Csillagok fent én lent

2019.06.30 02:00 Attila G. Olvasottság: <100x

0

Előre elnézést kérek, ha a véleményem olyan sorokat tartalmaz, aminek látszólag talán nem sok köze van a filmhez; mégis okkal írom le, mert talán van némi párhuzam.Egy évvel ezelőtt több okból is kíváncsi voltam erre a filmre. Például azért, mert rendesen megkapta a hype-olást... Bár ez önmagában nem jelent semmit. Lényegében ugyanekkor a Bohém rapszódia is megkapta, és úgy igazából nem igazán keltette fel az érdeklődésem, nem tudott becsábítani a mozikba, s azóta se láttam.

Lady Gaga első filmjeként volt híresztelve a Csillag születik. Ez az állítás nem feltétlenül fedi a valóságot, hiszen e filmet megelőzően szerepelt már többek közt a Machete folytatásában is, emlékezetesen. Viszont, ha azt mondjuk, hogy a Csillag születikbeli volt Lady Gaga első főszerepe, ez már inkább valós. Őszintén bevallom, a kortárs "zeneművészetben", a kortárs popban nem vagyok otthon, pedig tulajdonképpen szeretem, szeretek zenét hallgatni; bizonyos alkalmakkor különösen. Viszonylag sok előadót tudnék sorolni, viszont, ha a munkásságukról kellene megnyilvánulnom, elégtelennek bizonyulna a tudásom. Egy kicsit így vagyok Lady Gagával is, de igazából felkeltette a kíváncsiságom; s ő is egy olyan érv volt, aki becsábított a filmre a moziba.

Talán például a hangzatos előzetes, és a némiképp hasonló történet miatt emlékeztetett a film a Sakáltanyára, amit nagyon-nagyon szerettem, és szeretek a mai napig. Túlságosan ritkán vetítik a televízióban. Nehéz lenne szavakkal leírni azt a lelki pluszt, amit a Sakáltanya adott; például írhatnám azt, hogy igencsak felvillanyozott, de ez is túl egyszerű kifejezés lenne. Az csak a hab volt a tortán, hogy a Sakáltanyát premier előtt láthattam egy mozimagazin jóvoltából egyik kedvenc mozimban (Eurocenter). Nyertem 2 jegyet, de ha nem így alakul, szerintem akkor is beültem volna rá valamelyik moziba; és igazából azt bánom, hogy nem néztem meg moziban többször is. Talán tényleg van annyi párhuzam a 2 film között, hogy, ha nagyon leegyszerűsítjük a Sakáltanya történetét, az is arról szólt, hogy egy látszólag egyszerű, de annál inkább szerethető lány – ha más úton-módon is, mint a Csillag születikben Lady Gaga karaktere – sztárrá vált. Ez a vélt párhuzam adott némi reményt azt illetően, hogy a Csillag születik is hasonló lelki pluszt fog adni, mint annak idején a Sakáltanya – egyébként úgy alakult, hogy ugyanabban a moziban néztem meg –, s leginkább Lady Gagának minden adottnak tűnt ehhez.

Illetve – nyilván nem véletlenül – ismerősnek tűnt a film címe is. Nem elsősorban azért, mert egy itthoni show-műsor is viselte ezt a címet, hanem azért, mert ez a 4. – ráadásul hasonló történetű – film, ami ezt a címet viseli. Nehéz visszaemlékezni, hogy a korábbi 3 film közül bármelyiket láttam-e, számomra valahogy túl régi filmek. Talán az 1976-os verziót láttam – ez tűnik némiképp ismerősnek –, de nem mernék rá megesküdni. Igazából némiképp a korábbi verziók miatt is azt reméltem, hogy ez a friss Csillag születik egy mondhatni pozitív film lesz. S hát igen, az előzetes és a betétdal is felkeltette a film iránt a kíváncsiságom.

Így hát beültem a filmre az Eurocenterbe. Alighogy elkezdődött, már akkor elfogott valami rossz érzés, ami igazából a film végéig nem múlt el, sőt, utána sem. Egyszerűen nem tudtam megérteni például azt, hogy miért kellett Lady Gagából, illetve a karakteréből, Ally-ből "transzvesztita-imitátort" csinálni. A sminkeseinek köszönhetően valami borzalmasan nézett ki, illetve furcsa volt. Jó, mondjuk az szolgáltathat emellett érvet, hogy másodállásban lepukkant bárokban énekelt, ahol ez volt a módi, másik állásában pedig épp talán egy pékségben, vagy hasonló helyen dolgozott. Szóval talán még érthető is lett volna a sminkesei munkásságának az apropója. Engem valahogy mégis lesokkolt ez a filmkezdet, és ez a sokk csak fokozódott. Ally karakterének meg igazából kissé – vagy kissé nagyon – balszerencséje volt. Megtörtént vele, amire talán mindenki, vagy legalábbis sokan vágynak – én legalábbis mindenképp –, hogy valaki felkarolja, felfedezze, kihozza belőle a még rejtőző képességeit (az más kérdés, hogy nekem léteznek-e ilyenjeim, amiket fel lehet fedezni). Csak az a probléma, hogy aki Ally-t felkarolta, az egy olyan embertípus, akit kifejezetten gyűlölök, s szerintem leginkább miatta utálom az egész filmet is.

Nehéz jellemezni Jackson Maine karakterét, mármint némiképp nehéz szavakkal leírni. Ugye ott kezdődik a probléma, hogy eleve egy lecsúszott zenészről, énekesről beszélünk, s a "lecsúszott" egy enyhe kifejezés. Mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy bármilyen okból kissé – vagy jobban – elhagyja magát... Én is voltam már talán többször is hasonlóban, és most is némiképp egy ilyen élethelyzet szélén vagyok. Volt már rá példa, hogy elvesztettem a tartásom. Azonban általában ezt a tartást igyekszem megőrizni – még ha nem is mindig sikerül –, ahogy mostanság is. Na de térjünk vissza Jacksonra! Számomra nem túl bizalomgerjesztő figura, nagyon nem. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen egyén alkalmas lenne arra, hogy bárkit is felkaroljon. Nehéz elképzelni, hogy bárki iránt egyenesek lennének a szándékai, mivel ő maga sem egy egyenes, gerinces ember. Én úgy vélekedek róla, hogy, ha valakit felkarol, azzal saját magának akar biztosítani egy utolsó kiugrási lehetőséget. Látszólag támogatni akarja a "környezetét", gyakorlatilag önpusztító, s ami ennél rosszabb, hogy a környezetére is pusztító hatással van; ha látszólag segít is valakin, igazából nem tud nem fájdalmat okozni.

OFF.

Én is voltam már párszor hasonló "szerepben", mint Jackson, mármint próbáltam számomra fontosabb személyeknek lelkileg segíteni, ha úgy éreztem, hogy maguk alatt voltak. Hogy ezt sikerült-e elérni, arról leginkább ők tudnának megnyilvánulni. Igazából egyaránt kaptam pozitív és negatív visszajelzéseket, illetve vettem a "jeleket". Talán elmondható, hogy volt rá példa, hogy pozitív hatással voltam valakire, de arra is, hogy az ilyen irányú törekvéseim visszafele sültek el.

Talán furcsán hangzik, de nekem is van, illetve volt egy Ally-m, egy egykori főiskolai csoporttársnőm, aki szimpatikus volt annak ellenére, hogy nem egyszer okozott nekem lelki fájdalmat. Igencsak kaotikus lelkivilágú nőszemély. Volt olyan időszak, amikor látszólag pozitív hatással tudtam lenni rá, s olyan időszak is, hogy az ilyen irányú törekvéseim láthatóan visszafele sültek el; hibáztam, nem a megfelelő eszközt választottam. Igazából hiába próbáltam ápolni a lelkét, hiába voltam bármennyire is kedves, csak még rosszabbul lett, kicsit felhúzott, és ezért alkalmaztam kissé drasztikusabb hangvételt ahhoz, hogy megpróbáljam felrázni. Na de nem ezen van a hangsúly. E hölgynek gyerekkori álma volt, hogy ismert énekes lehessen. Viszont hosszú éveken keresztül csak nyűglődött, az álma valóra váltásának még csak a közelébe sem tudott kerülni, ha csatlakozott is egy ének stúdióhoz, csak átverték. Sokáig nem hallhattam énekelni, de valamiért azt éreztem, hogy az éneklést tényleg neki találták ki, én legalábbis szívesen hallgatnám. S azóta volt szerencsém többször is hallani; s igazából tetszett, amit hallottam.

Pár évvel ezelőtt az X-Faktor válogatóján felfigyeltem egy énekesnőre, akit a zsűri – és különösen az egyik zsűritag – nagyon lehúzott, s az illető hölgy alig 1 percig szerepelt a műsorban. Mégis megfogott benne valami, az éneklésében is, nekem legalábbis tetszett. Nem vagyok szakértő, csak laikus zenehallgató, de sokaknak szokott problémája lenni a zsűritagok értékítéletével. Igazából szimpatikus volt, s manapság is az. Felvettem vele a kapcsolatot. Már a műsorban is kiderült, hogy hosszú évek óta egy énekstúdiónál tanult... Amely stúdió nem sokkal az akkor aktuális X-Faktor után egy meghallgatást rendezett. Sikerült rávenni az "Ally-met", hogy elmenjen erre a meghallgatásra. Felvették a stúdióba. S "Ally" saját bevallása szerint is megtalálta a helyét, tulajdonképpen valóra vált az álma. S okozott egy újabb fájdalmat. Annyit se képes mondani, hogy "köszönöm". Vele kapcsolatosan csak a rossz, a negatív lebeg a szemem előtt, mondjuk talán valamennyire jogosan. Eltávolodtunk egymástól, de igazából valamennyire hiányzik. S amit most írok, az tényleg totálisan OFF lesz – aztán visszatérek a filmhez –, csak muszáj leírnom egy pozitívabb kimenetelű, s némiképp hasonló történetet is, bár bizonyos szempontból az előző is pozitív kimenetelű volt.

Szoktam emlegetni, hogy van két kedvenc kézilabda-csapatom – ugyanabban a budapesti kerületben –, mindkét csapatnak elég különösen alakult az elmúlt 2 szezonja. Ha most csak az egyik csapatot, s ezt a mostani szezont vesszük, szeptember eleje és április közepe között képtelen volt hazai pályán győzedelmeskedni, az elvileg gyengébb csapatok ellen is csak döntetlenre futotta. Ez megviselt lelkileg – különösen azért, mert sokáig csak a hazai meccseikre tudtam eljutni –, és nyilván megviselte a játékosokat is. Egynéhány játékossal tartottam, tartom a kapcsolatot üzenetek formájában, s ha jó passzban vagyok, próbálok kicsit bolondosabb hangvételt megütni, s bár ritkán kapok konkrét választ tőlük – legalábbis üzenet formájában –, a pályán válaszolnak. S történt egy különös változás, amolyan "egymásrahangolódás". Többek közt az egyik játékost a bolondozás mellett elkezdtem jókívánságokkal elhalmozni. S ezek a jókívánságok aztán sorra valóra váltak. Például szóvá tettem, hogy örülnék, ha beválasztanák a hét csapatába egy számukra győztes kimenetelű meccsen. Valóra vált. Szóvá tettem, hogy van 2 mérkőzés, amelyeket illetően számomra különösen fontos lenne, hogy eredményesen zárjanak. Több okból kifolyólag is látszólag nem sok esély mutatkozott erre. S mind a 2 mérkőzést eredményesen zárták, ráadásul 2 egymás utáni meccsről van szó. S még lehetne számos példát sorolni. Nyilván ehhez az is kellett – sőt, ez volt az elsődleges fontosságú –, hogy a csapat életében egy szemléletváltás következzen be, tehát elsősorban rajtuk, s többek közt ezen a játékoson múltak a sikerek. Mégis talán jogosan feltételezhetem, hogy pozitív hatással voltam erre a játékosra. Amit a szezon utolsó meccsén, az ország egyik távoli pontján kifejezésre is juttatott. Kitalálta egy vágyam – amit még szóvá se tettem –, nekem adta az egyik mezét, ami megtisztelő.

ON.

Talán kiderült, hogy mi a fő bajom a filmmel. Az, hogy egy olyan karakter kerülhetett a film középpontjába – szerencsére nem ő volt az egyedüli középpont, volt egy másik "pólus" is Ally személyében –, mint Jackson Maine. Egyszerűen képtelen vagyok vele azonosulni, sőt. Lehet, hogy elvétve akad olyan időszaka, amikor tényleg képes segíteni máson, másokon, csak sajnos nem ez a jellemző. Inkább "rátukmálja" a környezetére a nagy világfájdalmát, s olyan mélyre süllyed, ahonnan már végképp nincs lejjebb. Velem is előfordul, hogy rátukmálom a környezetemre a világfájdalmam, sajnos, de nem erre törekszem, ilyenkor inkább megpróbálok elvonulni a világ elől, hogy, ha kicsit összeszedtem magam, legalább megpróbáljak pozitív hatással lenni másokra, felemás sikerrel.

Szerintem várható volt, hogy szóvá teszem, hogy a film érintett volt a legutóbbi Oscar-díj átadáson, 7 jelölése is volt. Jelzésértékű, hogy ezek közül mindössze egyet váltott szobrocskára. Szeretnék szokás szerint végigmenni ezeken a jelöléseken, kategóriákon, ahol érintett volt. Már csak azért is, mert nem fogom következetesen azt állítani, hogy egyikben sem érdemelte volna meg a sikert.

Legjobb film kategória. Győztes: Zöld könyv - Útmutató az élethez. További jelöltek: A kedvenc, Alelnök. A Csillag születiken és a Zöld könyvön túl ezeket láttam – illetve Fekete párduc, Csuklyások - BlacKkKlansman, Bohém rapszódia, Roma. Az a film nyerte meg a kategóriát, amelyiknek szurkoltam, amelyik szerintem tényleg a legjobb. El kell ismernem, hogy a Csillag születik olyan tekintetben megérdemelte a jelölést, hogy népszerű film, részben a sikeres hype-olás miatt valamennyire érthető a népszerűsége. Viszont... Nehéz ezt jól kifejezni, de én a Zöld könyvet egy szinte 100 %-ban pozitív, szerethető filmnek tartom, míg a Csillag születiket – Jack karaktere miatt – minimum 50 %-ban negatívnak. Nem fogom ezt kategóriánként szóvá tenni, de őszintén szólva nem csodálkozom azon, hogy Bradley Cooper a Csillag születik apropóján nem volt jelölve a Legjobb rendező kategóriában.

Legjobb férfi főszereplő kategória. Győztes Rami Malek a Bohém rapszódiáért. Ahogy talán már többször is említettem, nem láttam a filmet, és nem is különösebben érdekelt. Rami Maleket már volt szerencsém látni az Éjszaka a múzeumban című filmben; s bár jópofa volt, totálisan elfeledkeztem róla, nem keltette fel a kíváncsiságom. Jelölt volt még Viggo Mortensen a Zöld könyvért – szerintem ez volt élete legjobb alakítása, és neki kellett volna megnyernie a szobrocskát –, Christian Bale az Alelnökért, és Willem Dafoe az At Eternity's Gate-ért. S hát ugye itt van Bradley Cooper. Nehéz róla megnyilvánulni. Azt kellene értékelni, hogy elvileg milyen parádésan alakított egy önpusztító, s kis kivételtől eltekintve a környezetére is pusztító hatással levő karaktert. Szóval bőven akadnak a filmtörténelemben olyan mondhatni gonosz karakterek, akiket szeretünk, vagy én legalábbis szeretek. Most így kapásból 2 példa jutott erre eszembe, a Jack Nicholson-féle Joker az 1989-es Batmanből – bár Oscar-jelölést nem, de Golden Globe-jelölést kapott ezért –, és Charlize Theron Oscar-díjas alakítása Aileen Wurrosként A rém című filmben. Az említett Jokert valahogy pont az őrültsége, az energikussága, a lendületessége, a vidámsága teszi szerethetővé; s bár neki is a célja a saját felemelkedésének elérése, talán furcsán hangzik, ezen tevékenysége közben sokaknak okoz ideig-óriáig örömöt, legalábbis látszólag. Ezt a karaktert Jack Nicholson parádésan és egyedülállóan formája meg, számomra ő a legjobb Joker. Aileen karaktere minimum vitatható, mivel többszörös gyilkos, érthető, hogy sokakban nemtetszést vált ki az öntörvényűsége miatt, mégis érthetőek a motivációi, s talán nehéz ezt mentségként felhozni, de olyan embereket tett el láb alól, akik minimum másokon élősködnek. Jackson Maine karaktere mellett viszont nehéz bármi pozitívumot felhozni. Igaz, javarészt neki köszönhető, hogy Ally csillaga felemelkedett, "megszületett"; viszont ha Jacksonon múlott volna, ez a csillag le is hullott volna. Alakítson bárki bárhogyan is egy ilyen karaktert, egyszerűen képtelen vagyok elismerően megnyilvánulni róla. Itt meg kell, hogy jegyezzem, hogy Bradley Cooper A csempész című filmben sokkal emberségesebb karaktert alakított. Jack karaktere után kicsit meg is lepődtem rajta, hogy ilyet is tud.

Legjobb női főszereplő kategória. Győztes Olivia Colman A kedvencért. Amennyire egyet tudok érteni Charlize Theron imént említett győzelmével, Olivia Colmanéval annál kevésbé, én ezt valahogy nem is tudom igazi főszerepnek tekinteni, hisz például 2 másik karakter sokkal inkább középpontban volt a filmben. Jelölt volt még Yalitza Aparicio a Romáért, Glenn Close A férfi mögöttért, és Melissa McCarthy a "Megbocsátassz valaha?" című filmért. E 3 filmet nem láttam, ezek közül leginkább a legutóbbira lettem volna kíváncsi elsősorban Melissa miatt, bár túl sokat nem igazán hallottam a filmről. S jelölt volt Lady Gaga. Na ő az, aki szerintem meg is érdemelte volna a díjat. Számomra ugyanolyan szerethető volt a lénye, a lélekjelenléte, mint amilyen szerethető volt a Piper Berabo által fantasztikusan és emlékezetesen alakított Violet Sanford a Sakáltanyában. Violet mellett is volt egy "Jack-szerű" karakter Kevin O'Donnell személyében; a különbség csak annyi, hogy Kevin egyértelműen pozitív karakter Jackkel szemben. S bár Violet csillaga "is" kis híján elhullott az apja miatt; az apja képes volt pozitív irányba változni, kicsit felengedni, jobb belátásra térni. Ha valaki miatt, hát Lady Gaga miatt érdemes volt beülni a filmre, ő és az alakítása pozitív hatással volt a lelkemre, ha a film nem is. Ő volt a film kevés pozitívumainak egyike.

Legjobb férfi mellékszereplő kategória. Győztes Mahershala Ali a Zöld könyvért. Hogy megérdemelte-e e sikert, azt igazából sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. Azért furcsa a helyzet, mert a szerepe szinte főszerep volt, és ilyen tekintetben kicsit kilógott a sorból, felfelé. S nem mondom azt, hogy nem tetszett az alakítása, mert igazából tetszett, de Viggo Mortensen oldalán számomra valahogy mégis kicsit szürke volt, kevésbé emlékezetes, mint Viggo. Jelölt volt még Sam Rockwell az Alelnökért – Rockwellt kedvelem, az Alelnökben sem volt annyira rossz, de az én szememben ez nem feltétlenül van az emlékezetesebb alakításai közt –, illetve Adam Driver a Csuklyásokért, és Richard E. Grant a "Megbocsátassz valaha?" című filmért; ez utóbbi 2 filmet nem láttam. S jelölt volt Sam Elliott a Csillag születikért, Bobby Maine Jackson Maine fivérének megformálásáért. Sam Elliott győzelmének tudtam volna örülni, a sikert díjazni; csak az volt a bajom vele, hogy túl soványka szerep volt, ez a fivéri szál nem lett eléggé kidolgozva a történetben, pedig szerintem emelt volna az egészen, pozitívabbá téve a filmet a szememben. Mert Bobby karaktere a fivérével szemben egyértelműen pozitív volt, de ő is sajnos csak arra volt jó, hogy az öcsikéje felkapaszkodjon a magasba a hátán. Bobby és az őt alakító Sam Elliott – már ami a soványka szerepet illeti – szerintem ennél jóval többre érdemes.

Legjobb adaptált forgatókönyv kategória. Egy kicsit bajban vagyok ezzel a kategóriával. Győztes a Csuklyások. Sokáig volt valami ellenérzésem a film kapcsán, a mozikba valahogy nem csábított be, de most már kicsit talán bánom, hogy még nem láttam. Jelöltek volt még a The Ballad of Buster Scruggs, a "Megbocsátassz valaha?", és az If Beale Street Could Talk című filmek. Úgy igazából nem hallottam egyikről sem. S jelölt volt a Csillag születik, melynek első verziója 1937-ben készült, amit valószínűleg nem láttam, számomra valahogy túl régi. Mivel nem láttam a kategória többi jelöltjét, illetve valószínűleg a Csillag születik többi verzióját sem – bár az 1976-os elvileg valamennyire felkeltette az érdeklődésem –, nem igazán van összehasonlítási alapom. Csak azt tudom elmondani, hogy a legfrissebb adaptáció nekem nagyon nem jött be.

Legjobb hangkeverés kategória... Győztes a Bohém rapszódia. Jelölt volt még Az első ember –vicces módon ezt is az Eurocenterben láttam; részben azért, mert szerintem ez az egyik legjobb effektekkel ellátott mozi, s nálam Az első ember a kategória győztese; például azért, mert jócskán hozta azt a hanghatást, amit egy ilyen "űrbéli" filmnek hoznia kell –, illetve a Fekete párduc, és a Roma, ez utóbbi 2 filmet nem láttam. S jelölt volt a Csillag születik. Hirtelen nehéz erről is megnyilvánulni. Nehéz megítélni, hogy a hangkeverés adott-e bármi pluszt a filmhez. Talán igen.

Legjobb betétdal kategória. Győztes a Csillag születik betétdala, a Shallow. Ez volt az egyetlen jelölés, amit a Csillag születik szobrocskára váltott. Szerintem amúgy megérdemelten. Javarészt Lady Gagának köszönhetően ez egy szerethető, tetszetős, többé-kevésbé fülbemászó szám, csak épp Bradley Cooper húzza le az egészet, ahogy az egész filmet mind rendezőként, mind színészként. Bááár... amennyire szerettem ezt a számot hallani a film megtekintése előtt, utána annál kevésbé, ami nem a szám hibája, csak egyszerűen a filmet juttatja eszembe. Az a különös, hogy ezt a számot egyébként szerintem hallhattam az "én Ally-m" előadásában is, legalábbis mintha az ő hangján szólt volna a dal. Azért vagyok ezt illetően bizonytalan, mert épp a stúdiójának egy koncertjére igyekeztem, ahol több növendék is fellépett egy karácsonyi vásár programjainak keretében. Azt hittem, hogy ez egy szabadtéri koncert lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy egy fakuckóban rendezik, ami mellett simán elsétáltam; sőt, talán kicsit menekültem, mert épp a Shallow csengett a hangszórójából egyébként kellemesen, viszont eleinte a kuckóról jóformán nem is vettem tudomást, csak elsétáltam mellette. Jelölt volt még a Mary Poppins visszatér betétdala, a The Place Where Lost Things Go. Láttam a filmet, de az értékelése nem tartozik ide. Voltak olyan dalai, amelyeket részben például a lendületességük miatt szerettem, bár eredeti nyelven számomra élvezhetőbbek lettek volna. Az említett betétdal nem tartozik ezek közé; nem feltétlenül rossz, inkább átlagos, kicsit felejthető, s igazából túl lassú. Jelölt volt még a Fekete párduc, az RBG, és a The Ballad of Buster Scruggs című filmek betétdala, de e filmeket nem láttam.

Nehéz a Csillag születik 2018-as verzióját értékelni, mármint csillagok tekintetében. Nehéz egyértelmű értékelést adni rá, mert akadtak pozitívumai – elsősorban Lady Gaga, Sam Elliott, s tulajdonképpen a betétdal. E pozitívumok miatt adhatnék rá – illetve szívesen adnék – több csillagot is, akár hármat. Csak amíg a Sakáltanya hatalmas lelki pluszt adott..., a Csillag születik úgymond hatalmas lelki "mínuszt". Szabályosan lelkileg nem kicsit összetörve jöttem ki a film után a moziteremből. S általában viszonylag kevés film ér el nálam ilyen negatív hatást. Ami azért is kellemetlen, mert a Csillag születik esetében azt reméltem, hogy egy pozitív, lélekfrissítő, lélekerősítő élményt kapok, s igazából nagyon nem azt kaptam, visszafele sült el az egész. Szóval, ha egy filmet illetően nincsenek nagy elvárásaim, és negatív tapasztalatokkal távozok utána, az valahogy kevésbé kellemetlen, hasonlóképp voltam A kedvenc című filmmel is.

Leginkább Lady Gaga valamennyire a Csillag születiket is szerethetővé filmmé teszi számomra, ő, illetve Ally volt a csillag, aki "megszületett" és felemelkedett. S Jack csillaga hullott a porba, kis híján magával rántva más csillagokat is.

Fogalmazzunk úgy – bár ez így nem feltétlenül szerencsés megfogalmazás –, hogy a csillag, amit adok a filmre, Lady Gagát, illetve Ally-t jelképezi; ha csak őt – illetve az egyéb pozitívumokat – venném figyelembe, talán adnék a filmre 4-5 csillagot is. Ha viszont Lady Gaga nem lenne, nem adnék egyetlen csillagot sem. Szóval respect Lady Gaga, ezt most nem tudom másképp kifejezni.