Épp egy iskolai kirándulásról hazafelé jövet filmekről beszélgettem osztálytársaimmal, amikor egyikük előjött egy filmmel, melynek címe Nyomd, Bébi, nyomd! Akaratlanul is elgondolkoztam, vajon milyen élményre számíthatok? Egy hét után leültem megnézni azzal a tudattal, ha rossz, akkor majd abbahagyom. Elkezdődött egy elég bizarr autóban ülős jelenet, ahol az említett Bébi zenére tombol (ahogyan mindannyian titokban a négy fal között tesszük). Utána pedig egy eszméletlen autós üldözést kaptam, amitől leesik az állam. Nem azért jó mert házak omlanak le, vagy egy repülőt rántanak le az égből, hanem mert valódi hatást kelt. Egy jól megkoreografált autós üldözés sok farolással, ütközéssel és zenével. A történet szerint Bébi, aki a száguldás és a zene szerelmese, elköt egy autót, ami pont a város egyik, ha nem legnagyobb gengszterének kocsija, ami tele van tömve frissen lopott zöldhasúakkal. Innentől neki kell dolgoznia sofőrként, minden „munka” alkalmával. Mikor törlesztett és kiszállhat, rátalál a szerelem és természetesen egy utolsó nagy balhé, amit muszáj teljesítenie, ha nem akarja holtan látni szeretteit.
A történet nincs túlgondolva, amit nem is hiányol az ember. Már az elején magával ragad a zene, amit az egész film alatt hallani fogunk. Bébi füle egy baleset során megsérült, minek köszönhetően zúg a dobhártyája és ezt a zúgást a zenével nyomja el. Amit Bébi hallgat, az maga a film zenéje is. Ettől a zene a film szerves részévé válik, ami egy csodálatos élményt ad a nézőnek. Szembe megy azokkal a bevett szokásokkal, miszerint, ha valami komoly történik, akkor epikus zenére számíthatunk. Itt ha elhalkul, vagy eltűnik a dallam, azonnal tudjuk, hogy valami lényeges dologra kerül sor. Minden cselekvés a zene ritmusára történik. Életemben nem láttam és hallottam még olyan lövöldözést, mint itt. Amikor a lövések összhangban vannak a zenével, az valami elképesztő.
A szereplőgárdára se lehet semmi panasz. Ansel Elgort, akit minden lány ismer a Csillagainkban a hiba című filmből, olyan magabiztossággal hozza a magának való, különc srácot a maga kedves mentalitásával, hogy öröm nézni. Jamie Foxx olyan lazasággal hozza az elborult, pszichopata rablót, hogy az valami bámulatos. Olyan feszültséget tud kelteni, ami már szinte tapintható. Egyáltalán nincs túltolva, aminek nagyon örülök.
Érdekes belegondolni, Bébi számára mit is jelent a zene: menekülést. Nem hallhatta, ahogy apja az édesanyját veri, később pedig a fájdalom és a füle sérülésének tudata elől menekül. A sebet abban az autóbalesetben szerezte, amiben szülei meghaltak. A zene az egyetlen, ami normális életet nyújt neki. Noha fenntartásokkal ültem le a film elé, pozitívan kellett csalódnom. Újabb példa, hogy a magyar címek olykor botrányosak és nem fedik a film valódi jellegét.
