Don Siegel mára már kissé megkopott fényű filmjében ismét az egyik kedvenc témájáról, a bűnözésről beszél, csak most éppen bűnözőkkel a főszerepben. A történet javarészt lepukkant, poros, álmos vidéki helyszíneken játszódik, ami tökéletesen illik a végzetük felé lépkedő – egyébként jelentéktelen – figurák kisszerűségéhez (igaz, a városok sem sokkal jobbak, azok is tele vannak okirathamisítókkal, csalókkal, rib¬*ncokkal).
A címszereplő az egykori pilóta, Charley Varrick (Walter Mathhau), aki társaival együtt néhány ezer dolláros rablásokat végrehajtva kisebb bankokat pucol ki, és a megszerzett pénzből lassan éldegél. Az egyik alkalommal csapatával azonban véres lövöldözésbe keverednek, a kis bankhoz képest túlságosan is sok pénzt kaszálnak, így a társaság eszeként Charley hamar rájön arra, hogy a maffia pénzébe sikerült beletenyerelnie. Éles eszűnek korántsem mondható, de legalább kapzsi és alkoholista cimborája, Harman Sullivan – a magyar nézők számára leginkább talán a Piszkos Harryből ismert Andrew Robinson alakításában – persze ész nélkül akar cselekedni. Charley-nak őt is át kell ejtenie, miközben a maffia a nyakukra küldi a kedélyes úriembernek tűnő, de valójában brutális Mollyt (Joe Don Baker) s természetesen a rendőrség sem tétlenkedik.
A történet legfőbb gyengesége szerintem éppen az, hogy túlságosan is a cselekmény bonyolítására helyezi a hangsúlyt, miközben keveset törődik a jellemrajzzal. Felvázol egy "elképzelt" világot, amelyet a néző valamiért eléggé műnek érezhet. Meglehetősen erőltetettnek tűnik az alapszituáció is. A film közepe táján kiderül, hogy korábban soha nem volt akkora hatalmas összeg a bankban mint a rablás napján, viszont ennek az okáról nem értesülünk. Ráadásul elég kevés lehet az esélye annak, hogy éppen akkor rabolnak ki egy "névtelen" bankot, amikor korábban soha nem látott összeget tárolnak ott, bár ez nyilván dramaturgiailag fontos része a sztorinak. (És az sem nagyon derül ki, hogy a helyi rendőrség vajon mennyit tud arról, hogy a bank a maffia pénzmosodája.) A figurák eléggé egysíkúak, kidolgozatlanok és gyakorlatilag egyetlen rokonszenves szereplője sincs a filmnek. Igaz, alig tudunk meg róluk valamit. A főszereplőnek sem igazán tudunk szorítani. Nem csak azért nem, mert bűnöző, hanem azért sem, mert ritka közönyös fószer, és szinte teljesen izgalommentessé teszi a történetet az, hogy Charley mindig mindenkinél ügyesebb, mindenre talál megoldást. Éppen ezért azt is tudja a néző, hogy a legrázósabb helyzeteket sem kell komolyan vennie. Jóllehet Matthau a későbbiekben többször is alakított mogorva (vagy annak tűnő) figurákat, Charley a kegyetlenségig cinikus és érzelmi nulla, a hozzá közelebb álló személyek halálát is rezzenéstelenül veszi tudomásul, ami szerintem kicsit furcsán áll Matthaunak. Bár jó néhány tapasztalt színész (a fentebb felsoroltak mellett még John Vernont lehet megemlíteni) is felbukkan a filmben, az alulírt szerepek miatt igazán egyikük sem tudja megmutatni a tehetségét.
Don Siegel rendezői rutinja segít ugyan a döccenőkön (végig érezhető a fojtogató, feszült, nyomasztó légkör, amelyet néhol oldani tud a sötét humor, olykor a pikírt megjegyzések Ilyen például a fényképésznő epés beszólása Molly megjelenésekor, ami voltaképpen Siegel "oldalvágása" a főszerepet visszautasító Clint Eastwoodnak), ma mégis inkább fáradtnak és kissé lapos ez a mozi. Az operatőr a meglehetősen névtelennek tűnő Michael C. Butler volt, ennek ellenére kapunk néhány érdekes kamerabeállítást, és élvezetes a film végi autós üldözés a repülővel. Lalo Schifrin zeneszerzőként hozta a tőle elvárhatót, szokás szerint nem alkotott különösebben emlékezetes slágerdarabokat, de jól eltalálta a film hangulatát.
Régóta szemeztem már ezzel a filmmel, de így utólag azt kell mondanom, hogy számomra picit csalódás volt. Sem Siegelnek, sem Matthaunak nem ez a legjobb filmje, és talán a főszereplőnek sem állt igazán jól ez a figura (nem is csoda, ha maga Matthau sem szerette ezt a filmjét, és a későbbi nyilatkozata szerint nem is nagyon értette, miről is akar szólni ez a történet). Eléggé erőszakos és komor a film, viszont talán a vártnál kevésbé érdekfeszítő, így egy esti szórakozásnak megteszi, de áshatott volna kicsit mélyebbre is.
