Adott egy tök jó történet, tök jó színészek, pénz és kb. minden feltétel, hogy abból egy jó és izgalmas film legyen, erre tökéletesen elcseszik az egészet. Nem tudom, mi történhetett a rendezői székben, de nézőként azt éreztem, hogy nem visz magával a cselekmény, és kellemetlen érzéseim vannak, miközben nézem. Unatkoztam, és kicsit sem aggódtam a gyerekért. Sőt, az elején teljesen lehetett sejteni, hogy nem is az ő gyerekét rabolták el. Aztán már senkit sem ér meglepetésként, hogy a film fő gondolata az, hogy vajon megteszed-e azt a lehetetlen dolgot, amit a saját gyerekedért megtennél, egy idegen, ráadásul bevándorló gyerekéért. A végén a „csattanó” sem ért váratlanul. A film megnézése után... több»
Ezt a műsort akkor szoktuk elővenni, amikor összegyűlik a család, és olyan produkció kell a közös tévénézéshez, amit az óvodástól a nagymamáig mindenki élvez. Fantasztikus kreálmányokat készítenek, és közben mi is tudunk versenyezni, hogy ki találja meg a tortát. A gyerekek sokszor miniversenyt rendeznek, és pontozzák magukat, hogy ki a szemfülesebb, miközben nagyokat nevetnek, ha valamit nem sikerült kitalálni. Még hosszú utazás alatt, a kocsiban is jó néznivalónak bizonyult. A főzőműsorok amúgy is izgalmasak, egy realisztikus tortás változat pedig még jobb is. Ja, és senki se lepődjön meg, ha utána a cukrászdában köt ki, mert megkívánta az ínycsiklandó látvány miatt a sütiket. A műsorvezet... több»
Szerintem marveles tucatfilm lett. Hoz egy bizonyos színvonalat, de inkább csak valami töltelékepizódként tekintek rá, mert valódi jelentősége nem volt. A Punisher – Megtorló megjelenése javított valamit a helyzeten, de amúgy ez az „elfelejtett mindenki” szenvedés nagyon unalmas. Sokkal jobbra számítottam, mert így azt érzem, hogy ott van az a felfoghatatlanul sokmillió dolláros technika, amit fantasztikus nézni, de mellette meg itt van egy unalmas történet, és ezzel kb. csak elégetik azt a pénzt a nagy semmire.
Különösen kedves film volt számomra, mert nekem is van egy gyönyörű német juhászkutyusom, akire végig gondoltam a film alatt. Szép helyeken játszódik a történet, és bemutatja, hogy milyen érzelmes kapcsolat lehet egy ember és egy kutya között. Szeretem a túlélős dokumentumokat, ezért ebben a filmben is kíváncsian szemléltem, hogyan él túl a vadonban a főszereplő és a kutyusa. Érdekes volt, és bár nincs benne sok szereplő, Brad Pitt önmagában elég ahhoz, hogy a képernyő elé ültesse a nézőket.
60 Állatok (2026)