Nálam még mindig az úgynevezett klasszikus részek a legjobbak, így az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál és az 1986-os A bolygó neve: Halál. Ezekkel sorolom majdnem egy sorba a 2012-es Prometheust is, mert egy érdekes történetet és elméletet vázol fel a xenomorfok eredetéről (és ami azt illeti, az emberiség eredetéről is). De talán meglepek sokakat: az első versus-rész a 2004-es Alien vs. Predator is jó szerintem.
Az Antarktisz alatt megbújó idegen piramissal, ahol harcot vívnak a ragadozók és a xenomorfok. Jó az Alien 3 is, melyet David Fincher rendezett, viszont az Alien 4 és a Covenant már középmezőny, a második versus-rész pedig nagyon lemaradva a legutolsó mind közül (majdnem nézhetetlenül vacak). Az legújabb Alien-fejezetet, a Romulust most láttam, és voltaképp tetszett. A 6 fiatal központi karakter (Rain, Kay, Tyler, Bjorn, Navarro és a szintetikus Andy) motivációi nagyon is érthetőek: egy olyan bányászbolygón élnek (a neve: Jackson), ahol a napsütéses órák száma pontosan nulla (ez ki is van írva a film elején), vagyis itt mindig sötét van, és soha nem látható a Nap.
Nyilván elvágynak innen. Célpontjuk az Yvaga III., ahol napsütés várná őket. Az odajutáshoz viszont hibernáló ágyakat kell lopniuk egy elhagyott űrállomásról. Ide mennek hát, de nem számítanak arra, hogy itt korábban xenomorfokkal kísérleteztek, és marad itt pár tucat facehugger is lefagyasztva. Mivel ezeket véletlenül felolvasztják, magukra szabadítják az arctámadókat. Megkezdődik az élet-halál küzdelem (kezdetben csak az arctámadókkal, majd a kifejlett xenomorfokkal), mely harcban komoly szerep jut Rain (Cailee Spaeny) mellet a szintetikus Andynek is (David Jonsson). Érdekes, hogy a franchise egyik legfőbb jellemzője a szintetikus kérdés, mely minden részben előjön: a legelsőben Ash a meglepetést jelentő karakter, a Prometheusban és a Covenantban meg David a nagyon is meghatározó figura (utóbbi két részben alapjaiban szól bele az eseményekbe, a Covenantben egyenesen főgonosz). Az Alien 4-ben Winona Ryder mesterséges személy, bár ott nem meghatározó a szerepe. Itt Andy szerepe van kiemelve: hol Asht segít, hol Rainhez hű. Asht korábban Ian Holm alakította, de sajnos 4 éve meghalt, így a Romulusban CGI eszközökkel támasztják fel. Újdonság a Romulusban a gravitációval való játék is: hol van, hol nincs, így az egyik jelenetben (már a vége felé) a lebegő savas közegben lebegnek hőseink (Rain és Andy), ezt eddig nem sütötték el egyik részben sem. Azt viszont igen, hogy a főhősnő visszamegy a legvégén a szörnyek közé kimenteni valakit. A bolygó neve: Halálban Ripley megy vissza Newt-ért, a Romulusban meg Rain meg vissza Andyért. Tény, hogy efféle panelekből valóban másolgat a Romulus a korábbi részekből szemezgetve, de el kell ismerjük, hogy a téma maga olyan, hogy nyilván újra előkerülnek dolgok. Már csak azért is, mert a xenomorfok és jellemzőik adottak, ahogyan a pusztításuk módja is, így törvényszerű, hogy vannak helyzetek, jelenetek, melyek ismétlődést idéznek. A legvégén a hibrid lény kicsit nekem túlzás: hogyan lehet egy 50 centis újszülöttből 5 perc alatt egy 3 méteres dög? Ez azért nem annyira hihető számomra. De mindent egybevéve a Romulus hozza, amit elvárunk tőle: izgalmas, félelmetes és pörgős. A főszereplőkkel sincs bajom, Rain és barátja Tyler (Archie Renaux) hozzák azt, amit egy horrorfilmben lehet, a fekete srác pedig (David Jonsson) a szintetikus Andy bőrében kimondottan jól játszik. Ez a műfaj mondjuk nem az, ahol nagy ívű színjátszást várhatunk. Ha az eddigi 9 Alien-film közé kellene elhelyeznem a Romulust, akkor a jobbak közé tenném, ha nem is az első 3-4 be. Ott, ahogyan írtam is, a két klasszikus van nálam és a Prometheus. Értékelés tehát 4 csillag, 80%.
68 Alien: Romulus (2024)
Egy elhagyott űrállomás elfeledett mélységeibe merészkedve egy csapat fiatal űrgyarmatosító találkozik az univerzum legborzalmasabb életformájával. A producer Ridley Scott, aki... több»
Szereplők: Isabela Merced, Cailee Spaeny, Ian Holm, Archie Renaux, David Jonsson
