Disztópia

2020.12.01 15:10 elekm90 Olvasottság: 708x

1

Úgy tűnik, Brandon Cronenbergre mint filmkészítőre saját édesapja munkássága gyakorolta a legnagyobb hatást, ugyanis új filmje nagyon emlékeztetett David néhány korai alkotására (pl. Videodrome).

Tasya Vos (Andrea Riseborough) lényegében egy bérgyilkos, viszont a gyilkosságokat mások nevében, mások testét irányítva követi el: cége megbízásokat teljesítve elrabolja a célszemélyt, majd agyi implantátumok és egy gép révén bejuttatja a nőt a tudatába. A terv szerint Tasya indítékot generálva megágyaz a gyilkosságnak, majd a gazdatestben öngyilkosságot elkövetve "lezárja az ügyet" és visszakerül saját testébe. A film egy ilyen eset bemutatásával indít, ami egy rendkívül véres (az egész film rendkívül erőszakos és véres), ám legalább annyira hatásos nyitány.

Tasya felettese egy Girder nevű idősebb nő (Jennifer Jason Leigh), aki érzelemmentesen, hideg profizmussal irányítja minden lépését, és benne látja potenciális utódját. Tasya ezzel szemben őrlődik munkája és magánélete között, szeretne több időt tölteni a kisfiával és volt férjével. A legújabb megbízás célja egy óriásvállalat tulajdonosának és annak lányának kiiktatása a lány barátjának és e vállalat dolgozója, bizonyos Colin Tate irányításával. Természetesen semmi sem alakul terv szerint: Tasya nem tudja, meddig lesz képes irányítani Colin elméjét, ráadásul kezdi elveszíteni a valóságérzetét is, ami miatt folyamatos hallucinációk gyötrik.

Amit mindenképp szeretnék kiemelni, az az egyedi disztópikus világ, amit Cronenberg íróként és rendezőként megalkotott. Az emberek folyamatos megfigyelés alatt állnak, nem létezik olyan, hogy magánszféra, és nem minden az, aminek látszik. Az egyszerre horrorisztikus és futurisztikus zene pedig jó aláfestést biztosított mindehhez.

A színészi játék szintén kiváló, Andrea Riseborough is tetszett, de a legjobb a Colint alakító Christopher Abbott volt, pedig nem volt könnyű a "kettős" szerepét eljátszani. Az eddig tőle látott filmekben is meggyőző alakítást nyújtott (James White, It Comes at Night), remélem, hogy őt még sokat láthatjuk majd.

A legfőbb negatívum számomra az volt, hogy a film csak "beledobja" a nézőt ebbe a világba, magyarázatot alig ad, inkább képek segítségével közli a mondandót. Szerintem még egy fél órát elbírt volna a film, így egy kicsit kapkodósnak éreztem a tempóját. A lezárása is nagyon hirtelen jött, mintha csak elvágták volna a filmet. Bár értettem, hogy "mire ment ki a játék", és maga az ötlet tetszett, a befejezését sokkal jobban is meg lehetett volna valósítani.

Összességében a hibái ellenére is egy jó film a Gyilkos tudat; ha a néző nyitott az egyedi, egyáltalán nem mainstream sci-fikre, amelyek inkább a hangulatra, és nem a komplex sztorira helyezik a hangsúlyt, illetve nem riad vissza a sok vértől és erőszaktól, akkor érdemes tennie egy próbát vele.