/ dráma | romantikus | vígjáték
Lisa, aki ma már józan családi életet él lányával, Elvirával és barátjával, Andersszel, a 200 mérföldes Vätternrundan nevű kerékpártúrát bátyjával, Daniellel együtt akarja megtenni. Amikor azonban Daniel felesége, Klara közli, hogy el akar válni, Daniel úgy dönt, hogy inkább vele együtt indul a versenyen. Lisa viszont habozik, hogy házat vegyen és hozzá menjen-e Andershez, mert úgy érzi, nem elég jó. Miközben Daniel és Klara megpróbálják helyrehozni a kapcsolatukat, Lisa flörtölni kezd egy régi exével. Kanyargós utazás vár a párokra, képletesen és szó szerint is.
/ dokumentum | zenés
A kreativitás és az ego ütközik ebben a valóságshow-ban, amely egy tehetséges dalszerzőkből álló csoportot követ nyomon, akik slágereket írnak a zene legnagyobb sztárjainak.
Egy kisvárosi rendőr arra gyanakszik, hogy a problémás fiatalokat befogadó iskola – és annak veszélyesen karizmatikus alapítója – valójában nem az, aminek mutatja magát.
A történet Steve igazgatót követi, aki a reformiskola fennmaradásáért küzd, miközben saját mentális egészségével is megpróbál megbirkózni. Eközben a gondokkal küzdő diák, Shy, erőszakos hajlamai és sérülékenysége között vívódik, múltja terhe és jövőbeli lehetőségei között őrlődve.
/ dráma | romantikus
Egy merész mogul szembekerül egy régimódi diplomatával. Vajon a szerelem utat találhat-e a hatalmi harc közepette, ahol a gazdagság és az ész ütközik?
/ dokumentum | zenés
Lali, a popsztár karrierjét követhetjük ebben a dokumentumfilmben, a kezdetektől egészen az első turnéjáig.
Egy fiktív világ a 15. század elején, ahol a háború dúl. Panji egy harcos, aki nem talált békét, hiába bosszulta meg felesége halálát. Megpróbál véget vetni az életének, de fekete mágiája megakadályozza.
/ dokumentum | vígjáték
Mike Epps humoristát követhetjük nyomon, aki arról beszél, hogyan tette sztárrá egy kevés téveszme és egy csomó aggodalom.
Üdvözlünk ismét Hawkinsban, 1985 kemény telén, ahol a jól ismert szereplőknek új szörnyekkel kell megküzdeniük, valamint fel kell göngyölíteniük egy természetfeletti rejtélyt, ami rettegésben tartja a várost. Ez mind a Stranger Things: Mesék '85-ből című, lebilincselő új animációs sorozat része.
Egy rendőr erkölcsi dilemmával néz szembe, amikor fenyegetések veszélyeztetik a családját, és választania kell szerettei védelme és az igazságszolgáltatásra tett esküje betartása között.
Az ötszörös Oscar-díjas Gladiátor folytatása. A cselekmény néhány évvel később játszódik: Lucius, a császár húgának, Lucillának fia felnőtt. Semmi sem nyűgözte le jobban, mint Maximus hőstette. Az egykori hadvezér, aki gladiátorok ellen kényszerült harcolni, megmentette Luciust és édesanyját, miközben bosszút akart állni saját családja meggyilkolásáért. Lucius méltónak akarja bizonyítani magát nagy példaképéhez, aki az arénában halt meg...
Sötét humorú, szívmelengető történet egy fiatalon megárvult fiúról (Jahzir Kadeem Bruno), aki 1967 őszén szerető nagyanyjához (Octavia Spencer) költözik a világtól távol első alabamai kisvárosba, Demopolisba. A fiú ekkor még nem is sejti, hogy hamarosan rémtörténetekbe illő események részesévé lesz. A fiú és nagyanyja épp akkor érkeznek egy elegáns, északi tengerparti üdülőhelyre, amikor a világ leghatalmasabb boszorkája (Anne Hathaway) összehívja a hozzá hasonló boszorkányokat a földgolyó minden tájáról, hogy végre megvalósítsa ambiciózus ördögi tervét, melyhez foghatót még senki nem vitt végbe. A Roald Dahl 1983-as azonos című klasszikusán alapuló Boszorkányok egy rémisztő, humoros és fantáziadús történet egy hétéves fiúról, akinek sorsát végérvényesen meghatározzák a csábító boszorkányok, akiknek elbűvölő maszkjuk alatt valójában ördögi teremtmények rejlenek. De vajon képes lesz-e felnőni a feladathoz, és megakadályozni a tervet, mely nemcsak rá, de a világ összes gyermekére nézve fenyegetést jelent, mielőtt még túl késő lenne? Az Oscar-díjas Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe, Forrest Gump) ismét egy magával ragadó történetet álmodott a mozivászonra olyan világsztárok közreműködésével, mint Anne Hathaway, Stanley Tucci, Octavia Spencer és Chris Rock. A Warner Bros. égisze alatt készült Boszorkányok 2020 őszén az Intercom forgalmazásában látható a magyarországi mozikban.
/ dráma | krimi | romantikus | vígjáték
Rekha és lányai, Jaya és Sushma – akik konzervatív környékükön ellentmondásos alakoknak számítanak – holttestet találnak a konyhájukban. A nehézségekkel küzdő, egymással veszekedő anya-lányai triónak össze kell fogniuk, hogy eltitkolják a bűncselekményt.
Egy elismert ügyvédnek meg kell védenie egy gyilkossággal gyanúsított személyt, akit korábban ő maga juttatott börtönbe. A kényszerhelyzetbe kerülve minden szabályt áthág, hogy kiszabadítsa egykori ellenségét – különben kockára teszi mindazt, amit szeret és fontosnak tart.
Sarah egy magának való, különc nő, aki kedveli a természetfeletti krimi tévésorozatokat, a lovakat és a művészeteket, élénk álmai azonban egyre jobban összemosódnak éberen töltött óráival. A lovas lány, mely 2020. január 27-én debütált a Sundance Filmfesztiválon a Golden Globe-díjra jelölt Alison Brie főszereplésével februártól a Netflix kínálatában.
Egy csapat techfüggő tinédzser egy offline táborba megy, ekkor azonban még nem is sejtik, hogy a békés kirándulás milyen pokoli fordulatot vesz majd. A fiatalok mobiltelefonjaik nélkül indulnak egy túrára, de a kellemes időtöltésnek ígérkező kikapcsolódás csakhamar az életben maradásért folyó küzdelembe torkollik. Az erdőben rájuk leselkedő halálos veszélyek közepette rádöbbennek arra, mit is jelent az igaz barátság, a szerelem és az áldozathozatal. A sikervárományos lengyel horror a díjnyertes Bartosz M. Kowalski rendezésében tavasszal kizárólag a Netflix műsorán.
Számos aktivista harcol világszerte a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. Az ő munkájukat tárja fel ez a dokumentumfilm.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Két nő - miután csalódik a körülöttük lévő kapcsolatok és társkeresők hazugságaiban elhatározza, hogy együtt töltenek egy napot és megpróbálják felfedezni az intimitás új lehetőségeit.
/ dokumentum | rövidfilm
Puerto Ricóból származó nők kénytelenek elhagyni hazájukat a Maria hurrikán miatt. Egy bronxi hotelben szállnak meg, és kezdik el lefektetni új életük alapjait.
Egy egykori ezredes megunja, hogy tétlenül nézze, ahogy a paraguayi határon egyre súlyosabb méreteket ölt a kábítószercsempészet. A férfi csapatot toboroz, hogy megfékezze a drog terjedését.
/ romantikus | sci-fi
A jövő Párizsában egy randi applikáció úgy választja ki az egyedüállók lelki társait, hogy kibányássza az agyukból a szükséges információkat. Ám ennek nagy ára van...
/ családi
Csatlakozz Skye-hoz és csapatához, akik a legodaadóbban gondoskodnak a lovakról és a pónikról!
/ dráma
Egy titkos ügynök története, aki nem csupán bűnözőkkel küzd, hanem a magánéletében lévő krízissel is.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy fiatal iráni srác minden álma, hogy színész lehessen, kötelezi azonban a családi biznisz, rövidesen ugyanis az ő feladata lesz vezetni a kávézót, amely generációk óta a családjáé.
Dak és Leyla ikertestvérek, akik képesek a sárkányokkal kommunikálni. Öt sárkányfióka segítségével pedig minden idejüket annak szentelik, hogy megmentsék a teljes sárkánypopulációt.
Két drag queen, Gloria Groove és Alexia Twister segít hat fiatalnak, hogy megtalálják önmagukat, a magabiztosságukat és a sikert a dragben.
A Benjamin Bradley néven ismert "Mr. Christmas" és megbízható manócsapata fáradhatatlanul segít a családoknak meghittebbé tenni otthonukat karácsony közeledtével.
Egy volt katonaorvos valamilyen megoldást szeretne találni arra, hogy a menekülttáborban élő gyerekeknek kicsit könnyebb és jobb legyen az élet, ezért úgy dönt, hogy krikettcsapatot farag belőlük. Ám hamarosan ebbe is beszivárog a politika és a háború...