Jeymes Samuel első nagyjátékfilmjével továbbvitte azt a témát, amit már 2013-as rövidfilmjében is érintett: az autentikus westert innovatív elemekkel vegyítette, melyek közül a legszembetűnőbb a filmzene és a színészválasztás. Bár az afroamerikai cowboyokat ábrázoló alkotásoknak jobbára behozhatatlan lemaradásuk van Hollywoodban, a témának van létjogosultsága, amit az is jól példáz, hogy a filmben felvonultatott karakterek nagy részét valós személyek, valódi fekete cowboyok ihlették.
A főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Idris Elba, Lokiból ismert Jonathan Majors, a Deadpoolban feltűnt Zazie Beets, az Oscar- és Golden Globe-díjas Regina King, valamint Lakeith Stanfield.
Az ütőképes felállás és a hatásos kezdő képsorok után azonban a cselekményvezetés látványosan megtorpan, és tartalom helyett inkább stilizációra épít. Ami hibátlanul működik is, hiszen a film stílusa roppant kreatív: a látványvilág és a fényképezés egy nagyon hangulatos, egyedi atmoszférát eredményez, a felcsendülő zenék pedig egyszerre autentikusak és innovatívak: a hagyományos gitárszólamoktól a rapp, jazz és reggae dalok mellett még a gospel is képviselteti magát. És mindezen zenei műfajok egy homogén egészet alkotva, szinte észrevétlenül simulnak a cselekménybe (a rendező, Jeymes Samuel kitűnő zenei ízlése és érzéke nem véletlen: The Bullitts néven ő maga is ismert énekes és dalszerző, nem mellesleg pedig Seal öccse). A kevés, ám hatásos akciójelenet már-már a 300 babérjaira törő lassításokkal és fröccsenő művérrel operál, de összességében jól néznek ki ezek a jelenetek.
Viszont a megnyerő külcsín rendre a belbecs rovására megy, és a túlnyújtott, széttöredezett történetvezetésnek köszönhetően bántóan sokszor fullad unalomba a film. Az elnyújtottságot pedig komolyan kell venni: a közel 140 perces játékidő során minden egyes snitt minimum duplájára van nyújtva a kelleténél. Minden egyes snitt... Feszesebb tempó mellett akár 1 órával is lerövídíthető lett volna. Emellett rengeteg zavaró következetlenség is tarkítja a forgatókönyvet, pl. a 10 éves Nat Love homlokába pengével karcolt kereszt még 10-15 év múlva is megvan, pedig egy pengével ejtett sebnek néhány után el kellene tűnnie, vagy a hírhedt vonatrablások korában egy Regina King karaktere egyszerűen elállja a vonat útját, mire a mozdonyvezető készségesen megáll, és felengedi a rablókat. A végső leszámolás szintén túlságosan bő lére van eresztve, a végső csavar pedig már fárasztóan klisés.
A remek színészállomány és a rendelkezésre álló valós karakterek gazdag hátterének ellenére nem jól kezeli sem a karaktereit, sem a színészeit. A karakterek nevein kívül szinte semmit sem emelt át a valóságból, és kivétel nélkül egydimenziósak is. Hosszú monológokkal igyekszik valamiféle árnyaltságot adni nekik, ami azonban nem működik. Idris Elba karaktere egyszerűen életképtelennek hat, hiába a színész igyekezete, míg Nat Love karaktere az ellenkezője: érződik, hogy papíron egy sokszínű figura, azonban Jonathan Majors játéka túlságosan lapos. Mary a történet elején egy talpraesett és erős nő, aki éppen kiadja Nat Love útját, de a játékidő felénél bajbajutott, férfiakra utalt nő lesz belőle, ráadásul olyan mondatokat adnak a szájába, hogy "egyedül a szerelemért érdemes meghalni". Miközben a film elején dobta Natet. És el sem varrják a kettejük szálát, nem tudjuk meg, hogy végül együtt maradtak-e. Trudy bár erős karakter, de néha már túljátssza a szerepét, és paródiaszerűen férfias lesz.
Volt potenciál ugyan a filmben, de túl sok mindent akart egyszerre mondani és mutatni, a sok bába között pedig elveszett a gyerek, és egy csicsás, ám semmitmondó alkotás lett.
A törvényen kívüli Nat Love tudomására jut, hogy egykori ellenségét, Rufus Buckot szabadlábra helyezik. Nat egy percig sem vár, összeszedi a régi bandát, hogy Rufus nyomába... több»
Szereplők: Idris Elba, Regina King, Zazie Beetz, Lakeith Stanfield, Delroy Lindo
Jó kritika. Grat! :)