudja, hogy a városok felett lebegő hatalmas űrhajókban kik irányítják a világ működését. Propaganda ömlik mindenhonnan, a médiától a jogalkotásig, az államapparátus minden eleme kézivezérelt. Az eltelt évek során fű alatt tovább élő és lassacskán újraépülő ellenállás egyik alakja Gabriel Drummond (Ashton Sanders), akinek családja az invázió kezdetén az idegenek áldozata lett. Tőle indulva először egy az ellenállók által szervezett merénylet kibontakozását, majd annak utóhatásait követjük, miközben a lázadókra a rendszer egyik káderja, a hidegvérű profi William Munnigan (John Goodman) is vadászik.

A Wyatt által teremtett világ sokat merít a Mátrixból, a District 9-ből, bizonyos elemek, konkrétan egy-két idegen lény kinézete a Világok harcából és a Predatorból lehet ismerős, miközben, főleg a politikai parabola lehetősége miatt, Orwell 1984-e is vissza-visszaköszön. Az eredetiség hiánya azonban nem kifejezetten zavaró, mivel az alkotók az innen-onnan kölcsönzött paneleket egészen jól rakosgatták egymásra, így az Elrabolt világ elsősorban az atmoszférateremtésben jeleskedik. Wyatt azonban ezzel együtt nem egy könnyű filmélményt kínál: a töredezett narratíva, a szabálytalan dramaturgia próbára teszi a nézőt, és ez sajnos csak részben kelti egy szilárd szerzői vízió látszatát; sokszor inkább úgy tűnik, a rendező elveszett az anyagban, túl sok mindent szeretett volna elmesélni, így a sok összekuszálódó történetszál gyakran kioltja egymást, emiatt pedig a lendület is alábbhagy. Akárhogy is, John Goodman miatt feltétlenül érdemes adni egy esélyt az Elrabolt világnak. Goodman nem először bizonyít disztópikus sci-fiben (A Cloverfield Lane 10-et is az ő alakítása vitte el a hátán), a titokzatos, kiszámíthatatlan Mulligan ügynök szerepében pedig szokásához híven remekel: a karakter nagy ívű átalakuláson megy keresztül, ezt pedig Goodman nagyon finoman, mégis látványosan és követhetőn érzékelteti, ráadásul az összes jelenetében ellopja a showt a Vera Farmiga kivételével közepesen játszó színészgárda elől.

Így aztán már csak John Goodman alakítása miatt is érdemes tenni egy próbát az Elrabolt világgal, ám Rupert Wyatt filmje bátran ajánlható azoknak is, akik az egysíkú és kiszámítható hollywoodi filmtermésből valami kevésbé megszokottat, és, ha nem is újszerűt, de a nagy átlaghoz képest más élményt kínáló alkotást keresnek.

akció | dráma | horror | kaland | misztikus | sci-fi | thriller

Hatalmas árat fizetett Chicago, hogy a bűnüzési ráta a nullájára csökkenjen, a gazdaság fellendült, megszűnt a munkanélküliség. Tíz éve érkeztek azok a különös lények a... több»

0