Nehéz elhelyezni ezt a sorozatot az HBO világában. Az ember érteni véli a szándékot, és látja, hogy mennyi energiát fektettek bele, a végeredmény mégis leginkább kínos lett. Mint minden HBO-produkcióban, láthatóan nem spóroltak a külsőségeken: a díszletektől kezdve a jelmezeken át a fényképezésig itt minden rendben van. A főszerepre sikerült egy olyan nagyágyút szerezniük, mint Kate Winslet, ez is kipipálva. De akkor mi mehet itt mégis félre?
Nagyjából minden. Kezdve a műfajjal: feltehetően politikai szatíra szeretne lenni, de ahhoz sajnos nemhogy nem elég humoros, de kifejezetten lapos. Drámának meg nevetséges lenne, úgyhogy azt egyből ki is zárhatjuk.
Értem én, hogy egy szatírában minden karakter túltolja a szerepét, karikatúraszerű figurává válik, de amíg mondjuk a Monty Python csoport bármelyik agyament filmjében komikus alakításokat láthatunk, addig itt leginkább kínos ripacskodást. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy olyan hatalmas színészóriás, mint Kate Winslet, aki például az Easttowni rejtélyek c. sorozatban páratlanul briliáns alakítással nyűgözte le a nézőket, hogyan vállalhatott el egy ilyen borzasztóan kínos, bazári munkát. Nem a karakter egydimenziósságával van baj, hiszen ez a szatírák jellegzetessége, hanem a már nem vicces szintre túltolt affektálással, az egyáltalán nem humoros és teljesen hiteltelen beszédhibával és úgy általában a karakter túlrajzolásával.
Persze a többi szereplő is ugyanilyen jellegű, felsorolni is fölösleges. Egyszerűen senki nem vicces ebben a sztoriban.
És ha már sztori: természetesen felismerhetőek a jelenkor és a közelmúlt diktatúrái és autoriter rendszerei a történetben, de itt is igaz az a bölcsesség, hogy a kevesebb néha több. Ha egy rendszer egyszerre mutatja Ceaușescu, Putyin, Kim Dzsongun és Orbán Viktor rendszereinek jeleit, akkor a végeredmény egy közép-kelet-európai ember szemével nézve teljesen átélhetetlen. Szatíra ide vagy oda, azért egy képzeletbeli diktatúrának sem árt, ha van egy egységes képe. Például A szolgálólány meséjének teokratikus diktatúrája is magán hordozza a történelmi múlt autoriter rendszereinek jellegzetességeit, mégis egységes képet, logikus rendszert alkot. Ennek itt sajnos nyoma sincs.
A cselekmény ritmusa ugrándozik: az elején nagyon lassan bontakozik ki, a végén felgyorsul minden, és bár lezárásnak kapunk egy viszonylag vicces és okosan kitalált csattanót, ez sem tudja megmenteni a közben teljesen széthulló, gyakran önmagát ismétlő, és emiatt már a sorozat közepére unalmassá váló történetvezetést.
Ha a produkció minősége – ami természetesen önmagában még semmit sem ér -–nem lenne olyan magas, mint amit az összes HBO-szériánál megszokhattunk, akkor egy csillagot kapott volna. A két csillag a gyártásba fektetett munkát hivatott nálam értékelni, semmi egyebet. Nagy kár érte, mert az ötlet parádés, a színészek kiválóak (a munkájuk nyilvánvalóan a forgatókönyv és a rendezés miatt olyan, amilyen), és a téma nem is lehetne aktuálisabb.
43 A rezsim (2024)
Egy bomlóban levő autoriter rezsim palotájának falai között eltöltött egy év története. több»
