Önzetlenség kontra önzés, de a sci-fihez nincs köze

2025.01.09 06:38 Dr. Houseman Olvasottság: 120x

3

Különleges és elgondolkodtató történet önzetlenségről, önzésről, szerelemről, életről és halálról. Az, hogy mindez egy jövőbeni idősíkban és az űrben játszódik, még nem teszi sci-fivé. Inkább szerelmi dráma tehát, mint tudományos fantasztikum. A történet a távoli jövőben játszódik, szerintem legalább 250-300 évvel jelenkorunk után. A középpontban az Avalon űrhajó áll, mely 120 évig megy célja felé, több ezer hibernált utassal.

Csakhogy az út negyedénél egy meghibásodás miatt felébred egy utas, aki a hátralévő 90 évre már nem tud kapszulájába visszafeküdni. Kénytelen tehát egész életét a hajón leélni, és ebbe beletörődni. És itt jön be az önzés kontra önzetlenség kérdése: felébreszt-e valakit, hogy ne magányosan teljen ez a bizonyos élet?

Akivel megteszi, azt ugyanarra ítéli, amire őt is a sors. Van ehhez joga? Ezzel megfosztja az illetőt a teljes élet esélyétől és eredeti céljaitól. (Sőt, ami azt illeti, a család lehetőségétől is.) Főhősünk (Chris Pratt) egy évig tépelődik ezen. Végül nem bírja tovább, és felébreszti a gyönyörű Aurórát (Jennifer Lawrence). Kapcsolatuk a film legfőbb témája.

A végén feltevődik a kérdés: ha valódi szerelem alakult ki köztük, kibírja ez azt, hogy egyikük egy megtalált hibernálóban túlélje az utazást, de örökre elszakadva a másiktól? Morten Tyldum elgondolkodtató filmje nálam 5 csillagos. Nem annyira az alakítások miatt – bár a főszereplő páros: Chris Pratt és Jennifer Lawrence mellett Michael Sheen is kiemelkedőt nyújt (a bár-droid szerepében) –, hanem a rendezés és a forgatókönyv miatt.

Mindkettőt elismerés illeti ugyanis. A végeredmény tényleg elgondolkodtatja az embert: ő vajon mit tenne hasonló helyzetben? Az önmagunkba nézés elérése pedig messze több mint amire a mai filmek többsége képes.