Valami furcsa kettősséget érzek a film megnézése után, ugyanis egyrészt érdekes – még ha nem is tökéletesen új – alapötlet lett volna a nagyvárosba szakadt cowboy sorsának bemutatása, ugyanakkor viszont a cselekmény sok helyen leül, és mintha sem a cselekmény, sem a jellemek nem lennének igazán kidolgozottak.
Számomra valami hiányzott ebből a produkcióból; valami, ami igazán emlékezetessé tehetné. Mert oké, a jó öreg Clint ügyesen hozza a tuskó, erőszakos, makacs déli seriffhelyettes figuráját, néhány vicces jelenet is akad a sztoriban, nem is beszélve a motoros üldözős jelenetről, de úgy összességében számomra a film középrészében sok volt az unalom határát súroló "mellébeszélés". Persze, érthető, hogy Coogan jellemét a szereplők és a helyzetek viszonylatában akarták megmutatni, de nekem kicsit sok volt a hippikultúránál meg a nőzésnél való időzésből. Éppen ezért is volt olyan érzésem, hogy a mellékszereplők többsége "csak úgy ott van", gyakorlatilag ahhoz statisztálnak, hogy Coogan jellemének újabb és újabb vonásait lehessen ábrázolni.
A történet egyik alapkérdése az lehetne, hogy ki képviseli a rendet és a civilizációt: az erőszakos, öntörvényű, nagyképű/flegma, sokszor cinikus és számító Coogan, a bűnöző indián, a nagyvárosi drogos hippik, vagy éppen a bűnözéssel szemben tehetetlen városi zsaruk? A vidék vagy a nagyváros "tisztességesebb-e", civilizáltabb-e a nagyváros, mint a vidék? Szerintem a válasz az lehetne, hogy egyik sem jobb a másiknál. A város a bűn melegágya, ráadásul tele van elpuhult emberekkel, drogosokkal, a bűnnel szemben a kesztyűt felvenni képtelen rendőrökkel, míg Coogan túlságosan is agresszív figura. Így nekem az a véleményem, hogy mesterségesen sarkított ellentéteket formáltak meg az alkotók, és hogy nincs is igazán pozitív személy a filmben (más kérdés, hogy a legtöbb szereplőről gyakorlatilag nem is tudunk meg semmit).
A két világ kibékíthetetlenül különbözik egymástól, és feszül egymásnak: a nagyvárosiak lenézik a kellemetlen modorú, agresszív délit, aki hasonló szeretettel viselkedik velük. Ráadásul a feladat végrehajtásának értelmezése tekintetében sem tudnak megegyezni, hiszen míg Coogan egyetlen céljának a szökevény bármi áron való törvény elé állítását tekinti, addig a nagyvárosi bürokrácia útvesztőiben bolyongó rendőrök kínosan próbálnak megfelelni minden szabálynak, s persze akadályozzák Coogant a munkájában – vagy legalábbis ezt ő ekként éli meg.
Érdekes lehet még a seriffhelyettes és a nők viszonya, gyakorlatilag azt lehet leszűrni a történetből, hogy egy ilyen figura kvázi minden nőt meg tud kapni, holott nem lehetne azt állítani, hogy kifinomultan bánna velük. S persze a film egyik legfontosabb mondanivalója az lehetne, hogy Coogan számára a bűnözőkkel nincs alku; a nagyváros és a vidék közötti ellentétet az is jól megmutatja, hogy a seriffhelyettes senkit sem kímél, ha arról van szó, nála nincs helye a bűnözők babusgatásának, az ő szemében a bűnözőknek lényegében véve nincsenek jogaik. A rend megsértőinek elfogása az ő számára rutinmunka, ám a nagyvárosi rendőrség által felállított gátak éppen ennek a fajta mentalitásnak a ki- és megélését lehetetlenítik el.
Coogan egyszemélyes rendfenntartó közeg, aki a bűnüldözésben kevésbé hatékony nagyvárosi rendőrség ellenpárja, s gyakorlatilag egymaga testesíti meg azt, amilyennek a rendőrségnek lennie kellene a sikeres bűnüldözés érdekében. A seriffhelyettesnek kétségtelenül sok ellenszenves vonása van, a film befejezése mégis azt példázza, hogy a hozzá hasonló figurák sokkal életképesebbek, a bűnözők elfogásában sokkal inkább jeleskednek, mint a nagyvárosi rendőrök. (Bizonyos értelemben véve viszont groteszknek is tekinthető, hogy e film után néhány évvel Clint Eastwood éppen a nagyvárosi környezetben "tisztogató" Piszkos Harry figurájával ért a népszerűsége egyik csúcsára, vagyis a vidéki "igazságosztó" immár nagyvárosivá lépett elő, s kétségtelen, hogy Coogan sok tekintetben Callahan előképe.)
Az egyszeri nézőt talán az érheti kellemetlenül, hogy feltehetően sokkal pörgősebb filmre számít, mint amit végül kap. Valójában inkább egy lélektani krimidráma lenne ez, mintsem klasszikus akciófilm, és számomra kicsit olyan volt az egész, mintha bizonyos helyeken a szökött bűnöző elfogásának problémája háttérbe szorult volna, annyi időt szántak az alkotók Coogan interakcióinak bemutatására, a hippivilágra, aminek csak részlegesen volt köze az alapszituációhoz. És bár elismerendő Don Siegel rendezői munkája, Lalo Schifrin klasszis filmzenéje, vagy éppen Bud Thackery és Robert Surtees operatőri ténykedése, összességében véve azért ez számomra mégis csupán egy közepesen jó darab marad. Valami hiányzik a filmből, ami kiemelkedő művé tenné, nem rossz, de nem is különösebben emlékezetes együttműködése lett ez Don Siegelnek és Clint Eastwoodnak.
