A hírhedt uralkodó

2020.05.13 15:58 Morpheus19 Olvasottság: 910x

0

A történelem egyik legnagyobb botrányfilmje mire elég? Egy erős közepesre.

Tinto Bass (és Bob Guccione) nagyszabású, extravagáns és mániákus műve, a principátus harmadik uralkodójáról, Caius Julius Caesar Germanicusról szóló Caligula nagyon közel járt hozzá, hogy lenyűgözzön, de a reveláció sajnos elmaradt.

A cselekmény a Malcolm McDowell által alakított Caligula uralkodásának és megőrülésének négy évét mutatja be 37 és 41 között. Nos, az a helyzet, hogy a valóságban a harmadik római császár uralkodását nehezen lehet rekonstruálni, lévén, hogy nagyon kevés korabeli forrás maradt fenn róla (pl. Josephus Flavius). Az életét sokkal inkább az Antoninus-dinasztia idején alkotó Suetonius művéből, a Caesarok életéből ismerjük, amit viszont érdemes fenntartásokkal kezelni, lévén, hogy a) Suetonius majdnem száz évvel Caligula után írta meg a könyvét, b) Suetonius, mivel a szenátori arisztokráciához tartozott, igen negatív véleménnyel volt a monarchikus berendezkedésről, és ezért több császárt is próbált rosszabb színben feltüntetni, mint amilyen valójában volt.

A klasszikus Caligula-portré Suetonius leírása alapján a következő: egy pénzéhes és szexmániás, nővéreivel vérfertőző viszonyt folytató tomboló őrült, aki szórakozásból embereket végeztetett ki; aki az istenek szobraira saját képmását szereltette; aki politikai tisztséget adott saját lovának, Incitatusnak, és aki háborút folytatott a tenger istene ellen, ezért legionáriusainak megparancsolta, hogy kardjukkal csapkodják a tengert.

A modern Caligula-portré: egy kétségkívül valamilyen súlyos betegségben szenvedő és despotikusan kormányzó uralkodó, akinek tetteire valójában könnyen lehet logikus magyarázatot találni, akinek állami kultusza valójában nem szimplán egomániából, sokkal inkább a keleti, hellenisztikus királyságok mintájából származik, és valójában nem folytatott viszonyt a testvéreivel, és Incitatust sem nevezte ki konzulnak.

A film érdekes módon, mintha mindkét Caligula-képhez próbálna kapcsolódni. Persze elsősorban Caligula extravaganciájára épül, ennek megfelelően a mű nagy része igen sok dolgot ollóz össze Suetonius életrajzából, viszont pl. cáfolja azt a tévhitet, miszerint Caligula valóban konzullá nevezte volna ki lncitatust, ami nekem kifejezetten tetszett. Viszont sajnos nem sikerült egy szerintem koherens egésszé felépíteni a történetet, egymás után ugrálunk anekdotáról anekdotára, hogy kipipáljuk a hírhedt Caligula-legendákat ("Bárcsak egy nyaka lenne az egész római népnek", "Felajánlom az életemet, csak, hogy meggyógyulj Caesar" meg en bloc az egész Drusilla-szál).

Színészi alakítások terén három nevet kell megemlítenünk. Először is itt van mindenki kedvenc fekete kalapos pszichopatája, Malcolm McDowell, akinek alakítása a filmhez illően túlzó ripacskodás, pont ezért érződik zseniálisnak, miközben bámuljuk a vásznon. Őt követi Caligula felesége szerepében Helen Mirren, akitől láttunk már sokkal jobb alakításokat is, engem túlságosan nem győzött meg. És végül itt van Peter O'Toole az öreg Tiberius szerepében, aki szintén végigripacskodja a jeleneteit, alakítása mégis fáradtnak érződik.

A látványt és zenét tekintve kifejezetten meggyőző, viszont a jelmezek néha nagyon kilógnak a tárgyalt korból.

És elérkeztünk a botrányos részhez: az erőszak- és szexjelenetekhez. Utóbbit itt tényleg úgy kell érteni, mint amiket a Pornhub felületén lehet látni. Az ilyen jelenetek többsége a Penthouse stúdiónak köszönhető, Bob Guccione producer Tinto Brass és a főszereplők háta mögött titokban pornójeleneteket forgatott a díszletek között, és szépen beillesztette őket a kész filmbe. Nos, a Guccione által felvett orgiák nem illeszkednek szervesen a film egységébe, és így könnyen kizökkentik a nézőt.

Viszont van egy orgiajelenet, ami szerintem zseniális (soha nem gondoltam, hogy egyszer ezt a mondatot le fogom írni). A film elején lévő bizarr mechanikus orgia Tiberius villájában tele mindenféle torzszülöttel, transzvesztitával és különböző gépekkel, illetve Tiberius úszása a medencében (illetve egy anekdotikus gyilkosság) párosulva a zenével és az elborult, pszichedelikus színvilággal tényleg művészi hatást kelt. Engem személy szerint egyik kedvenc íróm, a legendás beatszerző, William S. Burroughs drogos víziókkal és biszexuális fantáziákkal teli posztmodern regényeire, főleg a Meztelen ebédre emlékeztetett. Hogyha a többi szexjelenet és erőszak is hasonló módon lett volna megkomponálva, elismerően csettintenék egyet, de sajnos a többség nem emelkedik ki egy átlagos pornóstúdió művei közül. (Tudom, most majd mindenki elmebetegnek és/vagy perverznek gondol engem.)

A filmben hatalmas potenciál volt, amit sajnos a széteső szerkezet és öncélú szexjelenetek miatt nem sikerült kiaknázni, de legalább így is gazdagabb lettem egy igen érdekes és néhol felkavaró filmélménnyel.