szf   2021.01.14 08:01
3

A szofisztikált művész

Nem releváns, hogy hány csillagot adtam neki, egyszerűen nem tudom egy ötös skálán értékelni ezt a filmet. Ha csak szavakkal kéne jellemeznem, a következők lennének azok: vontatott, provokatív, beteg, nyomasztó, lélektépázó, elvont, erőszakos, furcsa, zavaros, feszültségkeltő, polgárpukkasztó... nem folytatom.

Öt incidenst mutat be a film, bár sorozatgyilkosunk jóval többet ölt. Az első esetnél áldozatunk jóformán kiprovokálta magának, hogy Jack végezzen vele, ekkor még úgy gondoltam, emészthető lesz a film. Aztán egyre jobban belegázoltunk a furcsaság sűrűjébe. A második esemény már ennél jóval betegebb és kényszeresebb volt, de még ezt is érdekesnek találtam, ezen a szinten még szórakoztat a furcsaság, már-már komikus főhősünk kényszeressége, szinte még szurkoltam is neki, hogy ne bukjon le.

A szofisztikált művész

Ahogy haladunk előre, egyre betegebb lesz az egész, de nem amiatt, ahogyan Jack megöli az áldozatait, hanem azért, amit érez közben és utána. Hogy lefényképezi őket. Hogy visszaviszi a helyszínre az áldozatokat, mert nincs megelégedve az először készült képekkel. Egy művésznek gondolja magát, és tényleg elhiszi, hogy amit csinál, az értékelhető.

A film egyébként egy párbeszéden alapszik Jack és Verge között, az incidensek közötti bevágott snittek közben beszélgetnek, ahol Jack próbálja elmagyarázni indítékait, de Verge olyan jelzőkkel illeti őt, hogy ő maga az antikrisztus. És ahogy haladunk előre, igazat adunk neki. Szóval kapunk egy snittet a vadászatról, ahol Jack módszeresen elmagyarázza, milyen sorrendben kell lelőni a vadat. Ekkor ezt még naivan érdekesnek találtam, és nem tudtam, miért releváns ez a film szempontjából, de azt hiszem, addig volt jó az életem.

Ami ezután következett, arra jó sokáig fogok még gondolni. Mert Jack levadászott egy családot. De nemcsak, hogy levadászta őket, olyan köntösbe bújtatva tette ezt, amit az én lelki világom nehezen emésztett meg. Szóval boldogan le tudtam volna élni az életem anélkül, hogy ezt a jelenetet és az utána következő preparálást megnéztem volna.

Ezután megnézhetjük még, hogyan öli meg a barátnőjét, és egy befejezetlen ügynek is a szemtanúi lehetünk, ahol majdnem elkapják. És ez a legbosszantóbb az egészben. Hogy csak majdnem. Annyiszor lett volna alkalom arra, hogy megmeneküljenek az áldozatok, a végén pedig még el is fogják Jacket, de végül mégis megmenekül. Idegtépő, komolyan.

A film egészében egy házat épít egyébként, mert az az álma, hogy építész legyen, de mindannyiszor le is dózerolja, aztán a film végén megépül a tökéletes ház, és mi, a nézők, Jack és Verge (Vergilius), alászállunk a Pokolba. Itt kezdődik el a kínszenvedés, mert ekkor már úgy éreztem magam, mint egy kiégett dolgozó, aki 40 éve a szakmájában dolgozik, és gyűlöli élete minden percét. Szóval egy baromi nyomasztó félórának lehetünk szemtanúi, amit már tényleg nehezen fogadtam be, de a legvége nem is lehetne jobb.

Lars von Trier nem lesz a kedvenc rendezőm, és valószínűleg nem fogom több filmjét megnézni, nekem ez sok. Nincs szükségem ennyi lélektani mocsokra. Egy nagyon nehéz film A ház, amit Jack épített, de sok érdekesség fogalmazódik meg benne, tehát ha nem lenne ennyire pofátlanul erőszakos és szemérmetlen, sokkal többen lennének képesek értékelni a mögötte meghúzódó értékes tartalmat, de ebben a formában tényleg nem csodálkozom, hogy sokan képtelenek voltak végignézni.

dráma | horror | krimi

A megosztó, ám sokszor kritikailag is elismert filmjeiről híres botrányrendező, Lars Von Trier filmjében egy kiemelkedő intelligenciájú férfi sorozatgyilkossá válásának... több»

3