A Kedvencek temetője Stephen King egyik legsötétebb és legkíméletlenebb történetének filmes adaptációja. Mary Lambert rendezése nem próbálja megszelídíteni az alapanyagot, még ha nem is minden elemében tudja maradéktalanul visszaadni a regény mélységét. Az eredmény egy nyugtalanító, helyenként nyers és kényelmetlen horrorfilm, amely nem az ijesztgetésre, hanem a veszteség feldolgozhatatlanságára építi félelmét.
A történet középpontjában a Creed család áll, akik egy látszólag idilli vidéki házba költöznek. A közelben található kisállat-temető és az azon túli ősi temetkezési hely hamar a gyász és a tiltott remény szimbólumává válik. A film legnagyobb erénye, hogy a horror forrását nem a természetfelettiben, hanem az emberi érzelmekben jelöli meg. A halottak visszatérése nem csoda, hanem torz kompromisszum: az élet és a halál közötti rend felborítása.
Dale Midkiff Louis Creedje sok kritikát kapott az évek során visszafogott, olykor érzelemmentes játéka miatt, ám ez a megközelítés bizonyos szempontból illeszkedik a karakterhez. Louis orvosként a racionalitásba kapaszkodik, miközben fokozatosan elveszíti erkölcsi iránytűjét. Nem egy klasszikus horrorhős, hanem egy ember, aki képtelen elfogadni a veszteséget – és ez a képtelenség sodorja végzetes döntések felé.
Fred Gwynne Jud Crandall alakításában a film érzelmi és mitológiai pillére. Gwynne karaktere egyszerre barátságos, bölcs és bűntudattól terhelt. Az ő monológjai a film legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak. Jud figurája nem mentor a klasszikus értelemben, hanem élő bizonyítéka annak, hogy a tudás nem jelent védelmet a fájdalom ellen.
A film leginkább sokkoló eleme Gage, a kisgyermek karaktere. Az ő halála, majd visszatérése a film egyik legkegyetlenebb húzása, amely még ma is képes zavarba hozni a nézőt. A horror itt nem stilizált vagy metaforikus, hanem brutálisan közvetlen. A gyermeki ártatlanság megrontása nem pusztán ijesztő, hanem morálisan is felkavaró – a film nem kínál feloldást vagy megnyugvást.
Mary Lambert rendezése visszafogott, szinte dokumentarista elemekkel dolgozik. A film hangulata lassan építkezik, nem siet a sokkolással, inkább fokozatosan szivárogtatja be a baljós érzést. Ugyanakkor ez a tempó egyes nézők számára vontatottnak hathat, és a második felvonásban a feszültség nem mindig tudja tartani az első rész nyomasztó erejét. A speciális effektek – különösen a sminkek – vegyesen öregedtek, de sokszor épp nyersségük miatt hatásosak.
Zeneileg Elliot Goldenthal kísérete disszonáns, nyugtalanító hangulatot teremt, amely jól illeszkedik a film témájához. Nem vezeti a néző érzelmeit, inkább fokozza a bizonytalanságot és a kényelmetlenséget.
Tematikusan a Kedvencek temetője a gyász tagadásáról szól. Arról az emberi késztetésről, hogy visszafordítsuk a visszafordíthatatlant – bármilyen áron. A film nem moralizál nyíltan, de könyörtelenül megmutatja, hová vezet a halál rendjének megsértése. Nincs katarzis, nincs tanulságos megváltás, csak a következmények hideg elfogadása. A Kedvencek temetője nem tökéletes horrorfilm, de rendkívül őszinte és bátor. Nem akar szórakoztatni a szó hagyományos értelmében, inkább kényelmetlen kérdéseket tesz fel az életről, a halálról és a szeretet sötét oldaláról. Éppen ezért maradt időtálló: mert a valódi félelem nem a sírból tér vissza, hanem abból a pillanatból, amikor nemet kellene mondanunk – és nem tesszük.
80 Kedvencek temetője (1989)
Egy tragédia után egy gyászoló apa felfedez egy ősi temetkezési helyet a háza mögött, amely képes feltámasztani a halottakat. több»
Szereplők: Fred Gwynne, Dale Midkiff, Denise Crosby, Brad Greenquist, Miko Hughes
