/ Sorozat / dokumentum
Az Essequibo folyó több ezer méter hosszan gomolyog ás tekereg Dél-Amerika erdeiben. A folyót a felette kanyargó esőfelhők miatt madártávlatból egyáltalán nem látni. Egy bátor felfedezőcsapat ered most a folyó nyomába, hogy felfedezze élővilágát és kincseit.
/ Sorozat / dokumentum
A Dark Net című sorozat alanyai az internet és a technológia árnyoldalairól mesélnek.
Rendező: Jeremy Siefer, France Costrel
Szereplők: Kristie, Drew, Anisha Vora, Yusuke, Lauren Terp
Guruczi hadnagy és Karvaly Bálint két pesti nyomozó egy titokzatos gyilkosság után nyomoz.
Rendező: Gát György
Szereplők: Koltai Róbert, Bitskey Tibor, Hollósi Frigyes, Raksányi Gellért, Görbe Nóra
/ Sorozat / dokumentum | dráma | történelmi
A Viszlát, elvtársak! című sorozat Európa keleti blokkjának oroszok által megszállt területeivel foglalkozik, pontosabban az 1975-től 1991-ig tartó tizenhat évvel. A film készítői azt szeretnék megtudni, hogy milyen volt az élet a Lengyelországtól Csehszlovákián át Magyarországig húzódó területrészeken, s hogyan hatottak a kor politikai, filozófiai és gazdasági rendelkezései és nézetei a mindennapok emberének életére.
Rendező: Andrey Nekrasov
Szereplők: Tatiana Nekrasov
/ Sorozat / dokumentum
A Veszélyes világ című sorozatban a világ legveszélyesebb út- és partszakaszait ismerhetjük meg. A halálcsapdák megismerésében mérnökök, építési szakemberek segítenek, de számos személyes történet is elhangzik a műsorban.
Szereplők: Steve Ludington, Seth Stein
/ Sorozat / dokumentum
Az Univerzum - Egy ágyban a farkasokkal című ismeretterjesztő sorozat az Osztrák Farkaskutató Intézettel ismertet meg bennünket. Friederike Range vezetésével a természet ezen különös lényeinek viselkedését, gondolkodását ismerhetjük meg. A kutatók maguk nevelnek fel egy farkasfalkát és egyebek mellett arra keresik a választ, mi különbözteti meg a farkast a kutyától?
Rendező: Barbara Puskas
Szereplők: Friederike Range, Zsófia Virányi, Kurt M. Kotrschal, Bea Belényi, Oliver Baier
/ Sorozat / dokumentum
Az óceáni áramlatok alapvetően befolyásolják az földi életet. És nem csupán a klímát alakítják, de azon mikroszkopikus élőlények otthonául is szolgálnak, amelyeknek köszönhetjük a légköri oxigén 50%-át. Ez utóbbi tény és a klíma szemmel látható változása a tudósok figyelmét az áramaltok alaposabb tanulmányozására sarkallta.
/ Sorozat / dokumentum
A Klímalibikóka című sorozat azokat a területeket járja körül, melyek a leginkább veszélyeztetik a klímakatasztrófa kirobbanását. A sorozat olyan jelenségeket vizsgál, melyek jól látható módon jelölik azon határokat, melyek átlépése visszafordíthatatlan következményekkel járhat.
Rendező: Liz Courtney
Szereplők: Bernice Notenboom
/ Sorozat / dokumentum
A Jeges vizek cowboyai című sorozat bátor halászai ezúttal az Újfundland térségében halásznak. A szeszélyes vidék ismét számos veszéllyel és kihívással állítja őket szembe. A hamarabb beköszöntő tél sürgeti a halászokat a zsákmány idő előtti kifogására. De a fiúkat kemény fából faragták, nem adják meg magukat oly könnyen a természet szeszélyeinek.
Rendező: Matthew Shewchuk, Bryan Bultz
Szereplők: Paul Tiller, Adam Dodd, Richard Gillett, Conway Caines, Morris Anstey
/ Sorozat / dokumentum
A Fémszörnyetegek című ismeretterjesztő sorozat révén a világ leghatalmasabb gépeit ismerhetjük meg. Ezek a szörnyek a legnehezebb munkákat végzik el az ember helyett és a legádázabb körülmények között is bevethetők. Jeget törnek, sziklát másznak, bányák mélyén munkálkodnak, de az életmentésben is előfordulnak. Ismerje meg a Fémszörnyetegeket Ön is!
/ Sorozat / animáció
Az Egy vízcsepp kalandjai című animációs sorozat főhőse Csöpi, a bátor kis vízcsepp, aki különös utazásra hívja a kis lurkókat. A történet akkor kezdődött, amikor pára formájában megjelent az első vízcsepp a Földön. Mi történt ezután? Hogyan jelentek meg az első élőlények, majd az ember a bolygónkon? Mi köze a víznek a fejlődéshez és az evolúcióhoz? A filmből minden kiderül.
/ Sorozat / dokumentum
A Biozóna című műsor készítői biogazdaságokat keresnek fel, hogy meglessék, pontosan hogyan is nőnek meg a bio emblémával ellátott zöldségek és gyümölcsök, mivel kezelik őket és valóban az ember egészségét szolgálják-e?
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm-sorozat Bartók Béla halálának 25 évfordulója kapcsán készült. Az alkotók felkeresték a művész még élő kortársait és a zeneszerző darabjainak bemutatásában közreműködő zenészeket, hogy meséljenek Bartókról, ill. a hozzá kapcsolódó élményeikről.
Rendező: Ruitner Sándor
Szereplők: Czigány György
/ Sorozat / dráma
A Ne hagyj el! című mexikói sorozatban Paulina édesapja nem helyesli, hogy a gazdag családból származó lánya a semmirekellő Adriannal jár. Adrian testvére, Julieta megpróbálja befolyásolni a fiút, mivel ő sem rajong ezért a kapcsolatért. Julietának komoly indoka van, hiszen édesapjának haláláért Paulina apja a felelős. Vajon kiállja az idő próbáját a szerelmesek kapcsolata?
Rendező: Lili Garza, Fernando Nesme
Szereplők: Camila Sodi, Arturo Peniche, César Évora, Laura Carmine, Socorro Bonilla
A titokzatos aranyvárosok című mesefilmsorozat története a tizenhetedik században játszódik, amikor Amerika, az új kontinens felfedezése és meghódítása tartotta izgalomban a világot. A történet főhőse Esteban, aki egy barcelonai kolostorban nevelkedik. A főapáttól megtudja, hogy egykor a tenger közepén, nagy viharban találtak rá, s vele volt édesapja is, akit azonban már nem tudtak megmenteni. Az idős ember arra kéri a fiút, hogy erejét, mellyel a vihart uralni képes mindig a jóra használja fel, majd meghal. Esteban csatlakozik egy misszióhoz, mely az új hazába indul, s abban reménykedik, hogy viszontláthatja apját. Utazása során sok új barátot szerez és számos izgalmas kalandot él át.
Rendező: Edouard David, Kenichi Maruyama
Szereplők: Kumai Motoko, Roger Carel, William Sabatier, Michel Beaune, Teddy Bilis
Egy jövőbeli történet, amelyben a katasztrófák rendszeresen felbukkannak a Föld különböző pontjain, ahol a fejlett államok robotokat éíptenek. Fejlett technikákat alkalmazva juttatják az emberi tudatot androidok testébe, az emberei testet pedig módosítják. A folyamatos nemzetek közti rivalizálás közben egyre mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok közt. Nagyon gyors változások állhatnak be ebben a rendszerben és ehhez elég két kibernetikailag modifikált lány találkozása.
Rendező: Munenori Nawa
Szereplők: Tabitha Ray, Megan Shipman, Leah Clark, Lynsey Hale, Natalie Hoover
A történet 1983-ban játszódik és a kelet-német 666. TSF Különleges Osztag, azaz a Schwarzesmarken (Fekete Jelek) bevetéseit követi nyomon, akik változatos taktikákkal veszik fel a harcot a földönkívüli BETA inváziós sereggel szemben.
Rendező: Tetsuya Watanabe, Takashi Naoya
Szereplők: Kerstin Dietrich, Kenichi Suzumura, Kazunari Tanaka, Kaori Fukuhara, Emiri Katō
/ Sorozat / animáció
Az icipici óriás című mesesorozatban Emily nagyon boldog, hogy végre egyedül mehet nyaralni. A kislány egy olyan világba csöppen, ahol koala alakú hátizsákja életre kel, ő maga pedig 10 láb magasra nő meg! Emily barátságba kerül Elmerrel, ám a fiú csak feleakkora, mint a kislány. Ez azonban nem akadályozza meg őket a számtalan izgalmas kaland átélésében.
Rendező: Olivier Reynal
Szereplők: Stephen Bent, Marie Diot, Felicity Duncan, Candida Gubbins, Lesley Harcourt
A BBC drámájának főszereplője egy fiatal lány, aki 13 évvel azt követően, hogy elrabolták, megjelenik otthonában. Vajon milyen élet vár rá, és képes lesz-e újra normális életet élni egy ilyen hosszú ideig tartó traumát követően?
Rendező: China Moo-Young, Vanessa Caswill
Szereplők: Jodie Comer, Natasha Little, Daniel Eghan, Aneurin Barnard, Stuart Graham
/ Sorozat / animáció
Ismerjük meg a gyámoltalanok és elesettek védelmezőjének, a civilben Don Diegoként ismert nemes igaz történetét, aki az éjszaka leple alatt álruhát ölt és Zorroként szolgáltat igazságot a gazfickókon és hazugokon. Arról, hogy itt járt egy hatalmas Z betű árulkodik...
/ Sorozat / valóságshow
A Vírusvideók újratöltve című sorozatban olyan emberi mutatványokról készült felvételeket láthatunk, melyektől biztosan égnek áll a hajunk. Lesz itt komphoz kötött vízisí vagy repülőgépszárnyakon történő teniszezés. Azonban mielőtt mindent elhinnénk, amit látunk, tegyük fel magunkban a kérdést, hogy valóban lehetséges-e ezeket kivitelezni vagy csupán egy vírusvideóról van szó? Tim Shaw és Buddy Munro megadja a választ.
/ Sorozat / dokumentum
A Viharjelzés című sorozatban olyan amatőr és profi felvételek kerülnek egymás mellé, melyek valamilyen katasztrófát örökítenek meg. Legyen szó egy véletlenül lencsevégre kapott villámlásról vagy egy hurrikán tombolásáról, a résztvevőkben egy közös dolog van: mindannyian részesei voltak egy katasztrófának...
/ Sorozat
A Vigyázz! Kész! Költözünk!!! című sorozatban olyan családok kerülnek bemutatásra, akik egy nap úgy döntöttek, hogy eladják meglévő otthonukat és az így kapott pénzből egy másik városban vagy államban keresnek új háztat maguknak. A műsor készítői ebben nyújtanak segítséget a vállalkozó szellemű családoknak.
Szereplők: Jason Ruta, Dave Lapsley, Andrea Bain, Shantelle Canzanese, Vivianne Collins
/ Sorozat
A Véznák kontra dagik- Gyerekkorban című műsorban egy rosszul táplálkozó és egy túlsúlyos gyermek kerül be egy étkezési zavarokkal küszködő betegekkel foglalkozó klinikára. A műsor nyomon követi, hogyan próbálnak meg segíteni a szakemberek a családoknak megtalálni a súlyfelesleg okait. A probléma minden esetben a táplálkozási szokásokban keresendő. Kis idő elteltével a műsor készítői visszatérnek a családokhoz, hogy meglessék, bevált-e a 'terápia'?
Szereplők: Christian Jessen, Ursula Philpot
/ Sorozat / dokumentum
Az érdekes dokumentumfilm-sorozat olyan tájakra kalauzolja el a nézőket, ahol a gyerekek kalandos és olykor veszélyes utakon jutnak csak el az iskolába. Vannak vidékek, ahol folyón kell átevezniük híd hiányában, máshol hegyeket másznak meg vagy a dzsungelt szelik át. A természeti tényezők kiszámíthatatlansága mellett veszélyes állatok is keresztezik a kisdiákok útját.
/ Sorozat / dokumentum
A Vasmarkú uralkodók című történelmi sorozatban négy kiváló és maradandót alkotó uralkodó életével ismerkedhetünk meg: II. Nagy Katalin német nemes hölgyből lett orosz cárnővé; Bonaparte Napóleon közkatonából egészen a francia trónig vitte; a Romanov dinasztia fényét emelő I. Nagy Péter Oroszországnak igazi pompát és óriási hatalmat szerzett uralkodása idején; és itt van VIII. Henrik angol király is, aki az egyik legkülönösebb alakja országa történelmének.
/ Sorozat / animáció
A Varázslatos fogtündérek című mesesorozatból kiderül, hogy mi történik a párna alá rejtett tejfogakkal. A történet hősei a kinetikus energiával rendelkező Lili, Leó, aki képes olvasni a gyerekek gondolataiban, Bikfic, aki röntgensugárként képes átlátni a falakon és a Professzor, aki nagyon gyorsan tudja változtatni aktuális helyzetét a Földön. A négy jó barát rendre összetűzésbe keveredik a gonosz Fogcsikorral.
Rendező: Henry Olberg
Szereplők: Tomas Spencer, Stephie Theodora, Marianne Graffam, Angus McGruther, Michael S. Ruscheinsky
/ Sorozat / dokumentum
Az Unokáink is látni fogják című tévésorozatban Oskó Judit mutatja be azokat a városfejlesztéssel és a város arculatának alakításával kapcsolatos változásokat, melyeket az utókor is csodál majd - vagy éppenséggel szörnyülködve igyekszik majd eltávolítani.
/ Sorozat / vígjáték
Az Új Gálvölgyi-show című műsorban a kiváló színész-műsorvezető, Gálvölgyi János lép színpadra és szórakoztatja nagyérdeműt paródiáival. Számos színészkolléga segíti az átváltozóművésznek a felhőtlen nézői szórakozást.
Rendező: Koós György, Onódi György
Szereplők: Schütz Ila, Gálvölgyi János, Körmendi János, Rátonyi Róbert, Keresztes Ildikó
/ Sorozat / családi
A Tudni illik, hogy mi illik... című műsorban az alapvető illemszabályok ismertetésére kerül sor, szellemes és kacagtató szituációkon keresztül. Ha ügyesen figyel, garantáltan a társaság kedvelt alakjává válhat, akit mindenhol szívesen látnak megnyerő modora és kifogástalan viselkedési stílusa miatt.
Rendező: Horvai István, Kalmár András
Szereplők: Feleki Kamill, Szatmári István, Szegedi Erika, Nádasi Myrtill, Magda Gabi
/ Sorozat / dokumentum
A Törzsutas a világ végén című dokumentumfilm-sorozatban Hazen Audel korábbi műsorában, a Törzsutas a vadonban című program keretén belül ellátogatott a világ legeldugottabb törzseihez, míg ebben az adásban a tőlük elnyert ismeretekből vizsgázik a kíméletlen Természet bizottsága előtt. Túlélés mesterfokon; tikkasztó hőség, veszélyes ragadozók, szélsőséges hideg, primitív fegyverek. Hogyan lehet túlélni a vadont? Hazen megmutatja.
/ Sorozat / animáció
A Tip, a kisegér című animációs filmsorozatban egy kíváncsi kisegérrel, családjával és barátaival ismerkedhetünk meg. Tip igyekszik minden olyan kérdésre választ adni saját kalandjain keresztül, melyek a kis nézőkben is megfogalmazódnak.
Rendező: Andrea Bozzetto
Szereplők: Serra Hirsch, Jason Griffith, Alyson Leigh Rosenfeld, David Wills, Dylan Jones
/ Sorozat / dokumentum
A Teleráma című műsort a legendás televíziós szakember, Vitray Tamás vezeti. A műsor magáról a televíziózásról szól - a műsorkészítésről és a műsorok készítőiről.
Rendező: Kozel Mária
/ Sorozat
A Talajkutatók című műsorban öt ember, öt különböző indíttatásból vesz részt egy drágaköveket és kristályokat kereső expedícióban a coloradói Sziklás-hegység csaknem négyezer méteres magaslatain. A csapatnak igyekeznie kell, hogy minél többet hozzon ki a kincskeresésből, hiszen az idő sürget: az értékes lelőhelyre bármikor lecsaphatnak mások is.
Szereplők: Denny Heide, Amanda Adkins, Joe Dorris, Krystle Dorris, Scott Dorris
/ Sorozat / családi
A Szerencsés kutya című sorozat minden egyes epizódjában egy olyan kutyussal találkozhatunk, akit pártfogásába vett Brandon McMillan. A férfi célja, hogy a magára hagyott négylábúaknak szerető családot találjon.
Rendező: Jamie Hall, Travis North
Szereplők: Brandon McMillan, Michael Berger, Kenley Smyth, Rowan Smyth, Alexander Zuber
/ Sorozat
A Szellemváros aranya című sorozatból kiderül, mi mindent rejtenek a vadnyugat elhagyatott szellemvárosai; vannak-e kincsek és eldugott értéktárgyak a lakatlan farmházak és a kietlen ipari épületek mélyén. Brit Eaton és Scott Glaves értékes kincsek után kutat, hogy azokat bagatellért felvásárolja, s busás áron adja tovább a szenvedélyes gyűjtőknek.
Szereplők: Brit Eaton, Scott Glaves
/ Sorozat / dokumentum
A Szarvasgomba-háború című sorozatban az oregoni Falls City lakóival ismerkedhetünk meg, akik szarvasgombaszedéssel és kereskedéssel foglalkoznak. A nagy aszály miatt a különleges gomba eladási értéke megugrott. Vajon miként hat ez a kis közösségre és tudnak-e élni a váratlan lehetőséggel?
/ Sorozat
A Száműzöttek műhelye című műsorban Richard Rawlings meglátogatja egykori munkatársait, akik a Fired Up Garage műhelyében dolgoztak együtt a férfivel. Tom, Jordan, Scott és Thomas összeálltak, hogy saját műhelyt nyissanak.
Szereplők: Richard Rawlings, Tom Smith, Thomas Weeks, Jordan Butler, Scot McMillan
/ Sorozat / valóságshow
A szemtelenül fiatal Donal Skehan főzőcskézik a Srác fakanállal című műsorban. A tehetséges énekes-fotográfus nem csupán e két területen szerez babérokat, de a konyhai szereplése sem elhanyagolható. Donal gasztrobloggerként kezdett komolyabban foglalkozni a sütés-főzés tudományával, majd önálló műsort kapott, ahol klasszikus ír receptekkel örvendezteti meg a nézőket.
A Sonic Boom című animációs mesefilmsorozatban Sonic és barátai szinte állandó harcban állnak Dr. Eggman, az őrült tudós találmányaival. A férfi minden vágya, hogy elárassza a békés szigetet robotjaival. De nem számol Sonic-kal és csapatával, akik felveszik a kesztyűt, s így kaland kalandot követ.
Rendező: Natalys Raut Sieuzac
Szereplők: Tom Kenny, Robbie Rist, Dee Bradley Baker, Roger Craig Smith, Colleen O'Shaughnessey
Willy Fog barátaival, Ticoval és Romy hercegnővel, ill. Rigódonnal ezúttal a Föld középpontja felé veszi az irányt.
Rendező: Claudio Biern Boyd
Szereplők: Claudio Rodríguez, Ángel Egido, Luis Reina, Gloria Cámara, Daniel Dicenta
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A nyolcrészes sorozatban Susan Sarandon narrátori teendői mellett a film készítői olyan nagy port kavart gyilkossági esetek halálos végkimenetelével foglalkoznak, melyek rendre feltették akár az amerikai polgároknk, akár az esetben részt vett bíróknak a kérdést: valóban igazságos halállal büntetni a szörnyű tett elkövetőit? Jogos-e egy embernek ily módon megfosztani egy másikat az élettől?
Rendező: Jesse Sweet, Bari Pearlman
Szereplők: Susan Sarandon, Concetta Tomei, Edna Buchanan, Peter Bottomley, Michael Brady
/ Sorozat
A Rejtélyes történetek című sorozatban hétköznapi emberek érdekes történeteivel találkozhatunk, melyekre nem találni épeszű magyarázatot. A jelenségeket szakemberek, jósok, természetfelletti különlegességekkel foglalkozó egyének próbálják megmagyarázni, s egyúttal felkészíteni bennünket, hogyha a jövőben hasonló élményben lesz részünk, hogyan reagáljuk le a velünk megesett dolgokat.
/ Sorozat
A Régiségvadászok című filmsorozatban Marty és Bam Bam a vidéket járva igyekszik minél érdekesebb és ritkaságszámba menő régiséget begyűjteni - legyen szó egy régi konyhai eszközről vagy a gazdálkodásban használt különös alakú szerszámról.
Rendező: Marshall Jay Kaplan, Tom Adams
/ Sorozat / dokumentum
A Privátfilmek újratöltve című sorozatban régi családi videók felvételei közül szemezgetnek a szerkesztők, s az olykor vicces helyzetjeleneteket modern zenei aláfestéssel teszik még egyedibbé és nagyon szórakoztatóvá.
/ Sorozat / dokumentum
A Privát rocktörténet című sorozatban a magyar pop- és rockzene fejlődésének fázisait ismerhetjük meg. Olyan hazai együttesek és zenészek mesélnek a múltról, akik napjainkban is elismert művészként szerepelnek a zenei szférában. Archív felvételek, riportok és hiteles beszámolók váltakozásával alakul ki előttünk egy hiteles kordokumentum a szocializmus hatvanas éveitől a nyolcvanas évekig.
Rendező: Várkonyi Sándor
/ Sorozat / valóságshow
A Pimasz úr ott alszik című műsorban Papp Gergely pofátlanul bekuncsorog sztárok otthonába, hogy velük töltve az estét vagy a napot, egy egészen más oldalukról ismertesse meg őket a nézőkkel.
Szereplők: Papp Gergely
/ Sorozat / dokumentum
A Magyar ismeretterjesztő filmsorozat a Húsvét-szigetek és az inkák titokzatos kincseinek feltérképezését hivatott bemutatni. Az expedíció tagjaiként mi is megtekinthetjük a Nazca-vonalakat, Machu Picchut, a Tűzföldet és a különös Húsvét-szigeteki hatalmas kőfejeket.
Rendező: Bayer Zsolt
/ Sorozat
A sorozat az Egyesült Államok Parti Őrségének, a Columbia folyónál dolgozó mentőcsapataival ismerteti meg a nézőket. A bátor vízimentőkből álló csapat minden nap komoly harcot vív a szeszélyes vízzel - a folyó Csendes-óceánba áramlásának szakaszát tengeri temetőnek is nevezik. Motorcsónakon és helikopteren közelítik meg a bajba jutott tengerészeket, hajókat. Összeszedett és precízen végrehajtott mentésre van szükség, mert az akció akár a mentők életébe is kerülhet...
/ Sorozat / dokumentum
Ozone éjszaka: Budapest - a sorozat a magyar főváros éjszakai arcait mutatja be, madártávlatból.
/ Sorozat / dokumentum
Az Összebútorozunk című reality-sorozatban olyan párok kerülnek bemutatásra, akik úgy döntöttek, hogy kapcsolatuk továbbfejlődése szempontjából összebútoroznak. A közös fedél alá történő becuccolás azonban számos olyan nézet- és ízlésbeli különbséget hoz a felszínre, melynek korábban nem voltak tudatában a fiatalok. Ám a szerelem mindent legyőz...
Rendező: Vera Pfeiffer
/ Sorozat
Az Őrült találmányok című izgalmas és meghökkentő ismeretterjesztő sorozat olyan találmányokat mutat be, melyek annak idején egészen más célból - pl. hadászati vagy csillagászati - készültek, mint amely tevékenységek során napjainkban használjuk őket.
/ Sorozat / dokumentum
Az Oknyomozók Amerikában című sorozatban az újságíró-házaspár, Mariana van Zeller és Darren Foster az amerikai társadalom árnyoldalain bóklászva igyekszik megválaszolni az olyan kérdéseket, mint hogy léteznek-e szellemek; hogyan szerzik be fegyvereiket a gengszterek; sikerül-e valaha is visszaszorítania a hatóságoknak a drog terjedését?
/ Sorozat / dokumentum
A Nyerni tudni kell című sorozatban a műsorvezető Tim Shaw alanyai segítségével különböző kísérleteket hajt végre. Megtudhatjuk, hogyan vegyünk úgy részt egy állásinterjún, hogy lehengerlőnek és szimpatikusnak tűnjünk; hogyan lehet átjutni egy bezárt ajtón vész esetén a leggyorsabban; kánikula esetén egy langyos vízbe mártott ruhadarab vagy a fűszeres ételek valóban jobban hűtik a szervezetünket?!
/ Sorozat / animáció
A Mumu Tribe című animációs mese középpontjában a Mumu törzs áll, melyet egy bölcs öreg manó vezet. Az idős sáska és egy mindig dalolászó kabóca hat rosszcsont kölyköt nevelget. A kicsik szeretetben és melegségben nőnek fel, s közben sok okosságot tudnak meg a világról. Általuk a kis tévénézők is gyarapodnak tudásban és eközben remekül szórakoznak.
/ Sorozat
Az Elveszve - eladva! című sorozatból azt tudhatjuk meg, hogy mi történik azokkal a csomagokkal, melyeket a futárszolgálatok nem tudnak kézbesíteni. Kíméletlen árveréseket követően a meglepetés erejével bír ezen csomagok kibontása.
Szereplők: Kathleen Baggio, Syd Bolton
/ Sorozat / akció | dokumentum | történelmi
A sorozat olyan közép- és ókori remekműveket mutat be, melyek megalkotása ma is építészeti bravúrnak számítana, de amelyek megszületéséért valakik - korántsem önszántukból... - drága árat fizettek egykoron.
Rendező: Sally Aitken, Mike Ibeji
Szereplők: Eddie McCann, Alisdair Simpson, Peter Harlowe, Brian Dobson, Michael Davis
/ Sorozat / dokumentum
A Noé barátai című műsor minden, ami állat. Hasznos tanácsok a házi kedvencekről, kutyaápolási praktikák, olyan sporttevékenységek, melyekben állatok is részt vesznek, de orvosi tanácsok is elhangzanak a kis kedvenceinkkel kapcsolatban. Állatkertbe is ellátogatunk és hírességeket is megismerhetünk hűséges állat-társukkal egyetemben.
Szereplők: Rátonyi Krisztina
A családi vígjátéksorozat a négyesikrekről szól, Nicky, Ricky, Dicky és Dawn kalanjairól. Ez utóbbit felettébb bosszantja, hogy mindent meg kell osztania tesóival, de egész jól alakul e téren...
Rendező: Brian Stepanek, David Kendall
Szereplők: Aidan Gallagher, Jack Griffo, Maddie Ziegler, Jade Pettyjohn, Mircea Monroe
/ Sorozat
A Nem tudod megnyalni a könyököd című műsorban olyan furcsa tevékenységeket mutatnak be az alkotók, melyeket fizikai adottságaink tükrében képtelenek vagyunk véghezvinni testünkkel.
Szereplők: Tony Gonzalez, Sandy Fury, Moritz J. Williams, Paris Dylan, Armand Dorian
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A Náci kollaboránsok című sorozat olyan személyek portréit mutatja be, akik a második világháború alatt náci szimpatizánsként részt vettek a németek borzalmas cselekedeteiben. Az azóta felnőtt újabb nemzedéknek tudnia kell Pierre Lavalról, Chaim Rumkowskiról, Vidkun Quislingról és a hozzájuk hasonlókról. Munkálkodásaikról számos archív felvétel tanúskodik - ezekből válogattak a sorozat készítői.
Rendező: Nick Aarons, Sarah Jobling
Szereplők: Alisdair Simpson, Greg Stebner, Gilbert Achcar, Helen Aronson, Jean Borotra
/ Sorozat / dokumentum
A Modern csodák: a nagy visszaszámlálás című sorozatban építészeti, gépészeti, tudományos és társadalmi vívmányok egész sora vonul fel. Az alkotók ezzel tisztelegnek azon nagyságok előtt, akik korukat meghaladva alkottak maradandót és járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez.
/ Sorozat / dokumentum
A rendhagyó portrésorozat a Magyar Tudományos Akadémia válogatásában ismerteti kortárs művészek, írók, költők, tudósok életpályáját.
Rendező: Medgyesi Gabriella
/ Sorozat / dokumentum
A Mi történt ezután? című tévéműsor hihetetlen baleseteknek, felfordulásoknak és eseményeknek egész sorát vonultatja fel, azonban a történés utolsó csattanója előtt megállítják a felvételt, hogy a néző maga tippelhesse meg, mi történt ezután. A felvétel lejátszása után megmagyarázzák az eseményeket és azt is felvázolják, miként lehetett volna elkerülni az esetet.
/ Sorozat / animáció
A Mesélj nekem! című tévéműsorban olyan klasszikus mesék hangzanak el, mint A rút kiskacsa vagy Az égig érő paszuly. A mesék a régi diafilmek megjelenítéséhez hasonlatosan, feliratozva jelennek meg.
/ Sorozat / dokumentum
A Mérnöki csúcsteljesítmények című sorozatban olyan lélegzetállító épületek és építmények kerülnek bemutatásra, melyek formai vagy elhelyezkedési adottságaikat tekintve megérdemlik a figyelmet. Láthatunk leszállópályát egy meredek hegyoldalban és a világ legveszélyesebb hídja is a képernyőre kerül. Minden, ami mérnökileg extrém.
Rendező: Rob Kaplan, Bruce Permezel
Szereplők: Corey Johnson, Colin Mace
A Megtört szívek című török sorozatban két család élete örökre megváltozik, amikor ugyanazon a napon, ugyanabban a kórházban születnek meg lányaik. Egy hiba folytán a szülészeten azonban összekeverik a gyerekeket, így Hazal szerény körülmények között nő fel Gülseren gyermekeként, míg Cansu mindent megkap a szüleinek vélt Dilara-tól és Cihantól. Egy baleset folytán a vagyonos család megtudja, hogy Cansu nem vérszerinti gyermekük, s a feszültség egyre csak fokozódik, amikor találkoznak Gülserennel és lányával. A Hazalt egyedül nevelő elvált asszony és Cihan között kölcsönös vonzalom ébred...
Rendező: Altan Dönmez, Cevdet Mercan
Szereplők: Nurgül Yeşilçay, Barış Falay, Erkan Petekkaya, Ebru Özkan, Nursel Köse
/ Sorozat / dokumentum
A Megaárverések című műsorban a Ritchie Bros nevű vállalkozás kulisszái mögé leshetünk be. A cég ugyanis hatalmas munkagépeket, óriási vasdarabokat vonultat fel és kínál eladásra az érdeklődő licitálóknak. A legnagyobb, legkeményebb és legnehezebb gépeket a világ minden tájáról szedték össze, így ebben a tekintetben ez a világ egyetlen ilyen jellegű vására.
Rendező: Tyson Hepburn, Tim Alp
Szereplők: Ritchie Bros. Auctioneers
A Mancs őrjárat című mesesorozat főhőse Ryder, a bátor kisfiú, aki barátaiból álló csapatával mindig megmenti Kaland-öböl lakosait a közelgő veszélytől.
Rendező: Charles E. Bastien, Jamie Whitney
Szereplők: Chance Hurstfield, Gage Munroe, Addison Holley, Kallan Holley, Devan Cohen
/ Sorozat / dokumentum
A dudari leventéket, jóllehet semmi bűnük nem volt, elvitték a Szovjetunióba, ahol különböző táborokban sínylődtek. Voltak, akik soha nem tértek haza, voltak, akiknek sikerült hazatérni, de a kínokat elfeledni soha nem tudták. A film egyik szereplője, Gulácsy Lajos, munkácsi lelkész, aki velük együtt volt a szibériai lágerekben, nagyon fontos "üzenetet" mond valamennyiünknek a film szomorú "történetei" kapcsán: "Igen... Hát most tulajdonképpen fennáll ez a kérdés: toroljuk meg a múltat, vagy bocsássuk meg? Nem könnyű ez a kérdés. Na most én, mint egyházi ember amondó vagyok, hogy bennünket a megbocsátás vezessen. A harag, a megtorlás az olyan, mint a lánc, egymásba fonódnak a szemek, és amit én megtorlok, azt egy bizonyos idő múlva más is meg fogja torolni. Ez a megtorlás továbbmegy, egy ilyen ördögi kör: Szemet szemért, fogat fogért. Az embernek meg az a feladata, hogy ez az ördögi kör megszakadjon, ne legyen folytatása ennek. Te gonosz voltál, de én nem leszek az. Hogy ne legyen jogcím majd egy következő generációnak megint megtorolni a sérelmeket." Mert sérelmek mindég vannak, voltak, és sajnos lesznek, de nemcsak a háborúkban, hanem a "békés hétköznapokban" is, és hogy hogyan kell kezelni a kis és nagy sérelmeinket, erre tanít meg bennünket az egykori lágerlakó, Gulácsy Lajos... Ez a kétrészes változat a Málenkij robot című film rövidített átdolgozása. Az eredeti felvételek 1987-88 között készültek.
/ Sorozat / animáció
A Linkers - Titkos kódok című animációs sorozat középpontjában öt hős különös küldetése áll. A fiatalok egy közösségi oldalon találkoztak, s hamarosan meghívását kapnak a számítógépes játékok egyik atyjától, hogy töltsék erdei házában a hétvégét. Amikor megérkeznek, hűlt helyét találják a házigazdának. Rájönnek, hogy a férfit egyik játéka ejtette foglyul, s kiszabadítása csak úgy lehetséges, ha ők is a játék részévé válnak. Idővel azonban ráébrednek, hogy ez a kis kaland is része Cassiel tervének...
/ Sorozat
A Letűnt civilizációk nyomában című ismeretterjesztő sorozatban Brit Eaton beutazza a világot, hogy az ősi kultúrák megmaradt nyomai révén felkutassa azok titkait. Eljut Egyiptomba Kheopsz piramisához, Kambodzsában Angkor Wat templomait keresi fel, Mexikóban az aztékok, Guatemalában a maják, Peruban az inkák lenyűgöző épületeit szemléli meg.
Szereplők: Brit Eaton, Damian Evans
/ Sorozat
Ahhoz, hogy egy valaki nagy utasszállítót vezethessen, hosszú, rögös úton kell végighaladnia és rengeteg repült órát kell kisgépen teljesítenie. Náhány elszánt pilóta a tapasztalat megszerzésének egy nehéz, veszélyes, de kihívásokkal és hihetetlen élményekkel teli útját választja. Az indonéz Susi Air kisgépei az ország mesés tájai közt, dzsungelek mélyén fekvő és hegyoldalakba vájt kifutópályákról indulva és azokon landolva, az időjárás viszontagságaival dacolva szállítják nem egyszer igen különös utasaikat.
/ Sorozat / dokumentum
A természeti jelenségek jó része olyan gyorsan játszódik le, hogy az emberi szem számára gyakorlatilag láthatatlan. Ám ma már rendelkezésre állnak azok az eszközök, melyek segítségével lelassíthatjuk az időt. A sorozat a legmodernebb slow motion kamerák felvételei segítségével mutatja be, mi minden történik egy szempillantás alatt. Extrém lassítások a leggyorsabb eseményekről.
/ Sorozat / animáció
A Lassie és barátai című animációs sorozatban Lassie mindig ott terem, ha legjobb barátja, a tízéves Zoe bajba kerül. A kislány a Grand Mountain Nemzeti Parkban él családjával és gyerkőctársaival, s csillapíthatatlan kalandvágya folytán mindig kiművel valamit, ezért hűséges társa, a bátor németjuhász sokszor menti meg a bajban.
/ Sorozat / animáció
A Kenguk II. című mesefilm-sorozat főhőse öt játékos kengurukölyök. Napo, Archie, Nelson, Kevin és Junior a Sierra szigeten él, melynek különlegessége egy arany virág. A növényt azonban sokan szeretnék öncélúan megszerezni, ezért hőseink mindent elkövetnek, hogy megvédjék a sziget ezen ritkaságát.
A Kate és Mim-Mim című animációs sorozat főhőse egy színes képzelettel rendelkező kislány. Minden alkalommal, amikor Kate kigondol valamit, megnyílik egy kapu a képzelet birodalmában, ahová legjobb barátjával, Mim-Mimmel együtt lép be. Az embernél is nagyobbra nőtt plüssnyuszival csodás kalandokat élnek át, s az utazás célja, hogy Kate megoldást találjon azokra a problémákra, melyekkel a való életben találkozik. A csodás utazást követően azonnal beszámol átélt élményeiről szüleinek.
Rendező: Gino Nichele, Sebastian Brodin
Szereplők: Gideon Emery, Matt Hill, Brian Drummond, Maryke Hendrikse, Tabitha St. Germain
A sorozat főhőse, PewDiePie, azaz Felix Kjellberg számos olyan akadálypályán verekszi át magát, melyet híres horrorfilmek alapján készítettek a széria alkotói.
Rendező: Travis Draft
Szereplők: Felix Kjellberg, David Storrs, Damon Zwicker, Sven Holmberg, Nikki McKenzie
/ Sorozat / dokumentum
Hihetetlen menekülések, csodálatos gyógyulások és persze szívmelengető egymásra találások - ezért dolgoznak a Kutyamentők.
Rendező: Mike Agnew, Rohan Latchman
Szereplők: Russell Tovey, Amanda Holden, Alan Davies, Herchy Boal, Anthony Joynes
/ Sorozat / dokumentum
A Káosz a kamerák előtt című sorozatban olyan amatőr felvételeket szemlélhetünk, melyek valamilyen szörnyű eseményről készültek - akarva vagy akaratlanul. Lesz itt lángoló ház, de hurrikán és szörnyű autóbaleset is.
A Kalandozások Andyvel című gyerekeknek szóló ismeretterjesztő műsorban Andy és legjobb barátja Kip állatkerti kalandjait követi nyomon, melynek révén sok-sok érdekes információ és tudásanyag birtokába juthatnak kicsik és nagyok.
Rendező: John Miller
Szereplők: Andy Day, Alex Winters, Harriet Carmichael
/ Sorozat / sportfilm
A Kacsavadászok című sorozat a legendás Robertson család életével ismerteti meg a nézőt. Phil Robertson volt az a férfi, aki feltalálta a modern kacsahívót, forradalmasítva ezzel a kacsavadászat technikáját. A szárnyas állatok tanulmányozásával , megfigyelésével és vadászatával foglalkozó férfi, pályája harminc évének tudását ismerteti meg az érdeklődő közönséggel.
Rendező: Steve Kramer
Szereplők: Jon Goodwin, Jase Robertson, Jep Robertson, Kay Robertson, Phil Robertson
/ Sorozat / dokumentum
A Jeges pokol Norvégiában című izgalmas filmsorozat egy norvég nehézjármű-mentő alakulat dermesztő időjárási és baleseti szituációit ismerteti. Nézzük meg, mi történik akkor, ha egy török sofőr hólánc nélkül vág neki az északi ország havas útjainak vagy amikor egy kamion az árokba zuhan hatalmas rakományával együtt.
Szereplők: David Wartnaby
/ Sorozat / dokumentum
A Jádeláz című ismeretterjesztő filmsorozatban a Bunce házaspár jáde-kitermeléssel foglalkozik. A mesésen zöld féldrágakő őshazája Kína, de a kanadai házaspár felveszi a versenyt a távol-keleti országgal és őrült jáde-keresésbe kezd. A megfelelő lelőhely felkutatása azonban nem egyszerű; a célhoz hegyen, folyón és sártengeren kell átvergődniük - magukkal cipelve a kitermeléshez szükséges felszerelést is.
Rendező: Peter Waal, Robert Vroom
Szereplők: Claudia Bunce, Robin Bunce, Josh Bunce, Martin Strong, Alan Qiao
/ Sorozat
A Gépóriások című angol ismeretterjesztő- sorozatban olyan hatalmas gépekkel ismerkedhetünk meg, melyek a bányászat, a fakitermelés, az építkezés vagy az életmentés területén elengedhetetlen segítői az embernek. Lehet zord és kíméletlen időjárási tényező vagy problémás helyszín, az emberi kéz által megtervezett és megalkotott gépeket semmi sem akadályozza meg feladatuk végrehajtásában.
/ Sorozat / dokumentum
A Budapest Underground című igazán egyedi és formabontó stílusban készült ismeretterjesztő filmben Varga Livius, a Quimby együttes egyik oszlopos tagja három napot töltött teljes magányban és elszigeteltségben a Budapest alatt húzódó Kőbányai alagútrendszerben, majd az éjszaka leple alatt átszállították a Pál-völgyi barlangba, ahol újabb három napig tartó magány következett. Élményeit egy éjjellátó kamera segítségével örökítette meg.
Rendező: Lerner Balázs
Szereplők: Varga Livius, Spilák Klára
/ Sorozat
A Yukon tutajosai című sorozatban egy vállalkozó szellemű csapat, saját készítésű tutajukkal ereszkedik le 320 km hosszú szakaszon a zúgó-búgó Yukon folyón.
Szereplők: Neil Eklund
/ Sorozat / dráma | történelmi
Alex Haley's "Roots" regényének adaptációja egy afrikai férfiról, akit rabszolgaként adnak el Amerikában.
Rendező: Bruce Beresford, Mario Van Peebles
Szereplők: Forest Whitaker, Laurence Fishburne, Anna Paquin, Jonathan Rhys Meyers, Matthew Goode
Miután Chip, az önjelölt életvezetési guru ráhajt haverja barátnőjére, úgy dönt,megpróbálja helyes mederbe terelni életét, és leszokni az alkoholról. A férfi megpróbálja megőrizni a róla kialakult képet, ehhez azonban újabb és újabb hazugságokba kényszeríti magát.
Rendező: Tom DiCillo, Josh Gordon
Szereplők: Kirstie Alley, Heather Graham, Will Arnett, Elisabeth Röhm, Shawn Hatosy
/ Sorozat / romantikus
Az Isten áldjon, Esperanza! című argentin romantikus sorozat főhőse egy fiatal lány. Julia édesanyja halálát követően egy videofelvételből megtudja, hogy kik lehetnek felelősek szeretett édesanyja halálért, ezért Buenos Airesbe utazik. Az ő élete is veszélybe kerül, ezért egy zárdába menekül, ahol a főnökasszony Esperanzaként helyezi el az apácák között. A fiatal lányt a szerelem is megtalálja, a jóképű pap, Tomas személyében, azonban kölcsönös vonzalmukat titkolniuk kell a külvilág előtt...
Rendező: Sebastián Pivotto, Lucas Gil
Szereplők: Mariana Espósito, Rita Cortese, Mariano Martínez, Ana María Picchio, Carola Reyna
/ Sorozat / dokumentum
Az angol dokumentumfilm-sorozatban olyan, a második világháborúban légi balesetben vagy a kiképzés során lezuhant repülőgépek pilótáinak és katonáinak feltételezett sírhelyét keresik az alkotók, akik ugyanolyan fontos szerepkörben hunytak el a nagy világégéskor, mint a frontokon harcoló társaik. A film ezeknek a névtelen és elfeledett hősöknek állít emléket.
/ Sorozat / dokumentum
A Hogyan készül? Megmutatjuk! című sorozatból olyan termékek előállítás folyamatait ismerhetjük meg, mint a Túró Rudi, a papírzsebkendő, a csipsz, a ropi, a szaloncukor , a sílécek, a vattacukor, az autó vagy a fájdalomcsillapító tabletta. Kalauzunk ezen az izgalmas utazáson Gyetván Csaba lesz, aki segít megértenünk az olykor bonyolult munkafolyamatokat.
/ Sorozat
A Hogy volt?! című tévéműsorban híres színészekre, rendezőkre, előadóművészekre emlékeznek kortársaik. Meséjük közben archív felvételeken jelen vannak a már eltávozott nagyságok is.
Rendező: Komlós András, Varga Zs. Csaba
Szereplők: Gundel Takács Gábor, Novodomszky Éva, Gaskó Balázs, Nagy György
/ Sorozat / dokumentum
Málta a Földközi-tengeren található, Szicíliától délre. Az országot három sziget alkotja, Comino, Málta és Gozo. Derítsék fel a több éve itt élő Mellel az országot!
/ Sorozat / akció | dokumentum
A Házmozgatók című műsorban az Albertában élő Kerner családdal és különös vállalkozásukkal ismerkedhetünk meg. A família házak költöztetésével foglalkozik. Különleges gépjárműveikkel és szerkezeteikkel képesek családi otthonakt felemelni egyik helyről és átszállítani egy másik helyre anélkül, hogy bármiféle bontást kellene végrehajtani az épület szerkezetében.
Rendező: Greg Donis, Laura Garcia
Szereplők: Justin Bourk, Michael Daingerfield, Michael Dupont, Wade Frederick, Kelly Kerner
/ Sorozat / dokumentum
A Brutális biológia című tévésorozatban Dr. Szerényi Gábor kalauzolásában sajátíthatunk el az emberi és állati szervezet működésével kapcsolatos hasznos információkat. Különféle kísérletnek vetik alá a férfiakat és nőket, mint például a gépkocsivezetés vagy a csoportban ill. egyénileg végzett tevékenységek hatékonyságának vizsgálata. Ezt követően górcső alá kerülnek a már említett szituációkor szervezetben végbemenő biológiai folyamatok.
/ Sorozat / dokumentum
A természet géniusza című ismeretterjesztő sorozat azt mutatja be, hogy az ember miként próbálja meg uralma alá hajtani a természetet, s alkotóelemeit miként próbálja meg utánozni és saját hasznára felhasználni az így elkészített másolatokat. A filmsorozat azt is bebizonyítja, hogy az ember nem mindenható, s hogy a természet bizony sokkal okosabb nála.
/ Sorozat / dokumentum
Az ipari alpinizmus veszélyes világa című sorozat egy húsz fős alpinista csapat életével ismerteti meg a nézőt. Tériszonnyal küszködők vigyázzanak!
/ Sorozat / dokumentum
A Két lábon a Nílus mentén című ismeretterjesztő sorozatban az író-fotográfus, Levision Wood végre valóra válthatta gyermekkori álmát: hosszas tervezés után elindult Ruandából, hogy a Nílus mentén 5000 km-t tegyen meg, s végül tábort verhessen a piramisok tövében. A hat országon átívelő, sivatagokon, dzsungeleken, hegységeken és háborús övezeteken megtett hétmillió lépés végül a mesés folyó északi deltájánál végződött.
Rendező: Jamie Berry
Szereplők: Levison Wood, Woka Beka, Mahmoud Ezzeldin, Moez Mahir