2022.07.01 10:25 BRANTON Olvasottság: 556x
1

Simon mondja

A második epizódot megnézve, csalódottan keltem fel a fotelemből. Hiszen nem volt túl sok pozitívuma, csupán egy újramelegített első rész volt. A harmadik részre visszatért az első részt rendező John McTiernan, akivel ismételten nagyon jól jártunk.

Simon Gruber, aki Hans Gruber testvére az első részből, bosszút akar állni John McLanen testvére halála miatt. Zsarunkat arra kényszeríti Simon, hogy vegyenek részt egy halálos játékban. A halálos játék tétje nem más, mint egész New York. McLane ezúttal nem egyedül tolja az ipart, hanem segítője is akad, méghozzá Zeusz személyében.

Simon mondja

Ennek a mozinak nagyon jót tett a vérfrissítés. Ugyan imádtam az előző filmek karácsonyi hangulatát, meg a klausztrofób-érzetet, de kellett már egy ilyen nyílt világú Die Hard, ami egy egész városon keresztüli hajszát mutat be. Grandiózus mozi, amely semmit sem vesztett az erejéből 27 éve. Újra zseniális egysorosokat üdvözölhetünk, amelyből számos a mai napig idézhető. Remek húzás volt leszerződtetni Jeremy Ironst, illetve a karaktere is remek, hiszen vele ügyesen kapcsolják össze az első résszel a filmet az alkotók. Az akciójelenetek ütősek, intenzívek és izgalmasak.

Történet terén emelték a tétet, de szerencsére még nem annyira, hogy túlzásba estek volna az alkotók. Amit negatívumként meg tudnék említeni, hogy egy 10-15 perccel ez is hosszabb a kelleténél, pont mint az első rész. Ezen kívül nem tudnék semmi rosszat írni. A humor ismételten frenetikus. Ettől eltekintve megint egy kőkemény akciófilmmel van dolgunk, amely egyébként meglehetősen kendőzetlen. Nincs itt semmi cenzúra, vagy biztonsági játék. Az van, hogy izgulhatunk a főhőseinkért, nincs senki sem biztonságban.

Sok új akciófilmben az egyik legidegesítőbb hiba az, hogy már-már szuperhősként vannak megírva a főszereplők. Gondolok itt rád, John Wick: Parabellum. Egy szónak is száz a vége, a Die Hard első és harmadik része még az a fajta akciófilm, amely mentes az aktuálpolitikától és propagandától. Bármikor elővehető és megnézhető. Az akciófilmek aranykorában készült legendás alkotás.

akció | kaland | thriller

A New York-i zsaru, John McClane (Bruce Willis) élete cseppet sem mondható könnyűnek. Kitartása és leleményessége azonban eddig mindig átsegítette őt a legveszélyesebb... több»

1