Amerika háborús bűnös

2023.08.04 00:28 Kapszaicin Olvasottság: 1660x

2

Az elvileg Oppenheimer életéről szóló film három fő síkon keresztül beszéli el az amerikai atombomba történetét.

Az első sík Oppenheimer nemzetbiztonsági engedélyének megvonására irányuló meghallgatás. Az elhangzó vallomásokon keresztül történik meg a visszaemlékezés, ez a második sík, mely Oppenheimer egyetemi éveitől Los Alamos vezetéséig tart. A film oroszlánrésze ez, melynek során a Manhattan-terv körüli aggályokat, morális kérdéseket feszegeti a rendező. Az elbeszélés egy ponton visszaérkezik a jelen meghallgatásig. Remekül lett felépítve a történet.

Hogy ne zavarodjunk össze, hogy épp melyik vizuális idősíkban vagyunk, fekete-fehér és színes képkockák váltják egymást. A két fő történetszál két külön szín-téren zajlik, szó szerint. Az Oppenheimer-szál színes, a Strauss-szál fekete-fehér teret kapott.

A jelenetek egymással dialógusba kerülve alkotják meg az atombomba előállításának és bevetésének narratíváját.

A történetvezetésben viszont van némi csavar. Christopher Nolan játszik a kérdéssel, hogy ki a jó, és ki a rossz? Nem meglepő egy ilyen témakörben, mint a nukleáris fegyverkezés. Oppenheimer hosszú ideig a jó szerepébe kerül, melyet a zsenialitása mögé rejtenek el. Nolan kiváló megoldásokkal dolgozik. Játszott a színekkel, a fényekkel, a zenével, a történetvezetéssel, és ügyesen érzékelteti Oppenheimer vívódását. Két fő katartikus jelenet mutatja meg igazán, hogy egy dialógusokra épülő film is képes vizuális élményt nyújtani, ha kiváló alkotók dolgoznak rajta. Az egyik, az első síkon zajló meghallgatás vége, ahol elképesztő filmtechnikai bravúrt láthatunk. Oppenheimer morális zavarán, ártatlanságának megtörésén át szólal meg Amerika lelkiismerete.

A másik kiváló csúcspont, ahol értetlenül állunk Oppenheimer beszéde előtt, legalábbis mi, nézők. A bombák ledobását követően győzelmi előadást tart. A közönsége örömtombolásával párhuzamosan Nolan és az operatőr zseniálisan jeleníti meg a belső élményeket, az érzelmek abszurditását.

A világ emlékezni fog e napra – kezdte Oppenheimer a beszédét, ami alatt láthatóan kínlódik, s mégis megfelel az ünneplő emberek vágyának, nem akarja elrontani az örömüket. Kettős szerepben hagyja a rendező Oppenheimert, nem kapunk egyértelműen választ, hogy a belső vívódásáról nem akar tudomást venni, vagy az állami megfigyelésének köszönhetően kénytelen volt ünnepi beszédet tartani. Máskülönben gyanússá vált volna. Nehéz bármit is belemagyarázni ebbe a részletbe. Ha le akarjuk egyszerűsíteni az olvasatot, akkor arról beszélt, amit a közönsége hallani akart, és valahol ő is ünnepelt; ám a szörnyű következményekről nem akart tudomást venni, csupán csak kísértették. Ez a jelenet rendkívül jól hozta azt a kettősséget, ami az egész filmben érzékelhető volt. A tudósok morális felelőssége, lelkiismerete, belső küzdelme és a győzni akarás stratégiája harcolt egymással.

Amerika háborús bűnös. Ártatlan, civil emberekkel szemben használta a két, különböző töltetű atombombát. Ugyan a háború véget érésének narratíváját próbálják elültetni a nézők fejében, de azt elfelejtik megvallani, hogy egy urán- és egy plutóniumbombát dobtak le, mi másért, mint hogy élesben is teszteljék. Emellett a szovjetekkel szembeni tárgyalási pozíciójukat akarták megerősíteni. A film nem hozza igazán felszínre Amerika bűnét. Elmaradt a szembenézést. A vetítőszobában, ahol a bomba okozta következményeket mutatják be a résztvevőknek, nem használnak dokumentarista eszközöket, kizárják a nézőket abból a tragédiából, amit Amerika okozott. A hirtelen halál és égési sérülések mellett leukémiát, bőrbetegségeket, születési rendellenességeket, daganatos halálozásokat váltott ki a sugárszennyezés. Az atombomba használata megbocsáthatatlan bűn, és még mind a mai napig szedi áldozatait.

A japán tragédiával való szembenézés elmaradása miatt egyoldalú maradt a történet. A film az amerikai siker narratívájára utazik az atombomba mögött álló zsenikultusz éltetésével és a tudósok dilemmáival. Oppenheimer nem volt sem Prométheusz, sem modern kori Prométheusz.

A film nem felel meg az életrajzi kategóriának, de Oppenheimer szerepén keresztül ébreszt etikai, morális gondolatokat, valamint a hatalmi játszma és a fegyverkezési verseny kérdéseit boncolgatja.