Itt ülök a hazai Kánaánban, és vigyorgok.
Vigyorgok, mert előre megyünk, és piros lesz a paradicsom.
Az elmegyógyintézetek meg ugyebár üresek!
De hát itt van nekünk ez a kis filmecske, amiről karcolok már egy pár értelmesnek tűnő mondatot, hátha egy, max. két ember (teljesen véletlenül) elolvassa!
Na, nézzük csak:
A rendező Erik Skjoldbjarg kifejezetten nézhető filmet tákolt össze nekünk.
Néhány évtizede a norvégok még olyan szegények voltak, hogy kilátszott a seggük a gatyából.
De ugyebár ők nem pofáztak, és harcoltak Brüsszellel, mert nem értek rá!
A hatvanas évek végén aztán hatalmas mennyiségű olajat találtak az Északi-tenger mélyén.
És mi készül az olajból?
Fáradt olaj?
Na, ne fárassz!
Műszál.
Nem hogy saját gatyára tellett belőle, de bőven jutott eladásra is, így ma már a norvégok majdnem mindenkinél jobban élnek. Igazából csak azoknál nem, ahol még több olaj van.
Az olaj szó hallatán az Egyesült Államok azonnal felajánlotta közreműködését. Mivel Norvégia már ebben az időben is demokratikus berendezkedésű ország volt, Uncle Sam tankok és cigarettázó feka katonák nélkül érkezett. Megfelelő szakértelem híján kezdetben jól jött a segítség, később azonban a norvégok mindent elkövetek, hogy az amerikaiakat kigolyózzák és az olaj kitermelése állami monopólium legyen.
A hangulat minden szempontból fagyos volt.
És ez nem vicc!
A film a kőkemény nyolcvanas években játszódik, amikor a politikai korrektség jegyében még vegyes búvárcsapatok merültek a mélybe, hogy a csővezeték elemeit egymáshoz illesszék. Mikor az első merülésnél Petter (Aksel Hennie) bátyja, a családos Knut (André Eriksen) meghal, az esetet balesetnek könyvelik el, és simán le is zárják.
Petter nem hisz a hivatalos verzióban és magánnyomozásba kezd. Úgy tűnik, igaza van, mert mindenkit, akivel érintkezik, váratlan baleset ér, és ez már több mint érdekes.
Egy nemzet felemelkedését bemutató alkotás általában az árnyoldalra koncentrál, ahol a mohóság, a kapzsiság, az ármány, a gazság, és cselszövés jutnak főszerephez. A feszültség érzékelhető, az atmoszféra szó szerint kifejezetten fullasztó. Nagyon jól sikerült elkapni a nyolcvanas éveket, akár a díszletekről (mind eredeti helyszín), a jelmezekről, a színekről vagy a zenéről beszélünk. A főszereplő fizimiskája pedig egyszerűen bravúrosan zseniális. A leggyengébb láncszem meglepő módon az amerikai jelenlét, Wes Bentley és Stephen Lang azon kívül, hogy arrogánsak és titokzatosak, mást nem nagyon tesznek hozzá a filmhez.
A Halálos mélység igaz történet alapján készült, a búvárok egészsége, céljai, és élete ment rá a sikerre. A kalandvágy és a vonzó juttatások miatt sokan merültek le a mélybe, de a valós veszélyeket elhallgatták előlük. Többen bírósághoz fordultak, de saját hazájukban eleve vesztésre voltak ítélve. Aztán 2012 decemberében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kifejezetten méltányos kártérítést állapított meg számukra.
Mindent összevetve az Álmatlanság rendezőjének legújabb filmje inkább egy izgalmas északi krimi, mintsem konspirációs thriller és elsősorban a látványos víz alatti felvételek miatt kívánkozik moziba. Két szombat estét viszont simán végigizgulnék a tévé előtt, ami nálam nagy szó!
Le a kalappal a fiúk előtt!
Aksel Hennie, Jørgen Langhelle és Stephanie Sigman mind-mind nagyot játszottak!
Én meg megyek fürdeni, és szivarozni a kádban!
Mert piros lesz a paradicsom, nem sárga!
Előre megyünk, nem hátra!
58 Halálos mélység (2013)
A nyolcvanas években, amikor hatalmas gáz- és olajkészletet találnak az Északi-tengerben, egy csapat amerikai és norvég mélytengeri búvár kapja az állami megbízást, hogy az 500... több»
Szereplők: Stephen Lang, Wes Bentley, Stephanie Sigman, Aksel Hennie, Ane Dahl Torp
Már megint északi filmet néztél?