A Mikor a csontváz ébred igazi B kategóriás mozi, két színészlegendával (Christopher Lee-vel és Peter Cushinggal) a főszerepben. Írhatnám, hogy horror, de szerintem ez csak részben igaz. A film zömében ugyanis egy egzisztencialista/családi drámát kapunk, és csak kb. a történet utolsó harmadában pörögnek fel kissé az események. A kezdés kifejezetten lassú, az alkotók bőven hagytak időt a családdal való megismerkedésre. Adott egy idősödő tudós (Peter Cushing), aki szinte megszállottan kutatja az óriási lény csontvázának titkát, és korszakalkotó felfedezésről álmodozik (mindezt a viktoriánus Angliában): úgy véli, hogy az elpusztult élőlény a neandervölgyi ember elődje lehetett, ami hitelesítheti az óriásokról szóló új-guineai legendákat. Magyarán szólva egyszerre akar bebizonyítani egy mesének tűnő elbeszélést, és meg akarja cáfolni az evolúcióelméletet is. Miközben viszont az életét a tudományos kutatásnak szenteli, észre sem veszi, hogy tönkreteszi a család életét. Egyrészt a lányát szinte elzárja a külvilágtól, jóllehet nem feltétlenül mondhatjuk azt, hogy rosszindulat vezérelné őt, sokkal inkább a féltés és egyfajta majomszeretet. Nem mellesleg a történetből lassanként az is kiderül, hogy a lány anyja egy elmegyógyintézetben halt meg, amelyet az apa testvére (Christopher Lee) irányít. Ezt persze próbálja eltitkolni a lánya elől, de egy idő után minden kiviláglik. Az apának azonban van egy ennél is nagyobb vétke, ugyanis a csontvázon víz hatására kinövő húsból vérmintát véve a szérumot befecskendezi a lányába, hogy megpróbálja őt kigyógyítani az őrületre való hajlamból. (A tudósnak ugyanis van egy érdekes teóriája, miszerint a gonoszság egyfajta betegség, amely a vérben van jelen, s ez talán egyfajta huszárvágás is lehet a vér-/fajkultusz felé, illetve jelképezheti - vagy jelezheti - a tudomány útvesztőit, tévelygéseit, felhívva a figyelmet a tudomány nevében elkövetett visszaélésekre.)
A sztori innentől kezd érdekesebbé válni, a lány mintha kifordulna önmagából. S az őt alakító Lorna Heilbronnak van talán a legnehezebb dolga az összes színész közül, hiszen el kell hitetnie a nézővel, hogy egy szende, érzékeny jókislány hirtelen tébolyult és vérszomjas gyilkossá válik a befecskendezett vérminta következtében. A film a rendszerint prűdnek gondolt viktoriánus polgári világot éles ellentétbe állítja a félvilági léttel, amelybe Penelope belekerül. Otthonról elmenekülve ugyanis bekerül a kocsmai prostituáltak, a részeges matrózok és a kielégülést züllött helyen kereső középosztálybeli (vagy éppen arisztokrata), "tisztességes" urak közegébe. Az otthontól való megszabadulás egyben valamiféle szexuális felszabadulást is jelenthetne - ami éppen aktuális kérdés volt a film készítésének időszakában is -, ám a történet ehelyett kezd elmozdulni az exploitation/sexploitation irányába, amikor Penelope majdnem szexuális erőszak áldozatává válik. (Nem mellesleg a sztori arra is rávilágít, hogy mi történhet, ha az elfojtott - mert elfojtásra kényszerített - női szexualitás a felszínre tör.) A lány aztán brutális gyilkosságokat követ el, és a nagybátyja által irányított tébolydába zárják.
Itt érdemes kitérni a történet másik súlyos mondanivalójára: az elmebetegekkel való szadista bánásmódra. Az őrület és a gyógymódja kutatása a 19. század végén előrehaladottnak tűnt, sorra születtek a különböző pszichológusi és pszichiáteri elképzelések, az orvostudomány kísérletekkel is megpróbált az őrültség rejtélyének a végére járni. A Christopher Lee által játszott cinikus, gátlástalan, törtető figura egysíkú ugyan, mégis archetipikus ábrázolását jelentheti azoknak a személyeknek, akik a tudományra hivatkozva másokat szadista kísérleteknek vetettek alá, így az igazgató alakja kapcsán is erős kritikát fogalmaz meg a film a (korabeli) tudományossággal szemben. A férfinak gyakorlatilag nem számít az emberek élete, a néző tanúja lehet, amint az igazgató könyörtelenül agyonlövi a szökni próbáló beteget, vagy amint a rendőrfőnök ellenvetésére, miszerint nem biztos, hogy élve vissza tudják hozni az egyik szökött beteget, cinikusan csak annyit válaszol, hogy csak hozzák vissza. Ezzel tehát adott is a történet keretrendszere, a "boldog békeidők" Angliájának metsző szatírájaként is felfoghatjuk a filmben bemutatott miliőt, hiszen a hangnem egyre komorabbá, rémületesebbé válik, a nézőt szinte fojtogatja az a sűrű atmoszféra, amelybe a szereplők fokozatosan belekerülnek. Sejthetjük, hogy valami tragikus végkifejlet felé sodródik tehetetlenül a család, miközben a drámaiság mellé egyre inkább felsorakoznak a horrorisztikus elemek.
Az elmegyógyintézet igazgatója ugyanis folytatni akarja a tettei súlyától összetört és elborzadt testvére kutatásait, és úgy dönt, hogy ellopatja az óriás lény csontvázát. (Ez egyébként a gótikus horrorokban gyakori kriptafeltörés és hullarablás parafrázisaként is értelmezhető, más szemszögből pedig a tudomány - és nem mellesleg a dicsőség - iránti megszállottság kézzelfogható megnyilvánulása is.) A lovaskocsin menekített csontváz azonban az eső hatására életre kel, és (úgy tűnik) öntudatra is ébred. Bár a trükkök kivitelezése ahhoz képest sokszor inkább viccesnek hat, hogy a 70-es évek elején járunk, mégis azt mondhatjuk, hogy az utolsó kb. negyed óra a film rendkívül hatásos jeleneteivel szolgál. Peter Cushing mint a csontváz bosszújától rettegő, a lányára romlást hozó tetteitől megtört figura szinte a nézőt is belerántja ebbe a kimondottan félelmetes és sűrű atmoszférába, és a rendező zseniális húzása, hogy pár pillanat erejéig a csontváz szemszögéből - kvázi a koponya belsejéből - szemlélhetjük az eseményeket. Ez a szinte szürreálisan fantasztikus látvány technikailag is a film egyik csúcspontja, dicséretes az operatőri munka, illetve a látványvilág, a kosztümök, valamint a csontváz is.
Noha én azt vártam, hogy a csontváz kezd gyilkossághadjáratba, kicsit csalódást jelentett a film e tekintetben, s viszonylag kevés a horrorisztikus jelenet, így elsősorban nem azok számára szolgálhat csemegével, akik a véres és/vagy rémisztő események öt percenként való tobzódásáért vannak odáig. Ha azonban a néző a produkciót elsődlegesen nem mint horrort nézi, akkor egy fajsúlyos és nyomasztó élménnyel lehet gazdagabb. A történetvezetés aránylag lineáris, viszonylag koherensnek is tekinthető a cselekmény (jóllehet akadnak benne abszurdba hajló és erőltetett megoldások, mint pl. hogy Penelope menekülés közben éppen az elmegyógyintézetből szökött páciens rejtekhelyére téved be), ám szerintem túlságosan is sok témát próbáltak belegyömöszölni a filmbe, amitől az egy kissé zsúfolt lett. Az egyéni és társadalmi problémák összekapcsolódása, a korabeli viszonyok és az áltudományosság kritikája, az Istent játszó orvosok/tudósok, az őrület mint társadalmi termék s egyúttal megoldandó nehézség, a nők elnyomása, a gonosz állandó jelenléte a világban, a jó szándék végzetessé válása - ezek mind-mind a történet részei, s ezeket összegyúrva egy meglehetősen bonyolult kérdéshalmazt kapunk. Ha a néző képes felülemelkedni a film viszonylag lassú és helyenként meg-megdöccenő tempóján, akkor az ókori görög drámák tragikus vétséget elkövető főhőseinek modern kori tragédiáját láthatja fokról fokra kibontakozni, és a gyengeségekért kárpótolhatja őt a főszereplők jó színészi játéka, a történet aránylag összeszedett jellege, a nyomasztó és helyenként feszült légkör, az erős drámaiság, illetve a pár operatőri villanás. A történet érdekesen vegyíti a realitást a fantáziával, miközben válaszokat keres a jó és a rossz összevegyülésének kérdésére. A film metsző bírálatát adja a tudomány és önmaga csalhatatlanságában hívő embernek, de egyúttal a kiszolgáltatott és sérült embereket eltaposó, kihasználó személyeknek is. A néző egy romlott, áltudományos elméletekkel terhelt miliőbe tekinthet be, ahol a tisztességes, idilli középosztálybeli léttől csupán egy hajszál választja el az őrület, a züllöttség, a kiszolgáltatottság, esetenként a prostitúció és az erőszak világát. És valószínűleg még sokáig kísérteni fogják a Christopher Lee által alakított figura rémisztő szavai: "Sajnos a társadalom jelenlegi állapota nem engedi meg nekünk, hogy emberi lényeken kísérletezzünk". A film igen hangsúlyosan veti fel az orvosok - illetve áttételesen a tudósok - erkölcsi felelősségét, s úgy vélem, e téren még ma is lenne fejleszteni való. És bár kétségtelen, hogy ennek az alkotásnak vannak gyengeségei, kicsit lassú a tempója, akadnak benne üresjáratok is, de a tartalmas cselekményért, az atmoszférateremtésért, illetve a rendezői/operatőri munkáért cserébe megszavaztam neki a négyest.
65 Mikor a csontváz ébred (1973)
Egy angol tudós pápua új-guineai expedíciójáról egy zsák különös csonttal tér haza. Sajnálatos módon, amikor a csontokat víz éri, a hús visszatér azokra és félelmetes... több»
Szereplők: Peter Cushing, Michael Ripper, Larry Taylor, Christopher Lee, Lorna Heilbron
