Martin Scorsese minden rendezése az egyetemes filmtörténelem ünnepe. Azon kevés alkotók egyike, akik fajsúlyos mesterműveikkel egy-egy műfaj alapértelmezésének letéteményeseivé váltak az évtizedek során. Kétség sem férhet hozzá, hogy ő a gengszterfilm, a crime-drama egyik legnagobb művésze.
"Az Ír" régóta dédelgetett filmterve volt, ami végül egy 3 és fél órás, epikus filmben, elsősorban nem is a mozivásznakra, hanem a Netflixre készült formátumban valósult meg. Fontos ezt kihangsúlyozni, mert általánosságban azt szokták mondani, hogy egy ilyen film csak a vásznon mutathat jól, tv-s megtekintése elvehet az összképből. Őszinte szerelmese vagyok a nagyvászonnak és a fenti állítást magam is vallom, mégis azt mondom, ebben az esetben nem ad, vagy vesz el sokat a "méret". Az erősségei és gyengéi ugyanis nem ebben rejlenek. Mert bár előre bocsátom, hogy egy rendkívül erős és emlékezetes darabról van szó, mindkettőből van azért benne.
"Az Ír", mint ahogy a legtöbb hasonszőrű monumentális film, nem tökéletes, de közelebb van hozzá, mint manapság bármi a műfajban. Scorsese műve első sorban mozgóképes tiszteletadásként értelmezhető. Tisztelet idősödő színészlegendái felé (Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci is pályafutásuk egyik legjobb alakítását hozzák, már-már emberfeletti eltökéltséggel a szerep és a téma iránt), akik karrierjük legemlékezetesebb alakításait ebben a zsánerben nyújtották, és tisztelet egy letűnt kor irányába.
Érdekesség, hogy Pacinoval most dolgoztak először együtt. Scorsese a bűnfilmek szokásos és ellentmondásoktól sem mentes nosztalgiájával és romantikájával mesél a maffia mindent átszövő hatalmáról, miközben a hosszabb filmidőnek köszönhetően kényelmesen van ideje felépíteni főszereplőinek jellemrajzát is. Nagy jelentőséget kap a becsület, mely összeköti, vagy annak hiányában elválaszthatja az embereket, illetve fontos üzenete az emberi karakter, a megtörhetetlen személyes ambíciók és küldetéstudat.
Scorsese ügyesen kalauzolja szereplőit ebben a kuszának tűnő történetben, amibe remek stílusérzékkel fűzi be a korszak fontos eseményeit, a filmnek arra is marad ideje, hogy máig kérdéses, titokzatos, a 20. század amerikai történelmében sorsfordító eseményekben egyértelmű állást foglaljon, amivel veszélyes vizekre evez, de szerencsére ez nem billenti ki túlzottan a film központi narratíváját.
A külső és belső jellemzőivel tökéletesen megragadott 60-as, 70-es évek, a műfajra oly jellemző fantasztikus párbeszédek és a már említett alakítások képezik a film legnagyobb erejét és erényeit. Egyértelmű ugyanakkor, ha ezeken túlnézünk, nagy újdonságot sem mint film általában, sem mint műfaji darab nem hoz, nem is hozhat. Ez nyilván tudatos, lévén az alkotók egy "tőről metszett", régi vágású mozit szerettek volna alkotni, mely az üzenetével és a színészeivel képes hatást kelteni. Olyannyira tudatos, hogy egyes jeleneteiben szinte képre pontosan megidézi korábbi nagy filmek hasonló jeleneteit, ld. Keresztapa, Nagymenők stb., a narrátor jelenléte pedig a film-noirok hangulatát jeleníti meg.
Könnyen kijelenthetjük, hogy "Az Ír"-rel elkészült a 21. század eddigi talán legjelentősebb amerikai gengszterfilmje, más kérdés, hogy a nagy elődök fényében ez vajon mekkora elismerés.
