A versenyzők kvízfordulókban mérik össze tudásukat, hogy rejtélyes nyereményekhez jussanak, melyeket hatalmas dobozok rejtenek. Több epizódon keresztül párok versengenek egymással, miközben meglepetések és változó szövetségek nehezítik a játékot.
A sorozat Fabrizio Corona lesifotós életébe enged bepillantást, miközben felidézi Olaszország különböző botrányait.
Varanasiban (egykor: Benáresz) él Shivshankar Sahay (Anupam Kher) úri szegénységben vegetálva feleségével, Savitrival (Jaya Bhaduri), és két lányával, Vibhavarival (Rani Mukerji) és Subhavarival (Konkona Sen Sharma). A folyamatos küzdelemben néha még a villanyszámlára sem telik, ezért megpróbálják kiadni omladozó örökségüket, egy romos palotát filmforgatásokra. Shivshankar bátyja, Rajshankar (Tinnu Anand) bíróságon támadja meg az örökséget, ez szívproblémákat okoz a családfőnek, aki kórházba kerül. Vibhának sikerül munkát szereznie, ehhez Mumbaiba kell utaznia. Ezután rendszeresen küld pénzt, nemcsak az épület fenntartására, hanem Subha tanulmányaira is, úgy tűnik, hogy lassan minden jóra fordul. Amikor Subha lediplomázik, felutazik nővéréhez, ahol hamar sikeres marketing menedzser lesz, majd beleszeret Vivaanba (Kunal Kapoor) a kreatív igazgatóba. Az esküvőre készülődve éri a hír, hogy Vibha nem csak nem vesz részt a lakodalmon, de nem térhet haza soha többé.
/ dráma | romantikus
Az 1971-es film remake-je. A romantikus dráma, amely az interszexualitás témáját járta körül, és Franco tábornok ultrakonzervatív Spanyolországában azon kevés alkotások egyikének számított, amely érintette a szexuális orientáció kérdését.
John Creasy-t, az egykori zsoldos bosszút akar állni egyetlen társa elvesztéséért, miközben halott kollégája lányát védi a családját szétszakító erők ellen.
Egy nyomozócsapat egy tinédzser eltűnését vizsgálja.
Miután elvált férjétől, Alyson egy vidéki városba költözik kislányával. Nem sokkal beköltözése után kénytelen rádöbbenni, hogy öt évvel korábban a házban véres gyilkosságok történtek. A nő, és egykori férje, Jonathan rájön, hogy a megmagyarázhatatlannak hitt események hátterében egy gonosz baba áll, aki most Alyson lányánál, Claire-nél van. Ha nem tesznek valamit, saját lányuk fogja lemészárolni őket.
/ romantikus | vígjáték
Tom teljesen odavan főnöke lányáért, a gyönyörű Lisáért. Amikor a lány áthívja magukhoz, hogy vigyázzon a család kedvencére, egy csodás bagolyra, Tom végre nyeregben érzi magát. Természetesen minden másként alakul, mint ahogyan azt elképzelte...
A sorozat három baba és szüleik mozgalmas mindennapjait mutatja be, középpontjában a 20 hónapos Finn babával. A sorozat a YouTube-on közel 3 millió feliratkozót és 658 millió megtekintést ért el, így a platform egyik leggyorsabban növekvő, óvodás korú gyerekeknek szóló műsora lett.
A drogfüggő színésznő, Suzanne Vale kénytelen visszaköltözni anyjához, a szintén színésznő és mellesleg alkoholista Doris Mannhoz, hogy elkerülje a kirúgást.
Néhány jóbarát merész tervet eszel ki, hogy visszaszolgáltassanak egy macskát. Nincs jobb ötletük, mint hogy drogdílereknek adják ki magukat.
A film motocross-versenyzőket követ, amint veszélyes megmérettetéseken navigálnak és intenzív kihívásokkal néznek szembe motorjaikon.
Megmagyarázhatatlan erők határozatlan időre a házukba zárnak egy négytagú családot. Ahogy a modern luxuscikkekből és a létszükségletet jelentő javakból is kezdenek kifogyni, a családnak meg kell tanulnia, hogyan lehet találékonyan túlélni, és túljárni ennek a valaminek az eszén, közben kitalálni, hogy ki – vagy mi – tartja őket csapdában.
/ animáció
Chuck végre hazatért, és egy riporternek azt is elárulja, milyen az élet a szigeten a bolondos vörös és sárga lárvákkal.
Amikor egy sárkány az énekhangjával megbabonázza az embereket és a többi sárkányt, a Sárkánylovasokra hárul a feladat, hogy megtörjék a varázslatot.
/ dokumentum | rövidfilm
Több száz, Svédországban élő menekült gyerek egy kómához hasonló állapotba, az úgynevezett reményvesztettség szindrómába menekül a világ bizonytalanságai elöl.
/ vígjáték
Pár középiskolás barát kirándulni megy a tavaszi szünetben, ám egy véletlen baleset után elindul a hajsza az idővel, hogy megmentsék egyikük legféltettebb kincsét.
Egy XVII. századbeli, időutazásra képes boszorkány a jelenkori Cartagenában találja magát.
Barack és Michelle Obama Az amerikai gyáregység rendezőpárosával beszélget a történetmesélés fontosságáról.
Oscar egy viharos éjszakán született egy kisvárosban. Már születése pillanatától kezdve tudta mindenki, hogy különleges, a fiú ugyanis képes legyőzni a gravitációt.
A sorozat helyszínéül el távoli, elhagyatott, mindenféle hulladékkal telepakolt kisváros szolgál, ahol tovább folytatódik a jó és a gonosz párharca, de a szép és csúnya, erős és a puhány, az okos és a ravasz, a boldog és a mogorva közti ellentét is számtalan vicces helyzetet szül.
/ dráma | romantikus
Egy fiatal pár kaotikus kalandozása Mumbai városában, ez az út azonban próbára teszi szerelmüket.
Egy fiatal lány másra sem vágyik, csak hogy részt vehessen egy BMX-versenyen, azonban az anyja határozottan megtiltja neki. Ez azonban nem jelenthet számára akadályt, és felbérel egy színészt, hogy játssza el az édesapját.
/ családi | romantikus | vígjáték
Egy kongresszusi titkár eltökélt szándéka, hogy az általa összegyűjtött bizonyítékokkal bezárat egy trópusokon fekvő légibázist, csakhogy a terveit alaposan felforgatja, amikor gyengéd érzelmeket kezd el táplálni a bázis parancsnoka iránt. A Karácsonyi hadgyakorlat november 5-től látható a Netflix kínálatában.
/ vígjáték
Egy baráti társarság minden évben ugyanazon a helyen tölti a nyári vakációt. Ez az év azonban más lesz, Ulf ugyanis szeretne máshova utazni. Mint kiderül, a fiatal férfi rákos.
Egy fiatalember álmai nőjét keresi, és kutatásai során elhajózik egy csábító nyári buliba Svédországba.