Komoly színvonalú dráma és thriller, sőt, meg merem kockáztatni, hogy egyszerre kaphatna pszichológiai és misztikus thriller besorolást. Egyedi cselekményszálakat, fordulatokat és hangulatvilágot hoz, nagyszerűek a színészi alakítások, de nem vagyok biztos abban, hogy jót tett nekem végignézni. Fontos, hogy úgy álltam neki, hogy nem olvastam el, miről szól, nem néztem előzetest stb. Vigyázat, spoileres a végéig!
Akadtak számomra túl nyomasztó jelenetek, talán azért is, mert túl realisztikusak, hihetőek, életszerűek voltak. Érezni lehetett, hogy valami súlyos titok, tabu húzódik a család életében, ami fertőzi a légkört, a lelküket. Gondoltam, vannak itt pszichés zavarok a fejekben bőven, akár generációkon átívelő traumák, átkok, például az alapján, amiket Annie elmondott azon az első csoportgyűlésen. Amikor Annie kezébe akadt az a nagyi által írt és neki címzett, nagy spiriruális megvilágosodásról szóló üzenet, aztán a feszültséget fokozva meg is jelent a halott nagyi egy pillanatra a félhomályban, félig áttetsző alakban, tudtam, hogy itt valami démoni befolyásoltságról lehet szó, tehát valamikor, valahogyan valaki "beengedte" a gonoszt ebbe a valóságba, a család életébe. Sorra vonzotta be a család a bajt, a tragédiákat. De ez a film kb. első felében, kétharmadában lassan, fokozatosan bontakozott ki: új, apró kis részletekben kaptam utalásokat úgy, hogy közben azt hihettem, ez inkább filmdráma, mint horror, tehát csepegtetett misztikus elemeket, de domináltak a pusztán drámai, sok helyen teljesen életszerű szituációk - és ettől volt igazán érdekes, izgalmas számomra.
Amibe félelmetes belegondolni, hogy nagy drámák, tragikus emberi és családi sorsok a való életben is vannak, és ki tudja, hogy kit és miért ér annyi baj, vagy egy egyszeri, végzetes csapás. Hogy melyik ismerősünk, rokonunk, felmenőnk babrálgatott, kísérletezgetett, nyitogatott kapukat, csatornákat a mi valóságunk és a szellemvilág között. Nem tudom, egy adott esetben milyen arányban játszhat közre mentális betegség, elmebaj, illetve természetfeletti, paranormális, okkult behatás, hogy egyik kategória előidézheti-e a másikat, táptalajul szolgálhat-e egyik a másiknak.
Az biztos, hogy ma már (tehát nem az elektrosokk, a lobotómia, a szükségképpen diliházba záró és leszedáló időkben) a pszichológia, a terápia, az önismereti munka, akár a családállítás, sok mindenben segítségül szolgálnak. Aztán ott vannak a keresztény teológia témái, megoldási javaslatai is: Isten, bukott angyal, sátán, az első emberpár bűnbeesése, kiűzetése az édenből, az Istentől való elfordulás, az öntudatra ébredés bűne, a bűnös természet, hajlam magunkra vétele stb.
A film kb. felétől, különösen az utolsó harmadában jött a tipikus horrorfilmes építkezés, fokozás, aztán nekem már sok(k) lett. Egyik karakter helyébe se kerültem volna szívesen, viszont rendkívül sajnáltam őket, főleg a kislányt (Charlie), amiért ilyen elfuserált élet jutott neki, aminél csak a halála volt borzasztóbb. Bátyja, Peter története is gyötrelmes: a baleset után, hogy a húga halálát okozta, már sose lehetett az az ember, aki volt vagy amiről álmodott. A film nem mutatta be explicit módon, mármint Peter nem beszélte ki az érzéseit Charlie-val kapcsolatban, sokszor csak egy közeli arcot láthattunk róla, amire minden szenvedés kiült, szerintem belül a poklok poklát járta - a film végén szó szerint a pokol királyaként.
Amúgy ez, hogy sokszor nagyon közelről és sokáig mutatták a karaktereket, főleg az arcukat (close-up), jó kis húzás volt a készítők részéről. Ami még tetszett, hogy szinte minden, a főszereplők környezetében, a háttérben felbukkanó kis tárgyacskának (pl. Charlie és Peter szobájában) volt helye, szerepe, üzenete.
Előfordultak kifejezetten pszichológiai, lélektani részek, jelenetek, párbeszédek, amelyek fontos üzeneteket hordoznak számomra. Például, amikor elhangzik, hogy Charlie-t fiúnak várták (engem lánynak vártak a szüleim amúgy). Peterrel kapcsolatban pedig az, hogy nem is akarta világra hozni az anyja - és az mindegy is, hogy miért, tehát, hogy mert nem bízott abban, hogy anyaságra alkalmas -, ez végső soron minden, a filmben felbukkanó ellenérzést, konfliktust megmagyarázott kettejük kapcsolatában. És ez megint csak olyan szitu, akár kimondott, akár tabusított, ami előfordulhat a való életben bármelyik családban.
Steve jellemére, viselkedésére nagyon felnézek, ahogy végigkísérte a családtagjait kálváriájukon, úgy tűnt, ő volt a legnormálisabb, legkiegyensúlyozottabb és legjózanabb tagja a családnak, és a leginkább kívülálló is abból a szempontból, hogy rajta az átkok nem fogtak, legalábbis a haláláig - azon nagyon kiborultam.
Én bíztam abban, hogy lesz majd valami pozitív csavar a vége felé, valamiféle "égi feloldás", hogy véget tudnak vetni ennek a tébolynak és megmenekülnek, de valójában épp ellenkezőleg történt: a teljes őrületbe fokozatosan csúszott bele az egész történet, az örvény minden családtagot berántott - és ez tipikus horrorfilmes végkifejlet. A végén már szinte teljesen magába roskadt, megsemmisült a teljes valóság, annyira kényelmetlenül absztrakt és szürreális volt az egész számomra - gondolhatnánk: eljött a gonosz végső uralma az egész világ fölött. Lehet, az egész történet egy vagy több szereplő fejében, valóságában létezett csak, vízió vagy álom volt, akár olyan, amit épp alvajárás közen él át az ember.
