2018-ban egy bizonyos Shane Barbanel nevű úriember úgy gondolta, hogy elkészíti első és egyben ez eddigi egyetlen filmjét, az igencsak beszédes címmel rendelkező Before Someone Gets Hurt-ot (amit magyarul Mielőtt még megsérül valaki címre lehetne fordítani). Finoman szólva sem lehetne egy felejthetetlen alkotásnak titulálni eme produkcióját. A rendezői és a produceri teendők mellett Shane Barbanel még a forgatókönyvbéli feladatokat is magára vállalta, de mindez nem mentette meg attól a végeredményt, hogy egy igencsak zavaros, mindenbe csupán belekapó, amatőr alkotás szülessen meg.
Már magából a történetéből is legalább három különböző fajtájú produkciót le lehetett volna forgatni, és itt nem arra gondolok, hogy annyira összetett lett volna, hanem sokkal inkább arra, hogy legalább három filmnek az alaptörténetét helyezi bele egy adott filmbe, csakhogy mindezt igencsak okafogyottan teszi. Számomra e téren az egyik legmeglepőbb dolog az volt, hogy mégis sikerül legalább azt elérnie, hogy felkeltse a kíváncsiságomat. Nem feltétlenül azért, mert a történeti elemek annyira jól illeszkednének egymáshoz, sokkal inkább érte el azt az érzést nálam, hogy próbáltam megérteni, hogy akkor mire is akar majd kilyukadni, és emiatt nézette magát a film (nagy kár, hogy nem kapunk kézzelfogható magyarázatot erre a befejezésnél sem).
Történetileg van itt elátkozott ház, szellemvadász társaság, sátánista szekta, keresztre feszítés és némi kézi kamerás téma is, szóval igencsak sok mindent megpengetnek, de mint írtam, egyik szál sem nagyon akar működni. Mégis néhol azért a hangulati elemeket egész korrektül képesek voltak egymásra építeni még a történetbéli logikátlanságok ellenére is (bár nem hiszem, hogy bármely horrorrajongó pulzusszámát képesek lennének az egekbe ugrasztani ezen ijesztésekre szánt jelenetek).
A szereplők is csupán annyira voltak jók, mint amennyire a karaktereiket elkészítették, tehát inkább valahol az elfogadható és az annyira nem zavaró közt helyezkedtek el. A technikai kivitelezéseket igencsak ötletesen hajtották végre, hisz minden olyan jelenetnél, ahol ezek domináltak volna, a kamerabeállításokat vagy távolra helyezték, vagy inkább csak hanghatásokkal támasztották alá azt, hogy épp történik valami, így legalább e téren nem éreztették a nézővel, hogy mennyire a béka segge alatt lehetett a film költségvetése.
Összegezve egy zavaros történetű, gyenge kivitelezésű mixet láthatunk másfél órán keresztül, ahol néha azért képes a produkció egy-két hangulati elemmel elérni, hogy ne kapcsoljuk ki a vége előtt a filmet.
