Hogyan lehet méltóságteljesen és szépen megöregedni?

2023.08.02 21:16 Filmbarbár Olvasottság: <100x

1

Kis nyaraló egy elhagyatott tengerparti részen, benne két idős, özvegy testvér (Sarah és Libby) tölti csendes nyári mindennapjait, miközben felidézik a fiatalkori élményeiket – nagyjából ennyiben össze is foglalható a film története. A Bálnák augusztusban amolyan „drámaiatlan dráma”, voltaképpen nincs is cselekménye, csupán a nők néhány napjának nem túl jelentős eseményét meséli el. Nyugodtan mondhatjuk kamaradarabnak is, amelyben a cselekménynél sokkal fontosabbak a jellemek, az érzelmek, az időskor bemutatása. David Berry, a film forgatókönyvírója eredetileg színdarabként írta meg a művét, s ez érezhető a filmváltozaton is, sokszor nagyon „sűrű” a történet atmoszférája.

Sarah (Lillian Gish) az érzékeny, jólelkű nővér igyekszik ellátni a mogorva, vak, megkeseredett húgát, Libbyt (Bette Davis), bár ez nem könnyű feladat. Gyakoriak az összezördülések, és Libby kicsit meg is próbálja kisajátítani magának a nővérét, de ezt Sarah próbálja türelemmel viselni. Gyakorlatilag csak ketten maradtak egymásnak, kicsit se veled, se nélküled típusú kapcsolatban. Kettejüket azonban összekötik a múltbeli emlékek, illetve az a tudat, hogy már nincs messze a vég, de még megpróbálnak valamiféle értelmet találni az életben. Időnként vendégek toppannak be hozzájuk, mint például a barátnőjük, Trisha (Ann Sothern), vagy az (állítólagos?) orosz emigráns, Maranov (Vincent Price), de az életük akkor is csak csendesen folydogál tovább. Szerintem a film legnagyobb problémája éppen az, hogy hiányzik belőle a cselekményesség és a drámaiság, és mintha a rendező, Lindsay Anderson sem nagyon tudna mit kezdeni ezzel az alapanyaggal. Nincs igazi súlypontja a történetnek, eléggé monotonnak éreztem a mesélést, noha érdekes kérdések kerültek terítékre (öregedés, emlékezés, mi adhat értelmet egy idős embernek a létezésre, hogyan lehet szembenézni az elmúlással).

A Bálnák augusztusban csendes melankóliával beszél az időskorról, arról, hogyan lehet szépen is megélni az „utolsó” napokat. A cselekményt leginkább a jellemekre próbálták kihegyezni az alkotók, ugyanakkor egyrészt a filmen érződik a színpadiasság (nem véletlenül, hiszen David Berry a drámájából ő maga írta a forgatókönyvet), másrészt az egyes figurák mintha inkább típusokat testesítenének meg, mintsem összetett jellemeket. Éppen ezért úgy érzem, hogy a színészek sem feltétlenül tudták a maximumot nyújtani, de kétségtelenül akadályozta némelyiküket az előrehaladott életkor, illetve a betegség is. Bette Davis meggyötört testén látszik a betegség nyoma, több agyvérzésen is átesett az évek során. Talán ennek is köszönhető, hogy jóval idősebbnek tűnik, mint az egyébként akkor 93 éves Lillian Gish, habár kétségtelen, hogy ebben a filmben is igyekezett dámaként viselkedni (mondjuk szerintem Davis fiatalon sem volt különösebben szép nő, viszont megdöbbentő volt őt így látni, megöregedve, gyakorlatilag smink nélkül). Bette Davis jól hozza a makacs, kicsit mogorva, de azért a lelke mélyén érzékeny nőt, viszont szerintem Lillian Gish az, aki a legnagyobbat alakítja a filmben (noha már ő is nagyothallással küzdött). Gish alakításában Sarah Louise a jólelkű testvér, aki tűri nővére zsörtölődéseit, és foglalkozik a mindennapi problémákkal. Csendes jelenléte nyugtatólag hat a környezetre, és szerintem őt tekinthetjük a történet központi alakjának.

Noha kétségtelenül melankolikus hangvételű film a Bálnák augusztusban, mégsem mondhatjuk azt, hogy pesszimista lenne, éppen ellenkezőleg. Rámutat arra, hogy idősként is lehet szépséget találni az életben, és hogy nem feltétlenül a nagy dolgok jelenthetik az öröm forrását. Aki szereti a csendesebb, kevésbé pörgős alkotásokat, az talán talál majd értéket ebben a filmben is.