Értékelések (5)

Ez a rész már végre visszahozta nekem az elsőt, igaz az nekem akkor nem tetszett, de még akkor nem is voltam kisgyerekes anyuka :P a maga morbid valójában jó nézni, de ne várjunk tőle nagy és mély gondolatokat, itt csak a látványt és a poénokat lehet élvezni.
2018. 10. 14.
A történet lényegében elférne 2 mondatos bevezetőben is egy nagyobb volumenű filmben, itt nem ez volt a lényeg, hanem a főszereplő belső vívódása, közben az űr érzete, ridegsége, és bár én otthon néztem meg, mert sajnos nem jutottam el a moziba, így is tudott nekem mutatni valamit.
2018. 10. 14.
Mintha 2 forgatókönyvből gyúrták volna össze, az egyik a Viharsziget, ami zseniális, a másik meg valami alsókategóriás Drakula vígjáték. Komolyan röhögtem már a végén, annyira gyengére sikerült. Sokkal többet vártam volna a rendezőtől.
2018. 10. 14.
Valahogy nem tudott lekötni, pedig most nyomozós hangulatomban voltam. nem igazán kidolgozott, nekem ez a "keresd meg ki nem illik a vonatra" nem elég. ettől függetlenül látvány van, nyomozás van még ha kevés is az én elvárásaimnak. egyszer meg lehet nézni.

69 Látlak  (2018)

2018. 10. 14.
Jó kis film, a rejtély bár kitalálható, de élveztem a történetet és meg se próbáltam előre gondolkodni, vitt magával a sztori. persze nem a "Hívatlan vendég" kategória, de érdekes film, remélem lesz folytatás, és remélem nem viszik el a sztorit valami bugyuta irányba, mert eddig elég jó történet kerekedett. A színésznő szerintem jól játssza a majdnem értelmes tinit, és volt pár dolog amin hangosan felnevettünk, de ez más filmekkel is előfordult már ebben a kategóriában. aki egy horrort vár annak nyilván nem tetszik, de a maga kategóriájában szerintem jó film, többször is meg fogom nézni.