Megtalálni az igazit a túlvilágon

2023.04.29 19:50 Crystaldeer Olvasottság: 1398x

1

Megtalálni az igazit az életben? Sok embernek ez a célja, és akár végül úgy éli le az egész életét, hogy sosem találta meg. De mi van, ha az igazit a halál után találjuk meg? Erre nem gondolt még senki igaz?! Hogyan lehetséges ez? Megtudhatjuk ebből a filmből.

Kicsit számomra ez az alkotás az Amélie csodálatos élete című filmet juttatta az eszembe, bár nem azért mert voltak abban a filmben magyar helyszínek is – hanem inkább az egész hangulata és stílusa miatt. Csakhogy, mint a fent említett film esetében a néző biztosan tudta milyen időszakban játszódik a történet, itt ebben a filmben egy idő után egyszerűen nem tudtam hova tenni az egészet. Az időbeli korszakok totális összemixelését láthattuk a filmben. Kezdetben a 80-as évek végére tettem a cselekményt, az öltözékek és a kellékek miatt – aztán mikor volt a buszos jelenet már kezdtem összezavarodni. Először még azt hittem, csak egy baki volt, hogy a biciklis jelenetnél elhúzott a háttérben egy modern villamos, amit mondjuk a szerkesztőnek nehéz lett volna kivágni, és úgy volt vele, hogy benne hagyja, de nem…mert annak ellenére, hogy egy régi buszra szálltak fel, és még a buszmegálló táblája is régi volt, közben mindenhol a mai modern kori autók voltak az utcán. Tehát ez direkt így volt szándékos. Tovább kavarta az összképet, hogy a filmes statiszták mindegyike olyan volt, mintha egy régi divatlapból lépett volna elő, nem mellesleg a főszereplők is. Akkor még azt hittem, hogy nem akartak több pénzt belefektetni, hogy „eltüntessék” ezeket a „bakikat”. De amikor az egyik szereplő említette a közösségi hálókat, annak ellenére, hogy mobiltelefon se tűnt fel a filmben, csak a régi analóg telefonok, akkor jöttem rá, hogy ezt valahogy szándékosan így akarták megcsinálni, mert valami igazán különleges légkört teremtett, ami beszippantotta a nézőt magával, ebbe az érdekes világba. Imádtam, ahogy egy két jelenetet ábrázoltak – például amikor a varjúval utána küldte a mostohaanyja a szendvicset Krisztiánnak, vagy mikor a boncmester – Kulka János tüzet hányt, de még sok ilyet kiemelhetnék.

A szereposztás, pedig nemhogy zseniális, hanem egyszerűen tökéletes! Ebben a filmben minden szereplő kiválóan a helyén van. Ellenben néhányan nem a karaktert vették át jól, hanem inkább úgy éreztem, hogy őrájuk öntötték a karaktert. Amúgy ez is jó megoldás, mert ettől lett igazán élvezhető. Be kell valljam, észrevettem, hogy azért van egy két színész, aki szinte mindegyik filmjében hasonló karaktereket játszik – azaz nem feltétlen tud jól mozogni más szerepekben, de itt most ez nagyon jól harmonizált. Tetszett Ági karakterének közvetlensége, lazasága, hogy olyan szabadszájú, bár néha kissé bolondos; Rujder Vivien lubickolt ebben a szerepben. Bárnai Péternél meg jobbat találni se lehetett volna Krisztián szerepére, hiszen annyira remekül játszott! Annál a jelenetnél, amikor Ágit „ismeretlenül” kellett meggyőznie arról, hogy vele kell leélnie az életét; hát ott megfagyott körülöttem a levegő! Aki színészként erre képes csupán a hangszínével, hogy ilyen hatásosan adjon elő egy monológot, szerintem elismerheti mindenki, hogy igazán nagy tehetség. De az igazság az, hogy ez nála szerintem egy valódi jellem. Ezt onnan sejtem, mert a többi filmes szerepében, amiben ebben láttam, efféle karakter jellemzőkkel rendelkezik, ebből gondolom, hogy ez belülről fakad. Nagyon kevés ilyen fantasztikus ember van, a mai világban. Ez annyiban kapcsolódik a filmhez, hogy egy ilyen valódi belsőtulajdonság extra fűszer az alkotáshoz. Mint például Kulka János is, akinek ugyan most nehézséget okoz a beszéd, de kit érdekel ez valójában? Simán lehet ehhez formálni egy karaktert, mert Kulka János szavak nélkül is igazán hiteles és meggyőző tud lenni, mert kiváló, felülmúlhatatlan, utánozhatatlan művész. Ugyanígy megemlíteném Galla Miklóst, Dobó Katát és Kútvölgyi Erzsébetet – na meg persze végül Árpa Attilát is, akire szintén nagyon jól passzolt a negatív szerep.

Pont annyira volt thriller, hogy „ne ijessze halálra” a nézőt, viszont a vígjátékot és a romantikát nagyon jól párosították a fantasy-akció jelenetekkel. Nem is szeretnék róla többet mesélni, de még hozzá tennék annyit, hogy kevés olyan film van, amit megnézek többször is, még akkor sem, ha esetleg tetszett; hiszen annyi film van, hogy egy élet is kevés végig nézni az összeset, de mégis van olyan néhány, melyet előszeretettel nézek meg akár újra és újra – és őszintén el kell, hogy mondjam számomra ez a film is ilyen lett! Mindenképpen a kedvencem lett és csak ajánlani tudom bátran mindenkinek!