Arcba mászó szatíra, idegesítő techno-futurizmus, milliárdos problémák és kényelmetlen jelenetek. A Mountainhead a Succession széria atyjától érkezik hozzánk, ez Jesse Armstrong első egész estés filmje, mely tematikáját tekintve akár sorozata spin offja is lehetne. A film négy szupergazdag vergődését mutatja be, miközben a világ látszólag összeomlik részben vagy egészben borzasztó vívmányaik hatására. Egy disztópia ez, ahol a törvényt és etikát óriás cégek taszító vezetői írják, akiknek fogalmuk sincs az átlagemberekről és jövőképük technokrata közhelyekre épül. Az érdekes alapszituáció ellenére, egy egyszerre unalmas, fárasztó és zavaros film a Mountainhead.
Négy szupergazdag techbro találkozik a világ fölött, hogy megbeszéljék ügyeiket. Hamar kiderül, ezt a beszélgetést a végtelen pénzlapátolás diktálja. Szereplőink párhuzamba állíthatóak korunk nagy cégvezetőivel. Megjelenik itt Gates, Thiel, Hassabis, Altman és Musk is, ám mindegyiküket végletekig túltolt karikatúraként látjuk. Az összes kőgazdag archetípust rájuk aggatja a rendező, de így is felszínesek és utálhatóak maradnak. A történet eleinte összeomló világgazdaságról és AI alapú, deepfake-korrigáló, blockchain-alapú, trendferdítő, tudatfeltöltő, anti-utópiáról szól, azonban a film második fele szinte teljesen levetkőzi a kialakulni készülő drámát és egy gyenge vígjátékba fordul át, melyben minden komolyság felszívódik. Akad itt pár vicces pillanat, de a történet nem kerül kibontásra és nem mond semmi újat, a rámutatáson kívül. A narratíva egy karakterdráma irányába kacsingat, de a cselekmény minimális, üzenete pedig erőltetett, így szórakoztatónak kicsit sem mondanám.
A film első fele majdnem kizárólag expozíciós és értelmetlen magyarázó jelenetekből építkezik. Minden karakter önti magából a tipikus kliséket, amiket akár egy multis középvezető LinkedIn posztjában is olvashatnánk. Az a hatás, mintha mindenki TED talkokban kommunikálna és a színészek - Steve Carellel az élen - szépen eladják antipatikus figuráikat. Ezek az alakok azonban, nincsennek szembe állítva normális, átlagos emberekkel, és istenkomplexusos személyiségük csak lepattan egymásról a repetitív jelenetek alatt. Az Office elrugaszkodott Michael-je azért működött, mert mindig volt egy földhözragadt Jim vagy Pam, aki reagált rá. Itt csak elnyomó techzsargont kapunk.
Egyikük folyamatosan a híreket olvassa, és azt mondogatja, hogy csinálni kéne valamit, de nem tesz semmit. A másik nagy filozófusokat idéz, de érezni, hogy egyik írásukat sem olvasta. A harmadik annyira szociopata, hogy teljesen leválasztotta az emberségét és empátiáját az értékítéletéről. Ezek viccesek, de a film csak ilyen közhelyekből táplálja a történetét és nem tudja érdekes helyekre vinni figuráit. Felteszi a kérdést, hogy mégis hogy kéne bíznunk abban, hogy ezek a vezetők jó irányba viszik kultúránkat és társadalmunkat, ha ennyire bénák és ostobák? Ez egy elég kurrens dilemma, de a narratíva tudománya itt megáll. Lehet közrejátszott, hogy az egész produkciót csupán hat hónap alatt állították össze, és kicsit túlságosan sokat hagyatkoztak a színészek képességére, pedig egy ilyen zárt dráma egy pontosabb forgatókönyvet igényelt volna.
A filmhez elengedhetetlen, hogy a néző ismerje az aktuális tech-oligarchákat, futurista jövőképüket és techno-optimista látásmódukat. Ha nem ismerjük a szereplőket, akiket a film ki akar figurázni, az egész történet nagyon kaotikusnak és súlytalannak hat. De még azoknak sincs itt sok, akik jobban rálátnak erre a világra és Lex Fridman podcastokkal reggeliznek. A film üzenetét több ponton arcunkba mondják karakterek, nincs nagyon mit megérteni vagy kitalálni és a szereplők sem változatosak eléggé, hogy elvigyék a hatukon a filmet. Meglehet, hogy nem is azért készült, hogy élvezzük, de egy görbe tükörhöz tisztább és élesebb kép kell.
53 Mountainhead (2025)
Szereplők: Steve Carell, Jason Schwartzman, Cory Michael Smith, Hadley Robinson, Andrew Daly
