Filmtro

Isten hozott a King-univerzumban!
A teljes első évad ismeretében azt kell mondjam, hogy a Welcome to Derry nálam nem csupán beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de messze túl is szárnyalta azt. Később majd részletesebben is megírom a Filmkritika rovatban, de röviden az első benyomás: A sorozat számomra legnagyobb érdeme, hogy egészen intenzíven visszaadta azt a hangulatot, amit King az AZ c. regényében (meg persze egy sor másikban) felülmúlhatatlanul megteremtett. És nem a hideglelésre, a borzalomra és a horror mindenféle rétegeire gondolok. Nagyon nem. A Welcome to Derry atmoszférája az AZ-hoz hasonlóan a gyerekbarátságok mindent legyőző erejét idézi meg. A gyerekkor szabadságát, az átélt traumákat és az összetartozás font... több»

Alapvetően szórakoztató film, de ennél egy kicsivel sem több. Vizuálisan tökéletesen rendben van, a zenék is nagyon jól illeszkednek a cselekményhez, de a forgatókönyv olyan, mint egy középszerű szuperhősös képregény sztorija. Keverjük a történelmet a legelborultabb fantasy-világgal, fittyet hányunk a newtoni fizika legalapvetőbb szabályaira, a biológiát most hagyjuk is. Pedig tele van nagyon jó ötletekkel. A két főszereplő távismerkedése, ami gyakorlatilag olyan, mintha sokáig egy randiappon csetelnének, mielőtt találkoznak, tök érdekes volt, és segített abban, hogy ne érezzük erőltetettnek a romantikus szál beleszövését a történetbe. A rejtély fokozatos feltárása is ügyes megoldás, de azza... több»

A kétezer-húszas évek Twin Peaks-e
A második évad harmadik epizódja után jutottam el odáig, hogy már nem bírom magamban tartani, mennyire erősen érződik a Twin Peaks hatása ezen a zseniális sorozaton. Kezdve a kettős lét (doppelgänger/alteregó) ötletével, a realizmust a szürrealizmussal varratmentesen egyesítő hangulaton át egészen a megfejthetetlen, apró utalásokba csomagolt misztikumig, mindenből árad a tévés műfaji korlátokat szétszakító atmoszféra. Eddig ilyet, ennyire intenzíven szerintem csak David Lynch-nél láthattunk, érezhettünk. Vannak sorozatok, amelyeknél a megfejtésekre szomjazik a néző, de akiket egyszer igazán beszippantott a Twin Peaks hangulata, azok jól tudják: ennek a világnak az értéke nem feltétlenül a ma... több»

Második évad: lassú, de fontos előkészítés
A Sárkányok háza második évada nagyon trükkös volt. Az első széria végén sokan azt vártuk, hogy most aztán kitör az epikus belháború, Zöldek a Feketék ellen, táncolnak a sárkányok, ég a tűz, győz az erősebbik. Ehhez képest végig csak kóstolgatta egymást a két zászlóalj, persze voltak kisebb-nagyobb áldozatok, de az epikus küzdelem elmaradt. Az évadzáróig kicsit én is úgy éreztem, hogy megúszósra vették az alkotók ezt az évadot, hogy csak az időt húzzák a nagy háború bemutatásáig. Viszont az utolsó epizód ráébresztett arra, hogy pont az lett volna a megúszós stratégia, ha némi bevezetés után egymásnak esett volna a két fél. Sokkal izgalmasabb látni, hogyan formálódik a tűzben a vas, mennyi ér... több»

Nabokov sírna, de nem örömében...
Íme egy újabb film, aminek remek az alapötlete, kiváló a szereposztása, szemet gyönyörködtető és stílusos a fényképezése, de hátba szúrták egy olyan csapnivaló forgatókönyvvel, ami még főiskolai vizsgamunkának is harmatgyenge lenne. Először is nincs rendesen felépítve a sztori: egy ilyen tiltott tanár-diák kapcsolatnak lassan, finoman, fokozatosan kellene kialakulnia, ehelyett már az első pillanattól fogva olyan érzése van a nézőnek, mintha egy pornófilm kerettörténetét nézné. Egydimenziósak a karakterek, semmi fejlődési ív nem érzékelhető, és a folyamatosan jelenlévő, vágható sűrűségű giccset az sem teszi emészthetővé, hogy úgy öntötték nyakon magas irodalomnak álcázott idézetekkel, mintha ... több»