![]()
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre, mert előzetesen sok pozitív véleményt és kedvező kritikát olvastam róla. Aztán megnéztem és meglepődtem azon, hogy mi vihette rá a sok nézőt arra, hogy dicsérje és elismerően íron róla. Mert szerintem (de lehet hogy frankón velem van a baj) ez egy katyvasz, iszonyúan gyenge sztorival. A középpontban egy pár áll (egy fekete nő és egy fehér pali), akik valamiért nagyon lázadnak a rendszer ellen.
Mármint az USA bevándorláspolitikája ellen. Robbantgatnak, migránsokat szöktetnek stb. Aztán egy nap a nő nyomába ered egy katona, bizonyos Lockjaw ezredes (Sean Penn) és bár erőteljesen üldözi, közben mégis lefekszik vele. Az egyszeri alkalomból gyerek születik, a pár pedig sajátjának tekinti.
![]()
A nőt így is elkapják, a férfi pedig Bob (Leonardo DiCaprio) ott marad a babával. Menekülőre fogja, majd 16 évre meghúzza magát egy eldugott helyen, felneveli a lányt (Chase Infiniti) és felhagy a forradalmárokodással. Ekkor újra felbukkan az ezredes és elhatározza, hogy eltünteti korábbi botlásának nyomát: saját lányát, mert be akar lépni egy náci csoportba, ahol kínos lenne neki, hogy korábban egy fekete nővel volt viszonya (és lett gyereke). Az egész egy katyvasz: például miért feküdne le egy náci érzelmű katona egy fekete nővel és a nő miért adná magát oda egy olyannnak, aki el akarja fogni. Aztán hogy lehet annyira balfék DiCaprio karaktere, hogy végig szerencsétlenkedi az egész filmet, mikor korábban akciókban vett részt és önmagát forradalmárnak tekintette. Ami még idegesítő, hogy afféle háttér-effektként végig klempirozzák (összevissza zongora leütésekkel) a cselekményt. B@romi idegesítő 2 és fél órán át. Összességében azt mondanám: vígjátékként ez a film nagyon nem működik (mert vérszegények a poénok), akciófilmhez mérten kevés benne az igazi akciójelenet, thrillernek meg nem elég összetett és félelmetes a sztorija. Paul Thomas Anderson rendezése iszonyúan gyenge és az a helyzet hogy egyetlen jó alakítást sem láthatunk. Talán Benicio del Toro emelhető ki némileg, aki egy olyan karate-edző szenszeit alakít, aki segíteni próbálja Di Capriót a menekülésében az ezredes elől. Zárásul: fel nem foghatom, hogy ez a film hogyan kaphat 8,2 pontot az IMDb-n és 76%-ot itt. Az ízlés és a minőség iránti igény hiányát érzem ebben. Bizonyos időközönként ugyanis megjelenik egy hasonlóan színvonaltalan film és tarol a nézőknél a kisebbség teljes megrökönyödése mellett. Ilyen volt a Víz érintése 2017-ben a Barbie is 2023-ban illetve most ez a borzadály.
75 Egyik csata a másik után (2025)
akció | dráma | krimi | thriller
Bob (Leonardo DiCaprio) egykor rossz ember volt. Nagyon rossz. De a múltat mostanra maga mögött hagyta: a felesége elmenekült, ő pedig új néven új életet kezdett, és jó apává... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Sean Penn, Benicio del Toro, Jena Malone, Regina Hall

